A hazai üzletek támogatnák a munkaerőhiány miatti vasárnap déli boltzárat

DSZZS20200225029
2022.07.05. 19:05
Van rá esély, hogy visszajön a vasárnapi boltzár, ugyanakkor nem a 2014-es, KDNP által javasolt formában, hanem csupán vasárnap déltől zárnának be egységesen a hazai üzletek. A kezdeményező Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének vezetőjét kérdezte a részletekről az Index.

A csúcson pörgő hazai munkaerőhiány egyik ellenszereként vetette föl a rövidített vasárnapi nyitvatartást a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ). A szakszervezet konkrét javaslata, hogy az üzletek vasárnaponként legfeljebb 12 óráig legyenek nyitva.

Így a javaslat csak részben hozná vissza a KDNP 2014-es találmányát, a törvénymódosítást, amely megtiltotta a bevásárlóközpontoknak, valamint a 400 négyzetméternél nagyobb területű üzleteknek, hogy vasárnap is fogadják a vásárlókat. Emlékezhetünk: mindez meg is valósult 2015 és 2016 tavasza között.

Ezúttal szó sincs politikáról vagy bármiféle ideológiai, vallási megfontolásról, ez számunkra tisztán szakmai kérdés, amely elsősorban a kereskedelemben dolgozók érdekeiről és magáról az ágazatról szól. Illetve az egyre súlyosabb munkaerőhiányról, amit szeretnénk enyhíteni, megoldani

– mondta el Karsai Zoltán, a KASZ elnöke az Indexnek. Hozzátette: nem titok, hogy a vasárnapi munkavégzés korlátozása jó ideje szakszervezetük határozott célkitűzése, azzal pedig pontosan tisztában vannak, hogy a téma – részben annak átpolitizáltsága miatt – vörös posztó sokak számára.

A boltok álláshirdetéseire már senki sem jelentkezik

A vasárnap délben lejáró vásárlóidőt tehát leginkább az egyre súlyosabb munkaerőhiány motiválja: a KASZ szerint az így nyert óraszámmal valamelyest kiegyenlíthető lenne a szektorra jellemző munkaerőhiány. Nem beszélve arról, hogy ezzel pluszteher kerülne le a kereskedelmi dolgozókról.

Az idei első negyedévben közel 90 ezerre nőtt a betöltetlen álláshelyek száma, és ezek csak a hivatalosan lejelentett KSH-adatok: a valós hiány ennél is magasabb lehet. A Covid-korlátozások lecsengésével, ahogy bővül a kereslet, ráadásul egyre többeket vennének fel a kereskedelembe.

Nehéz a kereskedelmi szektorban tapasztalható munkaerőhiány pontos számait megmondani, ám maga a jelenség jól tetten érhető: a kollégáktól azt halljuk, hogy az álláshirdetésekre senki nem jelentkezik. Vagy kipróbálja a munkát, és felmond, ahogy kézhez kapta az első fizetését

– érzékeltette szemléletes példával Karsai Zoltán, hogy a gyakorlatban mit is jelent a kereskedelmi ágazatot kínzó munkaerőhiány. A szakszervezeti vezető azt mondta: a kereskedelmi egység, a lánc nagyságától függően van, ahol tíz ember hiányzik a csapatból, ami máshol akár százas nagyságrend is lehet.

A KASZ vezetője szerint hiába próbálkoznak a legváltozatosabb módszerekkel, az üzletek már képtelenek feltölteni a helyeket. Hiába teszik közzé például a fizetéseket, a legnagyobb elérhető jövedelmet, fizetnek belépési bónuszt, vagy pluszpénzt annak is, aki hoz magával még egy embert.

Annak idején is megszoktuk a vasárnapi boltzárat?

Az Index kérdésére válaszolva Karsai Zoltán elmondta, ezért nem a már jól ismert teljes vasárnapi boltzár a javaslatuk, mert úgy gondolják, ez egyszerre túl nagy falat lenne a magyar vásárlóknak. Valamint elemzéseik arra is rávilágítottak, hogy sokan vásárolnak be a vasárnap reggeli órákban, köztük azok, akik a hét utolsó napján is munkába indulnak. 

Igyekeztünk egyensúlyi helyzetet teremteni a délig tartó nyitvatartással, mert az elszálló infláció miatt most különösen érzékenyek vagyunk a bérekre. Biztosan sok kereskedelmi dolgozó mondja majd, hogy továbbra is ragaszkodik a hétvégi munkavégzésért járó vasárnapi pótlékához

– magyarázza a KASZ elnöke, hogy az semmiképpen nem volt szándékuk, hogy a fél napra csökkentett vasárnapi üzemmel bárkit is anyagi hátrány érjen. Beleértve az üzleteket. Karsai Zoltán azzal érvel: a hét-nyolc évvel ezelőtti vasárnapi boltzárral sem csökkent az üzletek bevétele.

A szakszervezeti vezető utólag úgy értékeli: amikor 2015 tavaszán megkaptuk a teljes vasárnapi boltzárat, eleinte voltak fennakadások, ahogy sokan szenvedtek attól, hogy elfelejtettek hét közben vagy legkésőbb szombaton bevásárolni, ám idővel hozzászoktunk a hatnapos nyitvatartáshoz.

A boltok nem zárkóznak el a javaslattól

Végül, de nem utolsósorban már csak az a kérdés maradt, hogy ebben a kontextusban pontosan mi számít kereskedelemnek, és mely üzletekre vonatkozik a KASZ javaslata. A vasárnap déli boltzárat ők az összes – közel félmillió munkavállalót foglalkoztató – kereskedelmi egységre kiterjesztenék.

Ha egyszer születik is egy ilyen törvényi szabályozás, szeretnénk, ha ez minden boltra ugyanúgy érvényes lenne, legyen szó élelmiszerüzletről, bútorboltról vagy plázában található ruhaüzletről, hiszen ezeket egyaránt sújtja a munkaerőhiány, a dolgozóknak pedig ugyanúgy szükségük van a pihenésre

– emeli ki Karsai Zoltán, aki a kereskedelmi szektor képviselőivel való eddigi egyeztetések alapján úgy értékeli, javaslatuk nem ütközne különösebb ellenállásba. A fő visszajelzés e mellett az volt, hogy az üzletek akkor támogatják a vasárnap déli zárást, ha ez minden ágazati szereplőre vonatkozik.

Ön támogatná a vasárnap déli boltzár bevezetését?

Azóta már hivatalosnak nevezhető lépés is történt az ügyben: a KASZ a napokban küldte el a vasárnap déli boltzárról szóló javaslatot az ágazati párbeszéd bizottság képviselőinek, illetve kezdeményezte velük a találkozót. Akárcsak a munkáltatók érdekképviseleti szerveivel.

(Borítókép: Vásárló az Aldi diszkontlánc I. kerületi, Mészáros utcai üzletében 2020. február 25-én. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)



  • Hírek
  • Támogatások