Lélegeztetőgépen vannak a kis benzinkutak, bedőlhet a vidéki üzemanyag-ellátás

A literenkénti 20 forintos támogatást eddig az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. fizette a kis benzinkutaknak, de a társaság nemrégiben arról számolt be, hogy már nincsenek pénzügyi keretei, így a júliusi támogatás kifizetését már nem látjuk – mondta Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke.
Lélegeztetőgépen vannak tartva a kis benzinkutak, de júliusra ezek a források nem állnak rendelkezésre, pedig erről jogszabály és határozat is született a kormány részéről
– fogalmazott Egri Gábor az Inforádiónak.
A szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy az eddigi literenkénti 20 forintos támogatás is csak a villanyszámlára volt elegendő. Úgy véli, mivel a júliusi támogatást sem látják, hogyan kapják meg, ezért fennáll annak a veszélye, hogy bedől a vidéki ellátás Magyarországon.
Mint megírtuk, Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója szerint már messze túl vagyunk azon a ponton, ameddig még tartható a 480 forintos ársapka. Erről Egri Gábor azt mondta, hogy a kérdésben teljesen egy hullámhosszon vannak a Mol-vezérrel. A finomítók leállása miatti üzemanyaghiányról azt mondta, nagyon kiélezett a helyzet, és nagyon úgy néz ki, hogy „ez a vonat a falnak csapódhat”.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)