Keveslik a nyugdíjasok az emelést, még több pénzt kérnek az infláció miatt

2022.07.20. 06:45
Az eddiginél is magasabb nyugdíjemelést javasol a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (Nyuszet) amiatt, hogy az infláció jóval nagyobb lesz a vártnál.

A kormány július elején hajtott végre egy nyugdíjemelést, amivel ugyancsak az infláció hatását akarták egyensúlyozni. A Nyuszet azonban azt írja, hogy a következő hónapokban még tovább fog gyorsulni az áremelkedés.

A napi.hu szerint azt írták, az idei éves átlagos infláció várható értéke 13 százalék körül lehet,

ezért azt várják, hogy a kormány a nyugdíjakat legkésőbb novemberben további 4,1 százalékkal emelje meg.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a 2023-ra a költségvetésben előirányzott nyugdíjemelések már most kevésnek tűnnek az eddigi inflációs előrejelzés fényében. A költségvetési törvény tervezete ugyanis 5,2 százalékos fogyasztói áremelkedéssel számol, miközben az MNB legújabb, június végi inflációs jelentésében 6,8-9,2 százalékos inflációval számol a jövőre. Ennek alapján a 2023. januári nyugdíjemelés mértékét legalább 8 százalékban lehet reálisan megállapítani – vélte a Nyuszet.

A kisnyugdíjasoknál még ennél is nagyobb emelés kellene

Ezenkívül felhívták a figyelmet arra is, hogy az infláció és az élelmiszerek árának rendkívül gyors emelkedése leginkább a kisnyugdíjasokat hozta nehéz helyzetbe. Szerintük emiatt 

a 160 ezer forint alatti nyugdíjakat még további 4 százalékkal lenne indokolt megemelni.

Ezt az indokolná, hogy az alacsony jövedelműeknél a kiadások közt jóval nagyobb az élelmiszerek aránya, mint a magasabb összegből élőknél, vagyis őket jobban megterheli a drasztikus élelmiszerár-növekedés – írta közleményében a szervezet.