Az utolsó pillanatig kétséges volt, mégis sikerült elfogadni az Infláció Elleni Törvénycsomagot

2022.08.08. 08:08
Maratoni, 16 órás szavazási procedúra után az amerikai törvényhozás felsőháza elfogadta a gazdasági kiigazító, bevételnövelő törvénycsomagot – írja az MTI.

A szenátus a lehető legszűkebb többséggel tudta elfogadni a jogszabályt. Miután a törvény mellett és ellene is 50-50 szavazat érkezett, Kamala Harris alelnök támogató voksa hozta meg a demokraták sikerét. A törvénycsomagról a republikánusok kezdeményezésére részletes szavazást tartott a szenátus, gyakorlatilag pontról pontra mentek végig a módosító javaslatokon, ennek következtében az utolsó pillanatban is módosult a jogszabály tartalma.

Az Infláció Elleni Törvénycsomag (Inflation Reduction Act) elfogadása az utolsó pillanatig bizonytalan volt, mert több demokrata szenátor is feltételekhez kötötte támogatását. A törvényjavaslat vitája előtt a republikánusok teljes ellenállást hirdettek, mondván, hogy minden erejükkel az elfogadása ellen lépnek fel, ennek volt része a részletes szavazási eljárás.

Bill Haggerty, Tennessee állam szenátora egy sajtónyilatkozatban kifejtette, hogy szerinte a törvénycsomag nem csökkenti érdemben az inflációt, az üzemanyagok ára ezt követően is magas marad. A jogszabály csak egy üzenet, de nem jelent cselekvést, pedig az amerikai versenyképességet kellene javítania, és az áremelkedést kezelnie – mutatott rá.

A törvénycsomag bevételnövelő elemei a tervek szerint 739 milliárd dollár bevételt generálnak az Egyesült Államok költségvetésének, ezért nevezik adóügyi törvénynek is. A költségvetési bevételek növelésének elemi között szerepel az adóbehajtás végrehajtásának hatékonyabbá tétele is.

A jogszabály 433 milliárd dollár kiadással is jár majd. Ennek egyik eleme a 369 milliárdos energiabiztonsági és klímaváltozás elleni törvény, a másik pedig az egészségügyi ellátás kiterjesztéséről szóló jogszabály. A képviselőház a szenátusi elfogadás után már a héten, várhatóan pénteken tárgyalhatja a jogszabálycsomagot.