Baljós ellentmondást találtunk a rezsiszabályokban

HNT 6294
2022.08.10. 13:22
Eddig egyértelműen úgy tűnt, hogy a nyári hónapokban ki nem használt kedvezményes energiamennyiség nem veszik el, hanem felhalmozódik a 12 hónap során. Vagyis amit az egyik hónapban megspórolunk, azt felhasználhatjuk a következő hónapban. Azonban az erről szóló rész mostanra eltűnt az MVM hivatalos tájékoztatójából.

Mint ismert, idén augusztus 1-től már csak a kormány által megadott átlagfogyasztási értékig jár a megszokott rezsicsökkentett kedvezményes áram- és gázár. Felette a lakossági fogyasztók, illetve az igénylést benyújtó mikrovállalkozások már a lakossági piaci árra keresztelt, jóval drágább energiaárakat fizetik.

Az Index legutóbbi, rezsicsökkentésről szóló cikke után, amelyben a rendszer új szabályait, továbbá a vele együtt épp ránk szabaduló legújabb energetikai szakkifejezéseket igyekeztünk elmagyarázni, rengeteg olvasói levél érkezett szerkesztőségünkbe. Ezek alapján az egyik legnagyobb kérdőjel, hogy milyen alapon jár az úgynevezett fogyasztási jelleggörbe alapú kedvezmény.

Az eddig tiszta sor, hogy a fogyasztási jelleggörbe alapú kedvezmény mint új intézmény azt jelenti, hogy a döntéshozók megnézték, hogy egy év alatt havi szinten arányosan mennyi energiát fogyaszt a magyar lakosság. Például az éves szinten 1728 köbméter, havi szinten 144 köbméter gázt alapul véve például az éves fogyasztás 1 százaléka esik augusztusra, 19 százaléka pedig januárra.

Ha csak az augusztusi 1 százalékot nézzük, akkor a havi fogyasztás 15,3 köbméter, és a szolgáltatók itt meg is húzták a vonalat. Ha tehát valaki augusztusban 15,3 köbméter felett fogyaszt, akkor feljebb lép a fizetési kategóriában, és már kényszerűen a piaci árat fizeti. Vagyis nem arról van szó, hogy augusztusra is van egy 144 köbméteres kvótája a fogyasztónak, amit elhasználhat.

Tehát havonta változik, hogy hol húzzák meg az átlagfogyasztási limitet.

A kérdések sora pedig ezen a ponton kezdődik el, hogy az adott éven belül átviszik-e az adott hónapban fel nem használt, fennmaradó mennyiséget a következő hónapra, vagy sem? Vagyis például a nyári hónapokban a nyaralás, illetve a visszafogott fogyasztás miatt ki nem használt kedvezményes havi mennyiség elveszik? Vagy felhalmozódik az év során? 

A fogyasztási jelleggörbét fogják-e alkalmazni az átalánydíjasoknál? 

Először is a legfontosabb tudnivaló a gázfogyasztással kapcsolatban, hogy a kedvezményes mennyiséget 2022. augusztus 1. és 2023. július 31. között idő- és fogyasztásarányosan biztosítják mérőóránként.

Egyenletes részszámlázásnál, amikor évente leolvassák a gázórát, majd a következő leolvasásig havonta részszámlákat, vagyis azt a bizonyos átalányt fizetjük, az említett időszakban naparányos elszámolás lesz: a gázszámlában a kedvezményes mennyiséget az éves megadott gázmennyiség (1728 köbméter) 1/365-öd részének és a számlázási időszak napjainak szorzata alapján érvényesítik.

Így nem nehéz kiszámolni, kijön a havi átlagos 144 köbméteres kvóta, ameddig jár a rezsicsökkentett gázár, felette azonban jön a mindenkori piaci ár.

A kedvezményes áron számlázandó gázmennyiség meghatározása pedig a már említett fogyasztási jelleggörbe alapján történik a következő esetekben:

  • diktálás;
  • elosztói leolvasás;
  • leolvasást helyettesítő becslés;
  • hőmérsékletfüggő részszámlázás.

És most jönnek a gondok, vagy legalábbis az ellentmondások. Egy héttel ezelőtt még azt írta cikkében az Index az MVM tájékoztatása alapján, hogy az adott éven belül átviszik az adott hónapban fel nem használt fennmaradó energiamennyiséget. Tehát a nyári hónapokban ki nem használt kedvezményes mennyiség nem veszik el, hanem kulminálódik, felhalmozódik a 12 hónap során.

Amennyiben a kedvezményes éves időszakon belül kiállított (jellemzően havi) számlában elszámolt energiamennyiség nem éri el az adott időszakra kiadható kedvezményes mennyiséget, úgy a kedvezmény nem vész el! Az elszámolás az éves időszakban biztosítja 2022. augusztus 1. és 2023. július 31. között a kedvezményes sáv mennyiségig az alacsonyabb árat

– szerepelt még egy héttel ezelőtt is az MVM oldalán, az alábbi példával: „Ha valaki diktálás alapján kérte az elszámolását, nyáron nyaralás miatt nem fogyaszt energiát, és így a diktálás alapján kiállított számlájában nem jelenik meg a fogyasztás, akkor az erre az időszakra eső kedvezmény mértékét nem veszíti el, azt később ki tudja használni az éves időszakon belül.”

Mára azonban ez a magyarázó rész kikerült a fel nem használt mennyiség továbbgörgethetőségéről az MVM lakossági tájékoztatásából, amelyet a vállalat az Index figyelmébe ajánlott.

Az MVM tájékoztatójának egy másik pontja alapján is úgy tűnik jelen állás szerint, ha összességében bele is férnénk az éves keretbe, ám ha a fogyasztási jelleggörbe alapján eltérünk az adott hónapra megállapított határtól, akkor is a magasabb energiaárat kell fizetnünk.

„A kedvezményes mennyiség éves szinten, de idő-, illetve fogyasztásarányosan biztosított felhasználási helyenként 2022. augusztus 1. és 2023. július 31. között. Ettől függetlenül az adott számlában az időarányosan vagy fogyasztási jelleggörbe szerint adható kedvezményes mennyiség feletti mennyiséget hirdetményi áron kell fizetni” – fogalmaz szó szerint az MVM honlapján a gáznál, valamint az áramnál lévő részeknél is.

Viszont amennyiben lakossági fogyasztóként idén már többet fogyasztottunk gázból és/vagy áramból, mint a kedvezményes mennyiség, akkor az MVM-nek egy határozott „nem” a válasza, hogy 2022. augusztus 1-jétől már csak piaci áron vételezhetek. Ugyanis a kedvezményes mennyiség 2022. augusztus 1. és 2023. július 31. között, éves szinten biztosított, felhasználási helyenként, idő- és fogyasztásarányosan. Az augusztus 1. előtti időszakot az eddigi szabályok alapján számolják el.

Az Index kereste az MVM sajtóosztályát az ügyben, hogy tisztázza, az említett rész miért került ki a rezsiszabályokat magyarázó szövegükből, hogy a nyári időszak (például nyaralás miatt) ki nem használt kedvezményes árú havi földgázmennyiség „nem veszik el”, az a 12 hónap során később figyelembevételre kerül.

Cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ, azóta azonban reagált az MVM, a fejleményeket ebben az anyagunkban foglaltuk össze. 

(Borítókép: Nagy Tamás / Index)



  • Hírek
  • Személyi kölcsön