A kis benzinkutak ezentúl eldönthetik, hogy kinyitnak-e vagy sem
További Gazdaság cikkek
- A Toyota engedett a közösségi média nyomásának, lemondanak a woke-ról
- Pénzosztásba kezd az OTP, így lehet nyerni félmillió forintot
- Százmilliárdok a levegőben, hatalmas hitelösszeg keresi a kisvállalkozásokat
- Szijjártó Péter négy területen kötött együttműködést Egyenlítői-Guineával
- Jön az Erőművek Éjszakája, már lehet jelentkezni
Ahogy arról beszámoltunk, a Független Benzinkutak Szövetségének (FBSZ) közleménye szerint végveszélybe kerültek a kis és közepes családi vállalkozások az üzemanyag-kiskereskedelemben. Ezért kilátásba helyzeték, hogy augusztus 19-én és 20-án a magyarországi üzemanyaghiány és több tényező miatt egyáltalán nem lehet majd tankolni a kis benzinkutaknál.
Az FBSZ pénteken a kialakult ellátási hiány kapcsán úgy nyilatkozott lapunknak, hogy „a korábbiakhoz képest ötvenszázalékos a kapacitás, amit a Mol hajlandó ezeknek a benzinkutaknak leszállítani”. Majd felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar kormány által megszabott és jóváhagyott támogatási rendszer kifizetése júliusra még egyáltalán nem történt meg.
Ebben a döntésben az elkeseredettség tükröződik, hiszen itt most nekünk tényleg a lét lett a tét
– nyilatkozta péntek délután az Index megkeresésére Egri Gábor.
A kormány igyekszik mindenkit nyugtatni
Kedden feltehetően ennek hatására Nobilis Márton élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár bejelentette, hogy a kormány 18,5 milliárd forintot különített el a kis benzinkutak támogatására. „A kormány folytatja a kis benzinkutak támogatását, erre a célra 18,5 milliárd forintot különített el” – fogalmazott az államtitkár, miután tárgyalt a Független Benzinkutak Szövetségével.
A támogatási program
A kormány idén márciusban vezette be a kis benzinkutak támogatásának programját, amelynek értelmében literenként húsz forint vissza nem térítendő állami támogatást kapnak.
A keddi, kormánnyal történt tárgyalást követően Egri Gábor köszönetet mondott, hogy a kabinetben „meghallották segélykiáltásaikat”, egyúttal elmondta, hogy a Független Benzinkutak Szövetsége délután 15 órára közgyűlést hívott össze, hogy az államtitkárral folytatott megbeszéléseiket megvitassák, és kialakítsák a közös álláspontjukat.
Az érdekképviselet keddi, a kormánnyal történt egyeztetést követően a közleményében úgy fogalmazott, hogy „büszkék vagyunk arra, hogy a Mol az első hat hónapban történelme során a legnagyobb nyereségét érte el, örülünk annak, hogy a magyar állam a megnövekedett üzemanyag-felhasználás miatt rekord-adóbevételt realizált. Ugyanakkor szeretnénk megemlíteni, hogy a kis és közepes családi vállalkozások az üzemanyag-kiskereskedelem területén itthon végveszélybe kerültek, megélhetésük, tulajdonuk sincs biztonságban.”
A közgyűlés mai döntése
„A közgyűlésen az a döntés született, hogy minden vállalkozás egyénileg döntheti el a kis benzinkutak közül, hogy nyitva tart-e vagy bezár. Ez már augusztus 19-re és 20-ra is vonatkozik” – nyilatkozta lapunknak Egri Gábor, aki hozzátette, hogy
ezzel párhuzamosan megkeresik a Mol ügyvezetését is a vidéki benzinkutak jobb ellátása érdekében.
Tehát mostantól minden kis benzinkútra a jogszabályok szerinti 48 órás bezárási lehetőség vonatkozik, amiről egyénileg dönthetnek.
(Borítókép: Andreas Rentz / Getty Images)