Palkovics László: A Budapest–Belgrád-vasútvonal referenciaprojekt
További Gazdaság cikkek
- Felszívta magát a forint, a 400-as szint alá erősödtt az euróval szemben
- Varga Mihály szerint ezen múlik egész Európa jövője
- A Nemzetgazdasági Minisztérium fontos információkat közölt a SZÉP-kártyákról
- Nagy Márton: Kína ellenintézkedéseivel tovább fokozódhat a kereskedelmi konfliktus
- Jó hírt közölt a Pénzügyminisztérium, jelentős többlettel zártak szeptemberben
„A több mint kétmilliárd dollár értékű Budapest–Belgrád-vasútvonal korszerűsítési és kapacitásbővítő beruházás magyarországi szakasza referenciaprojekt, hiszen ez az első kínai–magyar fejlesztés, amelyet az Európai Unió szabályai szerint Magyarországon kínai partnerekkel közösen hajtanak végre” – mondta a technológiai és ipari miniszter Kiskőrösön, ahol a helyszínen tájékozódott a munkálatokról.
Palkovics László hangsúlyozta: a 2025-re elkészülő beruházás jelenlegi szakaszában nagy teljesítményű, speciális gépekkel dolgoznak a pálya kialakításán. A Budapest–Belgrád-vasútvonal teljes megújításával a Kínából Európába tartó áruk a görögországi kikötők érintésével leggyorsabban Magyarországon keresztül érhetik majd el úti céljukat.
Stratégiai, hazai és nemzetközi szempontból is kiemelt jelentőségű a projekt
A tárcavezető kitért arra, hogy a vasútvonal részévé vált a Kínát, Ázsiát Európával összekötő selyemútnak, amelynek Ukrajnán keresztüli és Oroszország, valamint Kazahsztán érintésével Kínába tartó szakasza most nem használható, de a Törökországon keresztül Európába érkező szakaszon biztosított a közlekedés.
Nyáron a szerb, bolgár és török társminiszterekkel megállapodást írtak alá, hogy a Boszporusz alatt átjövő középső selyemút is csatlakozik ebbe a vasútvonalba.
Elsőrendű érdek, hogy bármely irányba is tart a selyemút, vasúti szakasza Magyarországon keresztül haladjon. A miniszter fontosnak tartja, hogy azt a vasúti forgalmat, amely az építés idején esetleg másfelé megy, visszatereljék majd. A Szeged–Röszke–Szabadka közötti szakasz már elkészült, így van egy kerülőút, amíg teljes vágányzár mellett a következő szakaszt építik.
Palkovics bejelentette, hogy a pályahasználati díj jelentős részét ebben az időszakban elengedik a fuvarozóvállalatoknak. Az év végéig 2,2 milliárd forinttal, jövőre tízmilliárd forinttal kevesebbet fizetnek majd a pálya használatáért, így nem tevődik át a közútra még ebben az átmeneti időszakban sem a vasúti forgalom, illetve nem kerüli el Magyarországot.
A pályaszakasz északi része a Budapest elővárosi forgalmat is támogatja majd, hiszen az ezáltal létrehozott ütemes menetrend a jelenlegi, körülbelül egymillió utasszámot lényegesen meg tudja majd emelni.
„Kifejezetten magas színvonalú, gyors, kényelmes és biztonságos közlekedési mód jelenik majd meg” – közölte miniszter. Pafféri Zoltán, a MÁV-Volán-csoport elnök-vezérigazgatója elmondta: a helyszínen látható 150-es számú vasútvonal idén 140 éves, első, Budapest–Szabadka közötti szakaszát 1882-ben adták át a forgalomnak.
A menetidő kevesebb mint a felére fog csökkenni Budapest és Belgrád között
A tavaly októberben kezdődött munkálatok most újabb, gyorsabb fázisba léptek. A kiskőrösi vasútállomáson elkezdődött a vágánystabilizáló, nagygépes munkavégzés. A mintegy 160 kilométeres pálya 22,5 tonnás tengelyterhelésre épül, ami lehetővé teszi a gyors személyforgalmat és a nagy tömegű áruk szállítását.
Az Európai Unió célja, hogy 2050-re a közepes távolságú személy- és áruszállítás ötven százalékát vasútra és vízi útra terelje, ezáltal a közlekedésből eredő károsanyag-kibocsátást hatvan százalékkal csökkentse
– jegyezte meg Pafféri Zoltán, hozzátéve: a személyszállításban elővárosi viszonylatban húsz perccel rövidebb lesz a menetidő, a Budapest–Kelebia-útvonalon egy órával rövidebb, a Budapest és Belgrád közötti, jelenlegi csaknem nyolcórás menetidő három és fél órára fog csökkenni.
Sárvári István, a kivitelező V-Híd Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy az elmúlt években mintegy húszmilliárd forintos befektetés során gépesítettek. Minden olyan géppel rendelkeznek, amely ahhoz szükséges, hogy időben és megfelelő minőségben építsék meg a vasútvonalakat. Font Sándor és Bányai Gábor Bács-Kiskun megyei kormánypárti országgyűlési képviselő üdvözölte a térség szempontjából is kiemelt jelentőségű beruházást – számolt be róla az MTI.
(Borítókép: Palkovics László innovációs és technológiai miniszter [b] és Pafféri Zoltán, a MÁV-Volán-csoport elnök-vezérigazgatója a Budapest–Belgrád-vasútvonal korszerűsítéséről tartott sajtótájékoztatóra érkezik a Kiskőrös vasútállomás közelében lévő rakodóterületen 2022. augusztus 26-án. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)