A hazai fitneszszektor ma ismert formájának végét is jelenthetik az elszálló energiaárak

GettyImages-1227860071
2022.09.07. 18:41
Van olyan hazai edzőterem, ahol jelentős jegy- és bérletáremeléssel próbálják tompítani a durván, hatszorosára emelkedő villanyszámlát, máshol a szaunát kapcsolják ki, és az ingyenes törülközőhasználatot szüntették meg. Vagyis sajnos a fitnesztermi vendégek nagy eséllyel már most kevesebb szolgáltatásért fizetnek többet. Nehéz helyzetbe került edzőterem-tulajdonosok meséltek az Indexnek.

Egyértelmű, hogy a meredeken felfelé kúszó energiaárakkal jelenleg a hazai fitneszszektor is komoly veszélybe került. A koronavírussal járó első terembezárási hullám után most már zajlik a második – állítja határozottan Kiss József, a Magyar Fitnesztermek Országos Szövetsége (Maforsz) főtitkára, aki egyben a fővárosi Bikás parknál lévő KissLife Fitness&Gym tulajdonosa.

A szakmai szervezet számításai alapján a pandémia a hazai edzőtermek körülbelül húsz százalékát elvitte. Míg a koronavírus-járvány előtt megközelítőleg 800-900 konditerem működhetett az országban, mára ez a létszám körülbelül 650-re csökkent, ebbe nem beleszámítva az időközben létrejött kisebb privát személyi edző stúdiókat. Ezzel párhuzamosan a fitnesztermi vendégek egy jó része sem tért vissza.

A járvány előtti fitnesztermi közönség közel húsz-harminc százaléka nem tért vissza. Részben a vendégekben megmaradó, közösségtől való félelem, részben a megváltozott sportolási szokások miatt. Időközben valamelyest átalakult maga a piac is a konditermek rovására

– mondta el az Indexnek a Maforsz főtitkára, aki arról a trendről is beszélt, hogy a túlélés jegyében a járvány ideje alatt az edzők egy része megnyitotta a saját privát stúdióját, ahol ma személyi edzéseket, továbbá kis csoportos foglalkozásokat tartanak egyaránt, személyesen és online. Ezzel pedig az edzők maguk köré gyűjtötték, és gyűjtik mai napig a korábbi fitnesztermi vendégeket.

Így most a termek kénytelenek szembenézni egy jelentős edzőhiánnyal is, pláne azok után, aki kevésbé volt kreatív, és nem volt se kedve, se érzéke az önmarketinghez, a terembezárással például futárnak állt, elment kamionsofőrnek vagy biztonsági őrnek. Ezek után miért is kezdené valaki újból kemény munkával, sok időt és energiát rááldozva ismét felépíteni az elveszített vendégkörét?

– teszi fel a költői kérdést Kiss József.

A kormány segítségét várják a fitnesztermek

Nem elég, hogy az eleve bezuhanó forgalommal küzdő termek kénytelenek most valahogy lenyelni a meredeken felkúszó energiaárakat, a Maforsz azzal is tisztában van, hogy a fitneszbérlet nem a szigorúan vett létfenntartáshoz szükséges költségek egyike. Különösen nem egy gazdasági válság idején. Ezért is számol Kiss József kollégáival egy újabb 5-10 százalékos vendégkörcsökkenéssel.

„Mindeközben kiadási oldalon számítunk egy további 10-20-30-40 százalékos emelkedésre. Ezt valamilyen jegy- és bérletáremeléssel mindenképpen kompenzálni kell, ami önmagában valószínűleg még mindig kevés lesz a kiadásaink fedezésére. Nem is beszélve arról, hogy az áremelés hány vendégnél lépi majd át az ingerküszöböt” – sorolja dilemmáit a Maforsz főtitkára.

Kiss József szerint mindez akár a hazai fitneszszektor jelenleg ismert formájának végét is jelentheti. Ám ha nem is a legrosszabb forgatókönyv fog végül bekövetkezni, az elszálló energiaárak jelentős károkat fognak okozni. Már csak azért is, mert a Maforsz meggyőződése, hogy egy nem sportra nevelt ifjúság, egy nem aktívan mozgó populáció már öt éven belül elviselhetetlen terheket róhat az egészségügyre.

Ezek után nem kérdés, hogy itt azonnali beavatkozásra van szükség. A fitneszipar önerejéből, hazai, uniós és egyéb pályázatok, illetve támogatások nélkül vált itthon sikeres, dinamikusan fejlődő üzletággá. Köszönhetően a fanatikusan sportszerető embereknek. Éppen ezért ideje, hogy a kormány most más támogatott ágazatok mellett ezúttal nekünk is segítő kezet nyújtson

– vonja le a következtetést Kiss József, aki hozzátette: a Maforsz egy ideje dolgozik azon, tárgyalásokat folytat a döntéshozókkal, hogy megérkezzen a kormányzati segítség. Ugyanakkor mindez egyelőre nem vezetett különösebb eredményre az edzőtermek megmentése érdekében.

Már nincs hova spórolni

„Mi a rezsin azért nem tudunk hova tovább takarékoskodni, mert már eleve spórolunk rajta. Amikor négy évvel ezelőtt felújítottuk a termet, például az összes izzót energiatakarékos, LED-es fényforrásra cseréltük. Ezen túl a légkezelő és a fénytechnikai rendszereink is automatizáltak: ezek reggel bizonyos időben kapcsolnak be, majd este maguktól állnak le, szintén ezzel is energiát spórolva” – árulta el az Indexnek Csuhai Zsolt, a debreceni Scitec Fitness Club ügyvezető igazgatója, ők miként optimalizálták jó ideje a kilowattokat. A teremfőnök ettől függetlenül is most egy öt és félszeres áremelkedéssel kalkulál az áramnál, míg a gázfelhasználást egyelőre nem tudják. Napelemet pedig aligha fognak tudni felszerelni úgy, hogy egy lakóépület alagsorát bérelik ki.

Csuhai Zsolt nem szeretett volna belemenni a részletekbe, annyit azonban megosztott az Indexszel, hogy gondoljunk milliós tételekre, amikor kétezer négyzetméteres edzőtermük öt és félszeres villanyszámla-drágulásáról beszélünk. Ezért úgy látták, nincs más választásuk, mint szeptember elejétől 17 százalékkal megemelni a bérleteik árait, bízva abban, hogy vendégeik így is kitartanak.

„Úgy kalkulálunk, hogy ezzel az áremeléssel az áram esetében ugyanazon a szinten tudnánk maradni, mint a tavalyi. Esetleg még az óriási fogyasztású finn szaunával tudunk további energiát spórolni, ami jelenleg kora reggeltől késő estig üzemel. Gondolkodunk rajta, hogy reggel pár órára bekapcsoljuk, majd az esti órákra ismét visszakapcsolnánk” – árulta el a debreceni klub főnöke.

Itt az önkiszolgáló fitnesz

Tóth Tamás, az Oxygen Wellness Fáy tulajdonos-ügyvezetője, aki edzőből lett teremtulajdonos, viszonylag optimista a jelenlegi energiaválság ellenére is. Mint az újpesti edzőterem főnöke mondja, ha az utóbbi húsz évben mindig sikerült megoldani, hogy tudjanak működni, úgy a mutatvány a jelenlegi válsághelyzetben is sikerülni fog nekik: ezt is sikeresen túl fogják élni.

Még annak ellenére is, hogy a fitnesztermek most az összköltségből eddig 20-30 százalékot kitevő rezsiköltsége felugrott 50-60 százalékra. Úgy, hogy a bérleti díjakról és az alkalmazotti bérekről, illetve azok emelkedéseiről még egy szót sem ejtettünk.

Mint a teremüzemeltetés mellett fitnesztermek beléptetői szoftvereinek fejlesztőjét, Tóth Tamást újabban azzal is sokan felkeresik a kisebb klubokból, hogy a meglévő rendszert automatizálják: alakítsák át úgy a beléptetést, hogy ehhez már ne legyen szükség többé recepciós munkatársra.

Az önkiszolgáló fitnesz bár személytelen, cserébe máris egymillió forintot spórol a teremnek a túlélés érdekében, miután jellemzően három recepciós fedi le a nyitvatartási időt: ez az ő bérük, továbbá az utánuk fizetendő járulékok összege”

– számolta ki az Indexnek a Fáy Oxygen vezetője, aki túl nagy termet visz ahhoz, hogy számukra az említett módszer járható út legyen.

Ne ess pánikba! És mindig legyen nálad törülköző!

„Úgy látom, a mostani túlélést két oldalról kell megtámogatni. Egyfelől, ha nagyon nehezen is vesszük rá magunkat, de bizonyos értelemben csökkentenünk kell a szolgáltatást. Nálunk ez egyelőre annyi változást hozott, hogy 16 év után kénytelenek voltunk megszüntetni a vendégek ingyenes törülközőhasználatát” – osztotta meg Tóth Tamás, aki ezzel most elmondása alapján legalább havi hárommillió forintot meg tud takarítani, elsősorban azzal a céllal, hogy átvészeljék az őszi hónapokat. Mindez ráadásul azzal a kellemetlenséggel is járt mindkét oldalon, hogy az éves bérletet vásárló vendégek teljes joggal kérték számon, hogy a terem szerződést szeg, hiszen nem nyújtja a megígért szolgáltatást.

A teremtulajdonos végül egyesével ült le a panaszt tevő vendégekkel, és magyarázta el a kialakult helyzetet. Egy dolog a vevői elégedetlenség, Tóth Tamás már arra is készül lélekben, hogy legvégső esetben a wellness szolgáltatásait és esetleg dolgozói létszámot is csökkenteni kell. Mindez különösen annak fényében fájdalmas számára, hogy a koronavírus karanténideje alatt még megoldotta, hogy megtartsa a munkatársakat.

(Illusztráció: Cole Burston / Bloomberg / Getty Images)