A horvát kormány az INA teljes igazgatótanácsának leváltását kéri

GettyImages-169398610
2022.09.07. 10:39
Tovább dagad az INA-botrány. Teljes átszervezés várható, illetve a sajtóhírek szerint még szerdán Horvátországba érkeznek a Mol vezető tisztségviselői.

A horvát kormány azt akarja, hogy az INA teljes igazgatótanácsát váltsák le. Ezt azután közölte Davor Filipović gazdasági és energiaügyi miniszter, hogy 2022. augusztus 27-én több INA-vezetőt is őrizetbe vettek, akik a vádak szerint valamivel több mint egymilliárd kunával (54 milliárd forint) károsították meg a horvát olajvállalatot kárt okoztak. A Concorde értesülései szerint

Filipović várhatóan szeptember 7-én találkozik a Mol tisztviselőivel.

A horvát állam a vállalatvezetési modell teljes megváltoztatását is kérni fogja az INA-ügyben. Kértük a Molt, hogy erősítse meg lapunknak a szerdai találkozó tényét, amint a vállalattól megérkezik a válasz, frissítjük a cikkünket.

Letartóztatások

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az INA sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt őrizetbe vették többek között Damir Škugort, az INA Földgáz-kereskedelmi Szolgálatának igazgatóját és Josip Šurjakot is, aki feltehetően Škugor ügyvédje, a Horvát Ügyvédi Kamara vezetője. A legfrissebb információk szerint Damir Škugor apját, Goran Husićot is letartóztatták.

Husić és Šurjak az OMS alapkezelő társaság tulajdonosai. A hivatalos információk szerint az történt, hogy Škugor rendkívül alacsony áron adta el a földgázt Josip Šurjak OMS Management cégének. Majd Šurjak cége ugyanezt a gázt jóval drágábban adta el egy külföldi cégnek. Ezért a tranzakcióért Škugor óriási összegű jutalmat kapott, ami egy nyugdíjas számláján landolt. Rajtuk kívül őrizetbe vették Marija Ratkićot, a Plinara (az ország egyik vezető földgázszállítója) igazgatótanácsának elnökét. Pénzmosás és földgáz-kereskedelemben való visszaélés gyanúja miatt eddigi információk szerint összesen öt embert tartóztattak le.

A Mol jelenleg 49,08 százalékos részesedéssel rendelkezik a horvát olajvállalatban, az üggyel kapcsolatos megkeresésekre úgy reagált

„A MOL A SAJTÓVAL EGY IDŐBEN ÉRTESÜLT A HORVÁTORSZÁGI LETARTÓZTATÁSOKRÓL, TÁJÉKOZÓDUNK AZ ÜGYBEN, DE FOLYAMATBAN LÉVŐ RENDŐRSÉGI ELJÁRÁSOKAT NEM KOMMENTÁLUNK.”

Az INA egy korábbi közleményében azt írta: „Nem áll módunkban nyilatkozni a folyamatban lévő rendőrségi nyomozásokról. Az üggyel kapcsolatosan teljes mértékben együttműködünk a hatóságokkal a tényfeltárás érdekében.”

(Borítókép: Oliver Bunic / Bloomberg / Getty Images)