Már a vásárlás sem lesz a régi

GettyImages-1241172761
2022.09.22. 15:59
Folyamatosan igyekeztek a Magyarországon működő kereskedelmi áruházláncok megújuló villamos energiát használni, a rezsiszabályok változásai miatt azonban több lépésre rá kellett szánniuk magukat az érintetteknek. A Tesco, a Lidl, a Spar és az Auchan is felkészült az őszi-téli időszakra.

A hazai kiskereskedelmi láncok eddigi működésére is hatással van a rezsiszabályok változása, az érintett szereplők már javában készülnek a következő időszakra.

A Pénzcentrum a témában megkereste a legnagyobb hazai kiskereskedőket, miképp készülnek az őszi és téli időszakra. 

A Tesco válaszában azt írta, hogy a cég már korábban is vállalta, hogy működésükben 2035-ig elérik a nettó zéró kibocsátást. A Tesco emellett azt is leszögezte, hogy Magyarországon minden áruházukban száz százalékban megújuló villamos energiát használnak.

A vállalat már korábban LED-lámpákra cserélte eladóterében a hagyományos izzókat, az eladótéren kívüli lámpatestek cseréje is folyamatban van, többek között a munkatársi területeken, a raktárakban és a hűtőkamrákban.

A cég ezzel évente egy-egymillió kilowattóra villamos energiát takarít meg az eladótér és a hátsó területek esetében. 

A fűtési időszakban csökkentjük az eladótér hőmérsékletét, ügyelve arra, hogy áruházainkban dolgozó munkatársaink komfortérzete ne változzon. Lekapcsoljuk a használaton kívüli hűtőkamrákat, fokozottan ügyelünk az eladótérben elhelyezett hűtők ajtajának zárhatóságára, szükség szerint cseréljük

– fogalmazott a Tesco válaszában. Kiemelték, hogy az energiafogyasztás csökkentése nem befolyásolja a vásárlás élményét.

A Pénzcentrum a Lidlt is megkereste, amely arról tájékoztatott, hogy folyamatosan hajtanak végre olyan intézkedéseket, amelyek az üzletek és a berendezések energia- és villamosenergia-felhasználását csökkentik.

Az áruházlánc a Tescóhoz hasonlóan az áruházak és a logisztikai központok teljes világítását LED-izzókra cserélte, ahogy a hűtőbútorok világítását is, amivel jelentős fogyasztás takarítható meg a kalkulációk alapján.

Emellett valamennyi áruházban működtet a cég épületfelügyeleti rendszert, amely a lehető leginkább energiahatékony szellőzés- és világításvezérlésért felelős.

Ennek lényege, hogy a bolti világítás jelentős része, valamint a parkolóvilágítás lekapcsol az utolsó vásárló távozása után, míg az utolsó dolgozó távozását követően, az áruház beriasztásakor a maradék világítás is lekapcsol.

Az Auchan azt írta, hogy több üzletben is folyadékhűtő-cserét végeztek, míg néhány telephelyen a kazánhűtőközpont lett modernizálva, de a tetőszerkezetet is kicserélték.

Ez azt jelenti, hogy a hűtőbútorcsere során zárt eladótéri bútorokra tértünk át, amelyek harmincszázalékos energiamegtakarítást eredményeznek. Ma már az összes eladótéri világításnál LED-et használunk

– közölte a cég.

A Spar szintén arról számolt be, hogy z új és felújított áruházaiban is LED-lámpákat használ, továbbá ajtót a hűtőbútorokon. Emellett transzkritikus szén-dioxid-hűtés-technikai rendszerek használnak, valamint hőszigetelték az épületeket.

Rendkívüli helyzet, rendkívüli döntések 

Orbán Viktor miniszterelnök még júliusban hívta össze a kormánykabinetet a Karmelita kolostorba az európai energiaellátással kapcsolatos helyzet miatt. Az indoklásban azt írták: az ukrajnai háború miatt energia-veszélyhelyzet van Európában.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Németh Szilárd kormánybiztos a később tartott rendkívüli Kormányinfón bejelentette: a kormány energia-veszélyhelyzetet hirdetett, és egy hét pontból álló intézkedési tervet fogadott el, amely augusztusban lépett életbe.

Ennek részei a következők:

  1. Magyarország másfél milliárd köbméterről kétmilliárd köbméterre növeli a hazai gázkitermelést, még a drágább technológiák alkalmazása is lehetséges.
  2. Felhatalmazták Szijjártó Pétert, hogy további gázkészleteket szerezzen be. Ma 44 százalékos a tározók töltöttsége, a cél az, hogy a lehető legnagyobb mértékben álljanak rendelkezésre készletek.
  3. Kiviteli tilalmat rendelnek el az energiahordozókra és a tűzifára. Egyetlen kivétel a bértárolás.
  4. Év végéig jelentősen fokozzák a hazai lignitkitermelést.
  5. A Mátrai Erőmű blokkjait minél hamarabb újraindítják.
  6. A Paksi Atomerőmű üzemidejének meghosszabbítását kezdeményezik.
  7. Aki az átlag felett fogyaszt, azt arra kérik, hogy mérsékelje a fogyasztást vagy fizesse meg a piaci árat. A csökkentett gáz- és áramár csak az átlag magyar háztartás fogyasztásának mértékéig marad érvényben, aki többet fogyaszt, a többletet piaci áron fizeti. Ma az átlagos havi fogyasztás Magyarországon villamos energiánál 210 kilowattóra/hó, földgáznál 144 köbméter/hó.

Németh Szilárd ekkor jelentette be, hogy az energiaválság miatt a kormány módosította a rezsicsökkentést, hogy hosszú távon fenn lehessen tartani. A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos úgy fogalmazott: akik a lakossági átlagnál többet fogyasztanak, azok a piaci árat kell hogy fizessék.

18 fok az állami intézményekben

Gulyás Gergely a szeptember 8-i Kormányinfón arról számolt be, hogy a kormány 25 százalékos gázfelhasználás-csökkentést írt elő az állami intézmények és a gazdasági társaságok számára.

A kórházak és a bentlakásos intézmények kivételével 25 százalékos gázcsökkentést írtak elő az állami szerveknek és az általuk üzemeltetett intézményeknek, cégeknek. Ezen a sajtótájékoztatón hangzott el az is, hogy a kabinet tűzifa- és szénprogramot hirdet. 

A múlt szombati Kormányinfón arról is döntés született, hogy a kormány december 31-ig meghosszabbítja a benzin- és élelmiszerárstopot, míg a kamatstop lejáratának új határideje 2023 júniusa. 

(Borítókép: Akos Stiller / Bloomberg / Getty Images)