Már gyűlnek a fekete fellegek a magyar gazdaság egén – véli az ÁSZ elnöke

DBZOL20181210015
2022.09.22. 19:22
A szegedi Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadást Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke, aki a magyar gazdaság kilátásairól és a gazdasági teljesítmény lassulásának következményeiről is beszélt.

Komoly alkalmazkodásra kényszeríti a lassuló gazdasági teljesítmény a gazdaság szereplőit és az állami szervezeteket – fogalmazott Windisch László, az Állami Számvevőszék nemrég kinevezett elnöke a 60. Közgazdász-vándorgyűlésen Szegeden.

A Világgazdaság tudósítása szerint a szervezet elnöke úgy látja, hogy már „gyűlnek a fekete fellegek” az európai és így a magyar gazdaság egén is, ami nehéz helyzetbe hozza az önkormányzati és központi költségvetéseket is a háztartásokon és a vállalkozásokon kívül.

Windisch László arról is beszélt, hogy az ukrajnai háború, továbbá az amiatt meghozott szankciós intézkedések miatt a hatalmas növekedésnek kitett energiaárak olyan külső tényezők, melyeknél nehezen modellezhető a pontos hatás és kifutás.

Veszélyes képlet a sokszorosára növekedett energiaár, emiatt romló és negatívba forduló fizetési mérleg

– tette hozzá az ÁSZ elnöke, aki úgy látja: ezek miatt van megugró infláció, leértékelődő és volatilis árfolyamú forint, magas jegybanki alapkamat, növekvő államadósság-finanszírozási költség és a költségvetésből térítendő magas jegybanki veszteség.

Windisch László szerint ez a helyzet – a lassuló gazdasági teljesítmény mellett – a gazdaság szereplőit és az állami szervezeteket is komoly alkalmazkodásra kényszeríti.

Az ÁSZ elnöke ugyanakkor megemlítette: a 2008-as gazdasági válsághoz képest a 2020-as koronavírus-járvány, valamint a 2022-es háború és energiaválság sokkal egészségesebb magyar gazdaságot, stabilabb pénzügyi rendszert talált el.

(Borítókép: Windisch László 2018. december 10-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)