Szlovákia a gazdasági összeomlás szélén áll
További Gazdaság cikkek
- Egekbe szökött az őrölt fűszerpaprika ára, valahol már átlépte a lélektani határt
- Hatalmas leépítés jön a Boeingnál: Több ezer embert bocsátanak el a következő hónapokban
- Több, rövid leállásra figyelmeztet az OTP Bank
- Olyan robbanás előtt állnak a webáruházak, hogy azt a vevők is megérzik
- Vegyesen alakult a forint árfolyama péntek estére
Eduard Heger azt mondta, hogy az Oroszország ukrajnai invázióját követő hatalmas áremelkedés „megöli gazdaságukat”, ha országa nem kap több milliárd eurós támogatást Brüsszeltől, és figyelmeztetett, hogy ha ez nem történik meg, kénytelen lesz államosítani az ország áramellátását.
Bár Szlovákia jelentős nukleáris és vízenergia-termelő, a legnagyobb energiaszolgáltatója az év elején költséges döntést hozott arról, hogy eladja felesleges energiáját energiakereskedőknek. Ezek a kereskedők most mintegy ötször magasabb piaci áron adják vissza az energiahordozókat Szlovákiának.
A szlovákok 500 euróért veszik meg azt, amit ők 100 euróért adtak el
– mondta Heger, hozzátéve, hogy emiatt az Európai Bizottság terve, amely szerint 140 milliárd eurós többletadót vetnének ki a blokk energiatermelőire, nem működne Szlovákiában.
„Ha többletadót akarunk, annak európai szintűnek kell lennie”
– mondta a Financial Timesnak a szlovák kormányfő, aki figyelmeztet: súlyos következményei vannak, hogy Moszkva az uniós szankciókra válaszul megpróbálja elzárni a gázszállításokat, ami idén nyáron rekordszintre emelte a villamosenergia-árakat.
Másfél milliárd eurót hozhatna a többletadó
Heger szerint az EU-s többletadókból származó bevételeket egyenletesen kellene elosztani az EU-ban, ami Szlovákiának mintegy 1,5 milliárd eurós bevételt jelentene. Azt is szeretné, ha Brüsszel felszabadítana 5 milliárd eurónyi fel nem használt regionális fejlesztési forrást, amelyet a vállalkozások energiaszámláinak csökkentésére lehetne fordítani.
„Ellenkező esetben a szlovákiai vállalkozások bezárnak, és ez tulajdonképpen az egész gazdaságot összeomlasztaná” – mondta Heger. Ha Brüsszel nem siet Pozsony segítségére, „akkor ezt az áramot meg kell tartanunk a vállalataink és a háztartásaink számára, hogy ne omoljunk össze. Nem akarjuk ezt tenni, de ha nem lesz más segítség, akkor erre a megoldásra kényszerülünk” – tette hozzá a szlovák miniszterelnök.
A Nemzetközi Energiaügynökség felszólította Európát, hogy tartsa fenn „szolidaritását” az energiaellátás terén ezen a télen, különben Vlagyimir Putyin orosz elnök kezére játszik. Heger szerint a nemzetközi szerződésekben vannak olyan záradékok, amelyek lehetővé teszik az országok számára, hogy válság idején átirányítsák az energiát.
A bizottság azt javasolta, hogy a fővárosok kötelezhessék a gázt nem használó áramtermelőket, hogy megawattóránként 180 euró feletti bevételt adjanak át, amelyet a fogyasztók kártalanítására fordítanának, de ez meghaladja azt a szintet, amelyen a Slovenské Elektrárne, a fő szlovák áramtermelő az energiát eladta.
Adózzanak az energiakereskedők is
A szlovák miniszterelnök ezért arra szólította fel Brüsszelt, hogy az esetleges többletadót terjessze ki a közvetítőkre is, akik szintén profitálnak a magas árakból. „Be kell vonnunk a kereskedőket is, mert meg kell értenünk, hogy ők az energiaszerződések tulajdonosai.”
A bizottsági javaslatokat az uniós energiaügyi miniszterek pénteki ülésükön vitatják meg.
Az 5,5 milliós ország nehéz helyzetben van, mivel az energiaszámlák a háztartások átlagos kiadásainak 10 százalékát teszik ki. Emellett Szlovákiának aránytalanul nagy a nehézipari ágazata.
Heger szerint ezek a gyárak hamarosan aláírják a jövő évi energiaellátásra vonatkozó szerződéseket: „Ezeknek a vállalatoknak el kell kezdeniük a vásárlást, és ha a kereskedők elkezdenek 500-600 eurót árazni megawattóránként, akkor megölik a gazdaságunkat.”
A Slovalco alumíniumgyártó, amely a nemzeti villamosenergia-fogyasztás közel tizedét adja, már leállította a termelést a magas árak miatt.
Szlovákia gazdasági növekedése lelassult a hetedik hónapja tartó háború miatt. Az Európai Bizottság 2022-re 1,9 százalékra, 2023-ra pedig 2,7 százalékra csökkentette a Szlovákiára vonatkozó növekedési előrejelzést, és az infláció is két számjegyűre emelkedett. Heger elmondta, hogy a gazdasági bajok ellenére hazája továbbra is fogadja az ukrán menekülteket, és kemény szankciókat foganatosít Oroszországgal szemben.
Csak egy hajszálon függ a szlovák egészségügy
Az Index néhány napja írt arról, hogy az energiaárak óriási emelkedése kilátástalan helyzetbe taszította a szlovák kórházakat. Nem az energiahiány okozza a problémát, ugyanis a kormány szerint van elegendő gáz. Azonban a számlák rendezésére az intézményeknek nincs elegendő anyagi forrásuk, ezért előfordulhat, hogy néhány kórháznak be kell zárnia. Spórolásba kezdett az egészségügyi intézmények többsége: a radiátorok ezért hidegebbek lesznek, sok helyen pedig csak délig fogadják a betegeket.
Slovakia energy crisis could ‘kill our economy’, premier warns https://t.co/CiawPJy6iC
— Financial Times (@FT) September 28, 2022
(Borítókép: Eduard Heger. Fotó: Nicolas Armer/picture alliance/Getty Images)