A Nemzetközi Valutaalap szerint jövőre mindenki vesztes lesz

2022.10.06. 20:42
Csökkenti a 2023-as növekedési előrejelzéseket a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a világgazdaság helyzetéről szóló, jövő héten megjelenő frissítésében – közölte egy amerikai egyetemi konferencián Krisztalina Georgieva, az IMF vezérigazgatója csütörtökön.

Krisztalina Georgieva az IMF vezetője bemutatta, hogy az idei évi globális gazdasági növekedésre vonatkozó becslésen nem változtatnak, az marad 3,2 százalék, a jövő évi 2,9 százalékos adatot azonban rontják. Hogy pontosan mennyivel, azt a nemzetközi szervezet vezetője nem árulta el. Tavaly 6,1 százalékkal nőtt a globális GDP.

A 2026-ig tartó időszakig a növekedés jelenlegi lassulása alapján a világgazdaság vesztesége mintegy 4 ezer milliárd dollárt tesz ki

– mondta Krisztalina Georgieva, aki szerint ez hatalmas visszalépés a világgazdaság számára. A helyzet pedig inkább romlani fog, nő a recesszió kockázata. Nyilatkozatában hozzátette, hogy a bizonytalanság rendkívül magas háború és világjárvány idején.

Lassan tényleg egyértelmű: válság jön

Az IMF becslése szerint a világgazdaság körülbelül egyharmadát adó országok legalább két egymást követő negyedévben zsugorodnak idén vagy a következő évben.

Az IMF vezetője szerint a lassulás minden nagyobb országban megfigyelhető

– Európában, Kínában, az Egyesült Államokban, ami a feltörekvő és fejlődő országok gazdasági helyzetét is befolyásolja. Kiemelte: az eurózónát súlyosan érinti az oroszországi gázszállítások csökkenése, Kína a pandémiával összefüggő zavaroktól, valamint ingatlanpiacának mélyülő visszaesésétől szenved, az Egyesült Államokban pedig lassul a gazdasági növekedés, mivel az infláció csökkenti a reáljövedelmeket. Ezek a gazdasági körülmények pedig a feltörekvő és fejlődő országokra is kihat.

Az IMF vezérigazgatója három pontba foglalta, hogy mit kellene tenni a világgazdaság stabilizálása érdekében:

  • az infláció csökkentése,
  • olyan fiskális politika bevezetése, ami megvédi a kiszolgáltatottakat anélkül, hogy növelné az inflációt,
  • valamint a feltörekvő piacok és a fejlődő gazdaságok támogatására irányuló közös erőfeszítés.