Gerendai Károly: A négy éttermünkben havi 25 millió forinttal több lesz a rezsi

KARL1013
2022.10.07. 13:20
25 millió forintra tehető az az összeg, amivel nőni fog annak a négy étteremnek a rezsiköltsége, amelyek Gerendai Károly érdekeltségét képezik. A kilátásokról az üzletember nemrég egy rendezvényen is beszélt.

Összesen 25 millió forinttal kell több rezsiköltséget fizetnie havonta annak a négy budapesti étteremnek, amelyek Gerendai Károly érdekeltségébe tartoznak. Minderről maga az üzletember beszélt a Forbes Money Summit című rendezvényen, melyről a forbes.hu adott hírt.

Gerendai Károly beszédében leszögezte: noha ő maga nem közgazdász, mégsem kell különösebb szakértelem annak megértéséhez, hogy nem jó egy olyan modell, ahol minden költség felfelé megy, a bevétel pedig lefelé. Azt is megjegyezte, hogy a tavalyi év második fele, valamint az idei év alapján úgy tűnik, kezdenek visszatérni a külföldi vendégek.

Visszatértek a turisták

Gerendai Károly elmondta, hogy éttermeikben turistákból áll a vendégek nagy része, ami a koronavírus-járvány alatt hátrányt jelentett a lezárt határok miatt, ugyanis a számaik alapján azt látják, csökken a hazai vásárlóerő.

Az üzletember álláspontja szerint a mostani helyzetet lehet drámaiként értelmezni, ami együtt járna valamennyi vendéglátóhely bezárásával, ő azonban mégis azt gondolja: van esély megtalálni egyfajta nyugalmi állapotot.

Azt is megjegyezte, hogy az ő éttermeik nagyobb eséllyel fogják bírni ezt a versenyt a családi kisvállalkozásoknál.

De nem gondolom, hogy normális helyzetnek tekinthető, hogy csak akkor tud túlélni egy étterem, ha a tulajnak mellette van más vállalkozása is

– fogalmazott Gerendai Károly.

(Borítókép: Gerendai Károly 2022. március 6-án. Fotó:  Karip Tímea / Index)



  • Tippek
  • Hírek