Jelentősen drágul a baromfihús is

2022.10.09. 05:44
A szárnyasok, valamint az energia árának a növekedése miatt jóformán luxusétel lesz idén a Márton-napi sült liba. Azonban nemcsak a liba, hanem a baromfihús ára is emelkedik.

A víziszárnyasok árrekorderré válhatnak Magyarországon, ahol az uniós árak felett drágulnak az élelmiszerek és a KSH adatai alapján ötödik hónapja csökken az élelmiszerboltok forgalma – derül ki az RTL Híradó riportjából.

Szabó Ákos, a Tranzit-Food kft. ügyvezetője azt nyilatkozta, hogy a liba ára biztosan borsos lesz egy hónap múlva, az idei ünnepen. Mint a riportban fogalmazott, majdnem duplájába fog kerülni a boltokban az említett szárnyas. Tavaly egy kiló egész liba ára 1600–1700 forint volt, idén azonban 2700–2800 forintot is elkérhetnek érte.

Továbbá a takarmány a felénél is többet drágult, miközben harmadával kevesebb liba és kacsa maradt Európában, mint amennyit a fogyasztók vásárolnának. A madárinfluenza ugyanis jelentős veszteségeket okozott az állományban, ezért drágulnak jobban a csirkénél és a pulykánál.

Az RTL arról is beszámolt, hogy baromfihús ára néhány hónap múlva tetőzhet, mert közben a takarmányé csökkenni kezdett. Addig viszont a csirke is tovább drágulhat. Raskó György agrárközgazdász elmondta, jövő tavaszra állhat be stabilizáció. A KSH adatai szerint az árstopos termékek egyelőre annyiba kerülnek, mint tavaly októberben, augusztusban viszont a combot 61, a bontott csirkét 57, a csirkeszárnyat 50 százalékkal drágábban adták, mint egy évvel korábban.