Az infláció sem állhat a magyar haderőfejlesztés útjába

2022.10.16. 15:21
A lánctalpas, páncélozott, 30 milliméteres gépágyúval felszerelt gyalogsági harcjárműveknek, a Lynxeknek köszönhetően a Magyar Honvédség és a magyar védelmi ipar is erősödik – mondta Vauver Viktor, a Magyar Honvédség alezredese vasárnap az MTI-nek.

A Tartalékképző és Támogató Parancsnokság parancsnoki irodavezetője arra is kitért, hogy a most Budapesten kiállított Lynx még Németországban készült, a későbbiekben azonban a harcjármű gyártása már Magyarországon történik, Zalaegerszegen.

Vauver Viktor megjegyezte, hogy a gyalogsági harcjárművet gyártó Rheinmetall 2023-ig 46 darab Lynxet szállít Magyarországra, ahol 2029-ig további 172 darabot gyártanak, mindezzel pedig magyar munkahelyeket teremtenek.

Kiemelte, a honvédelmi alap segítségével még az infláció ellenére is „képesek leszünk a haderőfejlesztés folytatására”.

Vauver Viktor a fővárosban zajló haditechnikai bemutató helyszíni koordinátoraként beszámolt arról is, hogy a Hősök terén az érdeklődők a Lynx mellett találkozhatnak például a török gyártású szállító járművel, a Gidránnal is.

Az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy a kiállítást követően a Lynxet Hódmezővásárhelyre szállítják, ahol megkezdődik a járművet kezelő személyzet képzése német szakemberek segítségével.

Orbán Viktor: Magyarországot több oldalról is veszély fenyegeti

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt az önkéntes katonák eskütételén mondott beszédet.

A miniszterelnök elmondta, hogy Magyarországot több oldalról is veszély fenyegeti, ezért nem dughatjuk strucc módjára homokba a fejünket:

Keleten a háborúban dörögnek az ágyúk, nyugatról megszámlálhatatlan fegyver érkezik az ukrajnai frontra, délről pedig az illegális migránsok százezrei ostromolják az ország területét.

Orbán Viktor szerint vannak olyan nemzetek, amelyek már megkezdték a felkészülést, ezért Magyarország sem maradhat le.

Kiemelte, a magyar haderő és a katonák ügye rendkívül fontos a világ minden fenyegetése ellen.