2024. június 20. 15:00
Szlovénia 1
Szerbia 1
Fussballaréna München II. forduló
2024. június 20. 18:00 ÉLŐ
Dánia 0
Anglia 1
Frankfurt Arena II. forduló
2024. június 20. 21:00
Spanyolország
Olaszország

Nagy- helyett kiskarácsony lehet a megtépázott családi kasszákból

GettyImages-91468424
2022.10.19. 05:46
Már készülnek a boltosok a karácsonyra, azonban a hagyományos ünnepi elővásárlást gyakorlatilag elsöpörte a vásárlókat sújtó pluszteher, amely az infláció és a rezsiszámlák emelkedésével jelentkezett – monda az Indexnek Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. A szűkös családi kasszák kisebb vásárlói kosarakkal járnak majd, ezzel pedig apadhat a kiskereskedelmi forgalom növekedése is.

Ahhoz, hogy legyen mit a fa alá, illetve az ünnepi asztalra tenni, időben el kell kezdeni a beszerzést, így az október hagyományosan már a karácsonyi időszakra való készülődéssel telik a kiskereskedelemben, bár ebből a vásárlók ilyenkor még keveset látnak

– közölte Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.

Az ünnepi beszerzéseket a jelenlegi gazdasági környezet jelentősen megnehezíti a korábbi időszakhoz képest – tette hozzá, emlékeztetve az energiaárak emelkedésére, a szeptemberi 20 százalékot meghaladó inflációra, amelyet az élelmiszereknél 35 százalék felett mértek. Emellett drágult a munkaerő, ami szintén nagy terhet ró a kereskedők költségvetésére.

Nem a ceruza fog vastagon

Hegynek felfelé mennek a beszerzési árak is, amelyek a kereskedők számára a legnagyobb tételeket jelentik.

Tehát a boltokban nem azért észlelhető az áremelkedés, mert a kereskedőnek vastagon fog a ceruzája, hanem mert a korábbinál ő is sokkal drágábban tudja beszerezni az árut – mondta Vámos György.

Az ipar belföldi átadási árának növekedési üteme meghaladja a bolti árakban tapasztalható drágulást. Ezzel csökkent az árrés, a kereskedők fő bevételi forrása, amelyből fedezik a béreket, és fizetik a rezsiszámlákat is. 

„A kereskedőnek és a vásárlónak is nehéz, hiszen mindkét oldal kiadásai emelkednek. És akkor ott van még az árstop, valamint a kiskereskedelmi különadó” – sorolta a főtitkár. 

Elolvadhat a növekedés

2022 első felét erősen zárta a hazai kiskereskedelem, amely részben a költségvetésből történő állami támogatásoknak (például a gyermekek után járó személyi jövedelemadó visszatérítése), részben a béremeléseknek tudható be, illetve annak, hogy az infláció sem nőtt ennyire drasztikusan.

Az év második felében a kiskereskedelmi szektor növekedési üteme 3-4 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest, és Vámos György a további hónapokra nézve sem optimista.

A OKSZ főtitkárának szavai összhangban vannak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataival, amelyek azt mutatják, hogy augusztusban már szinte csak az üzemanyag-forgalom tartotta felszínen a kiskereskedelmi forgalmat – amely 2,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit –, a továbbiakban pedig a reálbérek visszaesése, a rezsiszámlák és a nehezedő gazdasági helyzetre való felkészülés jegyében erősödő óvatossági megtakarítások miatt a fogyasztás csökkenését sem zárta ki.

„Várhatóan idén is sok ajándékot, valamint ünnepi asztalra valót vásárolnak majd az emberek, de ez nem jár majd a kiskereskedelmi piac növekedésével” – mutatott rá Vámos.

Jól látható a megtorpanás

KSH honlapján fellelhető statisztika jól példázza a kereskedelmi forgalom folyamatos csökkenését. A mérőszám idén márciusban érte el a 2018 januárja óta – vagyis gyakorlatilag ötéves – csúcsát. Ekkor 16,7 százalék volt az előző év azonos időszakához képest. Innentől azonban folyamatos zuhanás következett. 

Míg 2021-ben a koronavírus-járvány hatására bevezetett egészségügyi korlátozások voltak jelentős hatással a kiskereskedelmi forgalom alakulására, addig idén – a pandémiás utórengések mellett – az orosz–ukrán háború okozta nehézségek, az infláció és az energiaválság. 2021-ben folyó áron 14,1 ezer milliárd forint volt a kiskereskedelmi forgalom értéke, ami 3,4 százalékos volumennövekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Az év egészét tekintve a kiskereskedelmi forgalom 5-6 százalékos bővülése várható.

A Black Friday sem lesz a megszokott

A webáruházaknál is megállt a növekedés – mondta a főtitkár, aki úgy véli, hogy az online kereskedelem várhatóan nem tudja tartani a pandémiás időszak alatt elért volument. Ebből kifolyólag az idén novemberi Black Friday forgalma is elmaradhat az egy évvel korábbitól.

Az e-kereskedők is drágábban szerzik be az árut, ezért valószínűsíthető, hogy nem fognak tudni az előző évekhez hasonló akciókat kínálni. „Idén is várhatók árkedvezmények, de azok hatósugarai a korábbiaknál mérsékeltebbek lesznek” – mondta Vámos György.

Várható-e áruhiány?

Számolni kell azzal, hogy egyes iparcikkek tekintetében – például a karácsonyi ajándékozás alkalmával népszerűnek számító elektronikai cikkeknél – készlethiány léphet fel, emellett pedig várhatóan drágulnak is. Előbbiért a chiphiány, valamint az ellátási láncok akadozása, utóbbiért az inflációs hatások tehetők felelőssé.

Előfordulhat, hogy bár valaki eltervezi, hogy milyen ajándékot venne karácsonyra, az áruhiány miatt ez végül füstbe megy – mondta Vámos György, aki egy-egy terméknél készlethiányt valószínűsít.

Válogatni lehet majd, de a megszokott választékon belül lehetnek olyan árucikkek, amelyekből nem lesz elegendő a polcokon.

Nincs pénz elővásárolni

Az esetlegesen fellépő áruhiány, valamint szállítási nehézségek miatt célszerű már most előtervezni a karácsonyi ajándékokkal. Vámos György ezzel kapcsolatban azt emelte ki, hogy az elszálló árak miatt a családok nagy része hónapról hónapra tervezi a költségvetést, ezért kevesen engedhetik meg maguknak, hogy a karácsonyi ajándékok mielőbbi beszerzésére fordítsák a szűkös büdzsét.

Nem tartom valószínűnek, hogy ilyen drágulási hullám közepette a vásárlók széles körének lenne arra pénze, hogy elővásároljon. A több területen is tapasztalható áremelkedés, ami minden mobilizálható pénzt felemészt – mondta Vámos.

(Borítókép: Scott Olson / Getty Images)