Akcióznak, de nem mennek le kutyába az úszó hotelek

GettyImages-458185262
2022.10.22. 18:04
A turizmus többi szereplőjénél keményebb időszakon vannak túl az úszó hoteleket működtető hajótársaságok, ám a hazai túraszervezők szerint az iparág mára utolérte magát, ráadásul hihetetlen újhajó-dömping emeli az érdeklődést a tengeri utak iránt. A cégek jó része közeli időpontra akciózik is, akár 30 százalékkal alacsonyabb díjakon lehet kabint foglalni, mint a Covid előtt. Az utazóknak azonban többet jelenthet, hogy a fogyasztói igényekre válaszul egyre több esetben nem kell extra pénzt fizetni a fedélzeti italfogyasztásért vagy az internetért.

Töredékére esett a luxushajóutak ára – írta még július közepén a The Wall Street Journal, amit szeptemberben és októberben több magyar portál is átvett. Az eredeti cikk a világ egyik vezető utazási portálja, a Tripadvisor hajós körutazásokat kínáló leányvállalatának, a Cruise Criticnek az adatait idézte. Ott az aktuális kínálatban 2000 olyan – jellemzően karib-tengeri – hajóutat találtak, amelynek esetében 100 dollár/fő/éj alatt volt elérhető a legalacsonyabb kategóriának számító, ablak nélküli belső kabinos elhelyezés ára, sőt – írja a lap – 53 olyan hajóútat találtak az átnézett kínálatban, ahol napi 50 dollárnál is alacsonyabb költséggel volt megúszható az út.

A hajós utak sajátja, hogy a legrövidebb utazás is minimum 3 éjszakás, de a legtöbb esetben 7-10 éjszakás utakat szerveznek a hajótársaságok. A luxust az biztosítja, hogy a fedélzeten minden utas teljes ellátást kap, az étkezések közül a legtöbb büférendszerű, ám a vacsora jellemzően menüválasztásos, többfogásos ételsort jelent. A fedélzeti utasokat ingyenes varietéműsorok és koncertek szórakoztatják esténként, emellett pedig fizetős programokon (pl. kaszinóban) is múlathatják a kikötők közötti időt.

Az Index kérdésére a hazai hajós utaztatópiac szakértői megerősítették azt, hogy a turizmus felépülésénél lényegesen lassabban állt helyre a hajós turisztikai piac. Ezt nem lehet elválasztani attól, hogy nem volt jó sajtója ezeknek az utaknak. Mindez annak köszönhető, hogy az egyik luxushajó volt 2020 telén a koronavírus-fertőzések egyik gócpontja: a Diamond Princess hajó két hétig Japánban, Jokohamában rostokolt – kiváló képanyagot biztosítva a világ tévétársaságainak. A fedélzeten tartózkodó 3700 utasból és dolgozóból végül 542 személy fertőződött meg, közülük heten haltak bele a koronavírus szövődményeibe.

Visszatért a kereslet

Tehát a lassú felépülés igaz, ám Molnár Judit, az OTP Travel ügyvezetője, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnöke szerint a szektor mára már utolérte magát. Ezt támasztja alá a Hajósutak.com portált üzemeltető For Two Kft. szakértője, Kazi Ilona is. Tájékoztatása szerint az érdeklődés a Covid-évek után mostanra visszatért, sőt az idén a 2019-es forgalomnál is jelentősebb számú foglalással dolgoznak.

A piacok eltérő időpontban nyitottak, Európában már idén nyáron is csúcsszezon volt, az észak-amerikai kontinensen ugyanakkor kissé később rendeződnek a dolgok, ami összefügg azzal, hogy miközben Európában már 2021 nyarán is felpörgött a turizmus, az Egyesült Államok csak tavaly novembertől nyitotta meg az országot a külföldi turisták előtt

– emlékeztetett Tarnóczi Barna, a Tensi Csoport értékesítési igazgatója. Ennek volt betudható például, hogy a Royal Caribbean az idén sokkal nagyobb frekvenciával szolgálta ki az európai utasokat: több hajó jött át az Atlanti-óceánon, és tovább is időztek, itteni utakat kiszolgálva. A szakember szerint bár időközben bebizonyosodott, hogy a hajóutakon sincs komolyabb fertőzésveszély, mint egy zsúfolt szállodában vagy egyéb közlekedési eszközön, a renomé visszaépülése érdekében jelenleg lényegében csak a hajótársaságok várják el az utasaiktól az oltottságot, sőt tesztelés is zajlik a legtöbb cégnél a behajózáskor.

Akcióznak, de nem mennek le kutyába

Ami az árakat illeti, Molnár Judit szerint túlzás arról beszélni, hogy töredékáron érhetőek el az utak. Vele ért egyet a Hajósutak.com szakértője is. A hajótársaságok a Covid előtti években is rendszeresen akcióztak a közeli indulásokra – emlékeztetett Kazi Ilona. Ebben korábban is az MSC állt az élen, amely most is folytatja ezt az üzletpolitikát. Azt ugyanakkor, hogy újra fel kell építeni a piacokat, szerinte az mutatja, hogy ezeknek az akcióknak az árazása nagyjából 30 százalékkal alacsonyabb, mint a pandémia előtti akciós ár volt.

Viszont ezek az árak most is 350 euró/fő környékén járnak egy egyhetes úton, azaz egy belső kabinért így is 40 ezer forint körüli összeget kell fizetni egy éjszakára.

Ráadásul – hívta fel a figyelmet a Hajósutak.com szakértője – ezeknek az akcióknak régen is, most is sajátja, hogy az ügyfél nem választhatja ki a kabinját, a hajótársaság a fennmaradó helyekre osztja szét a vendégeket. Ezért sokan – hiába foglalnak drágább akciós ablakos vagy épp balkonos kabint – akár korlátozott kilátású szobát is kaphatnak. Az induló árakban ugyanakkor nem lát változást a korábbi évekhez képest a szakértő.

Óriások kerültek vízre

A Wall Street Journal cikke arra is emlékeztetett, hogy a hajók az elmúlt időszakban messze voltak a korábbi, jellemzően 100 százalékos töltöttségtől. Ám Tarnóczi Barna ezzel kapcsolatban arra hívja fel a figyelmet, hogy a kisebb töltöttség a korábbi hónapokban jellemzően a hajótársaságok saját döntése volt. Ebben vélhetően egészségügyi biztonsági okok játszottak szerepet, de akár a szükséges munkaerő hiánya is erre ösztökélhette a hajóztatókat.

Az idén nyártól ugyanakkor nagyot fordult a világ a Tensi értékesítési vezetője szerint. Az elmúlt hónapokban újhajó-dömpinget láttunk: több társaság is új hajóosztályokat állított forgalomba – igaz, ezzel párhuzamosan több régi hajót értékesítettek, vagy kivontak a menetrendből. Ráadásul az újak kapacitása nemegyszer másfél-kétszerese a korábbi tengerjárókénak. Új hajókkal lehet utazni a Royal Caribbeannál, a cég idén avatta a csaknem 7000 utast fogadni képes Wonder of the Seas hajóját, a Földközi-tengert járja már a Costa Toscana, és jövő tavasszal szállít majd először utasokat a Costa Venezia, s ugyanitt köröz jelenleg a 6334 utast elnyelő MSC Grandiosa is.

Beépülnek az árba az italcsomagok

A Covid miatt átgondolt üzletpolitika ugyanakkor az utazók számára kedvező változásokat tartogat. A korábbi években komoly többletköltséget jelentett, hogy a hajók fedélzetén csak a víz, illetve a bároknál elérhető szénsavmentes üdítők voltak benne az árban. Már a szénsavas italok fogyasztásáért is csomagdíjat kellett fizetni, ha az ember nem akarta minden egyes fogyasztása után megterhelni a fedélzeten fizetésre szolgáló szobakártyáját. Alkoholos italok esetében pedig gyűjtőjegyet lehetett vásárolni. Aki egy all-inclusive hotelben akarja magát érezni, annak ugyanakkor borsos árat kell fizetnie az italcsomagokért. Ráadásul – a visszaéléseket elkerülendő – arra nincs mód, hogy a kabin egyik lakója veszi meg a korlátlan fogyasztást biztosító vouchert – mindkét utasnak ki kell fizetnie a díjat. Hasonlóan mellbevágó árakon adják a hajók zömén az internetelérést, sokaknak pedig a naponta felszámított kötelező borravaló sem komfortos. (Az alapárak a kikötői díjakat és illetékeket általában tartalmazzák.)

A fedélzeti szolgáltatásokkal kapcsolatban a Hajósutak.com-nál úgy látják, hogy bővül azon utak köre, ahol csomagban kínálják például az italcsomagokat. Ez persze továbbra is felárat jelent ugyan, de a 300 eurós kabinonkénti ár így is harmadával alacsonyabb, mint az a 450 euró, amit például egy sima, hétéjszakás úton fizetni kell a fedélzeti korlátlan italfogyasztásért. Voltak olyan akciók is – hívja fel a figyelmet Kazi Ilona –, amikor a sima kínálatban el nem érhető „italcsomagot” – pl. a vacsorákhoz kínált 1-1 italt – az alapárban adták a hajótársaságok egy-egy ilyen akció keretében. A Tensi értékesítési igazgatója szerint ezek a kedvezmények nem feltétlenül függenek össze az újraindulással. Szerinte a társaságok is látják, hogy többen veszik meg az alapdíj kiterjesztésével (s így kissé olcsóbban) kínált csomagokat, mint amennyien az alapár után külön előfizettek volna a drágább megoldásokra. A vásárlói érdeklődés trendje érzékelhetően ebbe az irányba mozdítja a hajótársaságok képviselőit – vélekedik Tarnóczi Barna.

Visszatérnek

A felépülést nagyban segíti, hogy akik korábban már részt vettek hajós utakon, azokat nem igazán kell meggyőzni az újrázásról. A korábbi években elmaradt utak mellett az új hajók híre is megmozgatja ezt a közönséget. Kazi Ilona szerint a koronavírus-járványt követően nagyon sok, korábbi utakon kedvező tapasztalatokat szerzett utasuk foglal újra, az idén a foglalások közel felét náluk a visszatérő vendégek teszik ki.

(Borítókép: A Royal Caribbean Quantum of the Seas nevű hajója Southamptonban 2014. október 31-én. Fotó: Matt Cardy / Getty Images)