Újabb árstopos termékek: nem állnak készen az üzletek, időigényes az átállás

B  OB20200120005
2022.11.10. 06:39
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a megszokott csütörtöki helyett ezúttal szerdán tartott Kormányinfót, amelyet rögtön a legfontosabb bejelentéssel kezdtek: hatósági áras lesz a friss tyúktojás és burgonya is. A rendelet szerda késő este a Magyar Közlönyben is megjelent, ami csütörtöktől már életbe is lép, az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint azonban az üzletek erre nem tudnak felkészülni.

Csütörtöktől lép életbe az újabb élelmiszerekre vonatkozó árstop, ami ezúttal a tojásra és az étkezési burgonyára terjed ki. A szerdai Kormányinfót követően a rendelet késő este a Magyar Közlönyben is megjelent, ami szerint az üzleteknek csütörtökön már nyitáskor a hatósági áron kellene árulnia az újabb ársapkás élelmiszereket.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint a november 10-i reggeli üzletnyitásokra lehetetlen felkészülni egy éjszaka alatt, mivel a rendelet kihirdetésének időpontjában az üzletek döntő többsége már bezárt, a dolgozók hazamentek.

Az OKSZ szerkesztőségünknek küldött közleménye szerint eddig is segítették az árstop előírásainak végrehajtását, együttműködve a hatóságokkal is. A családok több mint 200 milliárd forint támogatáshoz jutnak az élelmiszerárstop révén, oly módon, hogy ennek terheit a kereskedők viselik. Ezért a következőket kérik figyelembe venni:

  • az élelmiszerüzletek éjszaka zárva vannak, a rendelet megjelenését követően már nem dolgoztak a munkatársak (kevés nonstop boltot nem számítva),
  • mind a tojás, mind a burgonya esetében többféle terméket is értékesíthet egy-egy üzlet, így nem csak két darab árcédulát kell átírni, az árcédulák cseréjének pedig van egy időigénye, még akkor is, ha ideiglenesen kézzel írják ki az új árakat,
  • az árváltozásokat bármilyen ok miatt a vállalkozások központja rendeli el, az üzleteik számára,
  • rendkívül fontos, hogy az online pénztárgépek átállítása az új árakra a megfelelő nyugtaadáshoz elengedhetetlen, ennek is van egy időigénye, ráadásul megfelelő, szigorú feltételek mellett, tehát még ha az árcédulákat át is írják a kereskedők, a nyugtaadatoknak azokkal egyezniük kell.

A közleményben hozzátetszik, hogy a kötelező tájékoztató feliratokhoz szükséges további rendelet még nem jelent meg, ezek elkészítése is időigényes. Továbbá, számos kisebb üzlet csak a reggeli órákban fog értesülni a változások hatálybalépéséről.

Döntött a kormány

Mint arról korábban az Index is beszámolt, a kormány újabb élelmiszerekre, a tojásra és az étkezési burgonyára is kiterjesztette az árstopot, ezzel enyhítve az infláció és élelmiszerár-emelkedés hatásait – erről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter számolt be a szerdai Kormányinfón. Az árstopos élelmiszerek köre a következőkre bővült:

  • tojás,
  • étkezési burgonya,
  • liszt,
  • napraforgóolaj,
  • sertéshús,
  • csirkehús,
  • 2,8 százalékos tej és
  • kristálycukor.

A hatósági áras termékről szóló rendelet az év végéig lesz érvényben, esetleges meghosszabbításáról a kormány decemberben dönthet.

A Kormányinfó percről percre tudósítását  ide kattintva  olvashatják el.

(Borítókép: Oláh Tibor/MTI)