A bostoni cégalapító elárulta, hogy mi a két sikertényező

SZS 20221028 5145
2022.11.11. 20:51
Minden a 3D nyomtatóval kezdődött. A kétezres években az MIT-n (Massachusetts Institute of Technology) végzett Natan Lindert minden olyasmi foglalkoztatta, ami alkalmas volt valamilyen piaci rést betömni. A Formlabs társalapítójaként olyan 3D nyomtatót álmodott meg, amely árban még a hobbi gépek kategóriájába tartozott, azonban minőségben már a profi ipari gépeket célozta meg.

Mindezt persze csak úgy lehetett megvalósítani, ha nagyon erős technológiai fejlesztésbe fognak. Az ötletet egy kickstarter kampány követte, amely után jöttek a befektetők is. A történet működött, a cég erőre kapott, olyannyira, hogy amikor kijöttek egy újabb változattal, a Form2-vel, akkor ennek a gyártását már Magyarországra hozták, méghozzá a Videotonba.

 

Ezek a nálunk gyártott nyomtatók sztereolitográf technológiát alkalmaznak, vagyis egy fényre érzékeny folyadékot lehet beletölteni és lézer segítségével térhálósodik ki a folyadék szilárddá.

Vagyis a folyamat során az UV-fényre keményedő műgyanta rétegenként megszilárdul a levilágítás helyén, és az egymásra épülő rétegek végül egy egészet alkotnak. Gyakorlatilag be lehet önteni mintegy húsz különféle anyagot, attól függően, hogy éppen milyen tárgyat akarnak „nyomtatni”.

A kérdésre, hogy ezek milyen területeken használhatók, a társalapító azt mondja: van ebben mérnöki prototipizálás, fogászati felhasználás, audiológia, modellezés és filmkészítés. Ez utóbbinál arra kell gondolni, hogy például az animációs filmeknél a figurákat ezzel az eljárással kinyomtatják és velük a jeleneteket lemodellezik.

A 3D-nyomtatógyártó cégnek aztán lett egy leányvállalata Magyarországon, amely elsősorban szoftverfejlesztéssel, supporttal és kereskedelmi tevékenységgel foglalkozik. A budapesti iroda idén már mintegy száz embernek ad munkát, a leányvállalatot pedig Tajti Ferenc alapította Lakatos Dáviddal. Ferenc ezt követően csatlakozott a Tuliphoz és Natan Linderhez, hogy segítsen újra felépíteni egy európai bázist, a Tulip magyarországi leányvállalatát.

Tulip, megfejtés a gyártáshoz

Natan Lindert továbbra sem hagyta nyugodni kreativitása – mesélte az Indexnek. Miután nagyon sokat foglalkozott magával a gyártás kérdésével, például a sikeres első cégénél, a Formlabsnél, ezért dolgozott ki egy új terméket. Eleinte többféle megoldásban gondolkodtak kollégáival, míg eljutottak a mostani platformos megoldáshoz. 

A mai digitalizált világ felszívta az összes informatikust a munkaerőpiacról. A kérdésre, hogy megengedhetik-e maguknak az ügyfeleik, hogy bevezessenek egy új szoftvert, a cégvezető elismerte, ez igaz, hiszen ma nincs már álláskereső fejlesztő. Éppen ezért olyan alkalmazást kínálunk, amihez nem kell informatikus. Pofonegyszerűen működik, a végfelhasználó magának állíthatja össze a munkafolyamatokat.

  Ahhoz, hogy ezt felépítsék a platformunkon, nem kell nekik szoftverfejlesztőnek lenni

– magyarázza az ötlet lényegét Tajti Ferenc. 

Mi arról gondoskodunk – vette át a szót Natan Linder –, hogy mindenféle eszköz, amit a mérnökök, gépkezelők vagy bármilyen gyári munkás használ, össze legyen kapcsolva a számítógéppel. Ezt hívja ma a szakma digitalizációnak, én úgy szoktam mondani, hogy kilépünk a vakságból. És bármi összekapcsolható ezzel a megoldással, gépek, robotok, szerszámok, kamerák, szenzorok, mérőeszközök, kapcsolók, de a felsorolás még hosszan folytatható.

Sokat dolgoztunk és dolgozunk is még azon, hogy kompatibilisek legyenek a gyártósorokon használt harmadik fél által forgalmazott eszközök a mi szoftverünkkel. Segítségünkkel az összes folyamat digitálisan tervezhető, optimalizálható, monitorozható és mérhető.

 

Az a helyzet, hogy a gyártásban a versenyképesség megőrzéséhez technológiai fejlődésre van szükség. Ez egy kényszerpálya, mert nincs elég szakképzett munkaerő.

Miért éppen Budapestet választották?

Európában Magyarország mellett még Németországban is van egy leányvállalatuk, amúgy Bostonban van a cég székhelye. Több szempontból is ideális helyszínnek tartják Budapestet. Egyrészt jó a földrajzi elhelyezkedése, innen könnyen el lehet jutni Európa bármely pontjára, másrészt sok a tehetséges magyar munkaerő, harmadrészt pedig vannak itt partnereik, ügyfeleik.

Végül arra a kérdésre, hogy mi a személyes sikereinek a titka, Linder némi gondolkodás után azt válaszolta, erre nagyon sok közhelyet mondhatna, amik igazak is, de, hogy mondjon valami érdekeset, szerinte a két legfontosabb alapelvük a következő:

Az első: legyél annyira közel az ügyfeledhez, amennyire csak lehet. A második pedig, hogy építsd ki a megfelelő cégkultúrát.

A Tulip mint lendületes startup van jelen a nemzetközi piacon, és a vállalatvezetők becslése szerint már közel az unikornis lét, vagyis amikor a cég értéke eléri az egymilliárd dollárt.

(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)