Extrém helyzetbe került a sütőipar, lélektani szintek dőlnek meg

222105
2022.11.12. 18:30
Visszaveti a sütőipari termékek iránti keresletet az árak emelése, azonban a jelenlegi piaci környezetben elkerülhetetlen a lépés – nyilatkozta az Indexnek Antal Csaba, a Pek-Snack ügyvezető igazgatója, aki bezárási hullámról egyelőre nem tud beszámolni, azonban más látványos változásra rámutatott.

Átlagosan 40 százalékot meghaladóan emelkedtek idén a Pek-Snack alapanyagköltségei. A lisztnél a növekedés mértéke szeptember hónapban 100 százalék fölé került 2021-hez képest – tudatta a sütőipari termékek drágulása kapcsán Antal Csaba, kiemelve, hogy jelentősen drágult a termékek előállításához szükséges tojás és sajt is. A vásárlók az ársapka miatt kedvezőbb áron juthatnak cukorhoz, ami egyébként 90 százalékkal drágult tavaly szeptemberhez képest, de az étolaj vagy a margarin ára is jelentősen, több mint 15 százalékkal növekedett. Az árak esetében további bizonytalanságot generálhat a forint-euró árfolyam változása, ráadásul ez nehezen is tervezhető, sőt szinte beszállítónként más és más lehet. 

Elkerülhetetlen az áremelés

Már 40 százalék felett jár az idei áremelkedésünk mértéke – ismertette a Pek-Snack vezetője, aki szerint ez az elmúlt évekkel összevetve igencsak extrém helyzet. 

Az említett költségnövekedéseket figyelembe véve azonban nem tehettük meg, hogy ne emeljünk az átadási árainkon, igaz, ez nem egyszerre történt, az említett mérték többszöri alkalomból jött össze. 

Ez még mindig sokkal kevesebb, mint a Központi Statisztikai Hivatal által a kenyér esetében szeptemberben mért áremelkedés, amely 76,2 százalék volt – mutatott rá. 

„Annyiért már nem veszem meg”

A Pek-Snack vezetője szerint az utóbbi hónapokban az alapanyagár tartós emelkedése miatt a jelenlegi helyzetben lélektani árpontokat törnek át egyes fogyasztók fejében, akik emiatt csökkentik a fogyasztásukat, mert az „annyiért már nem veszem meg” gondolat fogalmazódik meg a fejükben. 

Pár száz forintos árkategóriában vannak a Pek-Snack termékei, a széles választéknak köszönhetően sokféle igényt ki tudnak szolgálni, akár a kispénzű vásárlókét is. A szűkösebb pénztárca nyomai már megjelentek a fogyasztáson: a vásárlók kontrollálják költéseiket, 2-3 termék helyett kevesebbet vesznek. 

Összességében olyan árszinteket közelítünk, amelyek már a fogyasztást is visszavethetik. 

Antal Csaba kiemelte, hogy ezért a portfóliójukat is folyamatosan felülvizsgálják, és a közelmúltban bevezettek a piacra olyan termékeket, ami a kispénzű fogyasztóiknak kínál elérhető árú alternatívát. 

Emlékeztetett a saját felmérésükre, amely szerint a jelenleg tapasztalható infláció miatt a szülők 73 százaléka mindenképp racionalizálja a költéseit, emiatt gyakrabban készíti el saját maga a gyermek tízóraiját vagy uzsonnáját. Közel 25 százalék viszont egyáltalán nem mond le a boltban vásárolt harapnivalókról, mivel egyszerűbb így megoldani az iskolások étkeztetését. 

Nem olcsó mulatság most a sütés

Az energiaárakkal kapcsolatban eddig részben „fedve” volt a vállalat, mert voltak hosszú távú szerződéseik. Az üzemanyagért piaci árat kell fizetniük, ezért a szállítás ára is beépül a költségekbe. A jövőben viszont érdemi energiaár-emelkedésre számít Antal Csaba, így számos területen, például hűtőházakban a tárolási hatékonyság javítása érdekében fontolgatják a raktározási gyakorlat átszervezését és a hatékonyság javítását. Legfőbb cél az egy termékre jutó tárolási idő csökkentése.

Nehezen, de működik a franchise

Beszélt arról is, hogy a franchise-partnereik is érzékelik a költségeik megugrását, bár ez a folyamat azért nem az elmúlt hetek „eredménye”. Tavaly és az év első felében a munkaerőköltséget és az alkalmazottak hiányát kellett kezelni. Ezt a helyzetet tetézte az energiaköltség elszabadulása. 

A partnereik esetében bezárási hullámot nem látnak. 

Ami viszont látványos változás, az a vállalkozási kedv visszaesése. Alig nyílt új üzlet az elmúlt hónapokban. Kevés az olyan vállalkozó, aki egy ilyen bizonytalan környezetben bele merne vágni egy új bolt vagy egység nyitásába.

A külpiacok jelenthetnek megoldást. Magyarországon 1800 franchise-partnerük van, míg Horvátországban 400. A termékeik elérhetőek a nagy kereskedelmi hálózatok pékárupolcain is, mind Magyarországon, mind a környező országokban.

A cégvezető kiemelte, a vállalat növekedési pályájával kapcsolatban nagyon hangsúlyos cél a külpiaci terjeszkedés folytatása, egyrészt a meglévő relációban tovább erősíteni pozíciójukat, ám mindenképpen szeretnének új piacokat is meghódítani. Utóbbi például fontos kulcs lehet az előttük álló, kihívásokkal teli hónapok sikeres átvészeléséhez. 

Pek-Snack - Névjegy

1998-ban indult a cég családi vállalkozásként, majd 1999-ben a horvátországi leányvállalatot is megalapították. Székhelyük Igalon található, emellett Üllőn és Debrecenben van raktáruk. 350 fő dolgozik a cégnél, többségük a termeléshez, a logisztikához és az értékesítéshez kapcsolódóan dolgozik. 2020-ben a cég nettó árbevétele 5,7 milliárd forint volt, ez tavaly 7,5 milliárd forintra emelkedett. Adózott eredményük két évvel ezelőtt 228 millió forint volt, 2021-ben pedig 386 millió forint.

(Borítókép: Szabó Réka / Index)