A magyarok spórolnak a karácsonyon

B  OB20201209010
2022.11.17. 17:58
Kevesebb ajándékot vesznek a magyarok idén karácsonyra, és hét százalékuk senkinek nem ad ajándékot – derült ki a Yettel országos reprezentatív kutatásából.

Mint korábban megírtuk, nagy helyett kis karácsonyra telik idén a családi büdzsékből. Az ünnepi kiadásokra százezer forintot fordítanának idén a magyarok, aki pedig ajándékot is vesz, az erre a célra 47 500 forintos keretben gondolkodik.

A friss kutatást október 28. és november 3. között az Impetus Research végezte ezer fő megkérdezésével. A minta reprezentatív nem, kor, településtípus és régió szerint a 18–69 éves magyar internetező lakosság körében. A megkérdezettek átlagosan lényegében ugyanannyit szánnak ajándékra, mint tavaly (60, illetve 59 ezer forint), ám az időközben bekövetkezett áremelkedéseket figyelembe véve ez a keret idén minden bizonnyal kevesebbre lesz elegendő.

Tízből négyen tervezik, hogy vagy ajándékokra, vagy a teljes ünneplésre kevesebbet költenek, és vannak olyanok is, akik kevesebb szerettükkel terveznek együtt ünnepelni, főként anyagi okok miatt.

A többség idén karácsonykor nagyjából ugyanannyi személynek tervez ajándékot vásárolni, mint tavaly, ötödük viszont kevesebbeket fog meglepni.

Nem az ajándékozásról szól az ünnep

A kutatás szerint a legtöbben a párjukat és a gyermeküket ajándékozzák meg, a válaszadók fele a szüleit is meglepi, a barátoknak pedig csak a válaszadók 18 százaléka tervez ajándékot venni vagy készíteni.

Azoknál, akik idén nem adnak senkinek sem ajándékot, a legfőbb okok között az szerepel, hogy megbeszélték a családdal, vagy az anyagi tényezők jelentenek akadályt, illetve egyszerűen nem szeretnék, hogy erről szóljon az ünnep. Az ajándékozás egyébként is csak tízből négy ember számára jelenti az ünnep elengedhetetlen részét.

A tárgyi ajándékok népszerűsége az MTI szerint az elmúlt évekhez képest idénre fokozatosan csökkent, ugyanakkor még továbbra is ezek a legnépszerűbbek: dobogós helyen vannak a játékok (41 százalék), ezt követik a ruházati (39 százalék) és az elektronikai cikkek (37 százalék). Az elektronikai cikkek közül a legtöbben fej/fülhallgatóval (23 százalék), okosórával (14 százalék), okostelefonnal és telefontokkal (12-12 százalék) lepnék meg szeretteiket.

Inkább élményeket adunk

Egyre többen választják az élményajándékot, a választ adók 20 százaléka, a tavalyi ünnepi időszakhoz képest ez majdnem kétszeres növekedés. A kérdőívet kitöltők mintegy ötöde dönt saját maga által készített, illetve pénzbe nem kerülő meglepetés mellett.

Míg az online kereskedelem jelentősége összességében folyamatosan nő, a karácsonyi ajándékokat a többség, a választ adók közel fele még mindig inkább az üzletekben tervezi beszerezni. Emellett 38 százalék tervezi, hogy az ajándékokat teljesen vagy nagyrészt online veszi meg. A kutatás szerint a válaszadók novemberre vagy december elejére időzítik a vásárlást, miközben ötödük már november előtt elkezdte a beszerzést.

(Borítókép: Oláh Tibor / MTI)