Szijjártó Péter: Rám szóltak, hogy ne hazudjak

DSC4122
2022.11.19. 13:37
Innentől kezdve én azt hiszem, mindenki számára világos kell, hogy legyen, az Európai Unió kizárólag azért akar újabb és újabb szankciókat bevezetni, hogy a saját maga hibás, rendkívüli mértékben súlyos károkat okozó döntéseit még valahogyan mentegesse – fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közösségi oldalán.

„Hát ugye, voltak ezek az elvárások, amikről itt előbb beszéltem Önöknek, hogy orosz gazdaság a térdére, a háború gyorsan véget ér. Mondom, ez volt az elvárás, azért nem tartunk itt. Mire néhány nyugat-európai kolléga és az Európai Unió főképviselője egy emberként kezdte mondani, hogy ne hazudjak, mert ilyen elvárás sose volt” – mondta Szijjártó Péter a Facebookon közzétett videójában.

A beszédét ezt követően úgy folytatta: „megkérdeztem, hogy de akkor, ha nem volt – márpedig volt, hát ott ültem a vitákon –, ha nem az volt az elvárás a szankciókkal szemben, hogy azok segítenek a háborút hamarabb lezárni, akkor mi?” – fogalmazott a külügyminiszter, aki szerint a szankciók teljes csődjének a legnagyobb beismerése az, hogy

ma Nyugat-Európában és Brüsszelben letagadják, hogy a szankciók első körének a bevezetésekor az elvárás az volt, hogy a szankciók segítenek a háborút hamarabb lezárni.

„Innentől kezdve én azt hiszem, mindenki számára világos kell, hogy legyen, az Európai Unió kizárólag azért akar újabb és újabb szankciókat bevezetni, hogy a saját maga hibás, rendkívüli mértékben súlyos károkat okozó döntéseit még valahogyan mentegesse” – mondta meglehetősen ingerülten Szijjártó Péter.

A külügyminiszter szerint annak kimondása, hogy a szankciók csődbe vitték Európát, „gyakorlatilag felelősök után kiáltana”.

Úgy látja, ha viszont ez kimondásra kerülne, akkor elő kéne állniuk azoknak a brüsszeli vezetőknek, akik február végén, március elején a szankciók bevezetést javasolták. Pedig a külügyminiszter szerint ha előállnának, és kimondanák, hogy „mi hibáztunk, mimiattunk került az európai gazdaság recesszióközelbe”, akkor abból az a félmondat is következik, hogy „lemondunk”.

Feltehetően Borrell a címzett

Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő korábban kijelentette, egyértelmű, hogy az uniós szankciók gyengítik az orosz gazdaságot és Moszkva azon képességét, hogy tovább finanszírozza az Ukrajna elleni háborúját. Ugyanakkor szerinte „az EU soha nem számított arra, hogy az Oroszország elleni szankciók meg tudják állítani az ukrajnai háborút, de elmondható, hogy csökkentik az orosz hadsereg hadianyag-beszerzési képességét, ami ahhoz vezetett, hogy az orosz erők rengeteg veszteséget szenvednek el a harcmezőn”.

(Borítókép: Szijjártó Péter. Fotó:  Kaszás Tamás / Index)