Nagy István: Kapacitáskieséssel kell számolni az üzemanyagellátásban
További Gazdaság cikkek
-
A Coca-Cola volt a háború legelső áldozata
- Milliárdosok lennénk, ha annyi forint volna a zsebünkben, ahány csikket eldobunk
- Lantos Csaba remek hírekkel szolgált a napelemeseknek
- Kiderült, mekkora károkat okoz, hogy nem kapunk uniós forrásokat
- A béreink elkezdtek többet érni, de még fel kell ébrednünk a sokkból
Bacsa Györggyel, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatójával és Hazuga Károllyal, a Mol Downstream ügyvezető igazgatójával tárgyalt az Agrárminisztérium – számolt be szombat délelőtt Facebook-posztban Nagy István agrárminiszter.
Az agrárminiszter szerint a „beszélgetésen elhangzottak rávilágítottak arra, hogy az ország energiaellátása jelen körülmények között is biztosított”.
Az indokolatlan hangulatkeltés szükségtelen
– húzta alá a bejegyzésben Nagy István.
Ugyanakkor úgy véli, hogy „az elmúlt hetek eseményei – mint például a Barátság kőolajvezeték megállása – megmutatták: a stratégiai készletek rendelkezésre állása kiemelt jelentőségű”. Valamint kiemelte, hogy „az eddig felszabadított készletek visszatöltése elengedhetetlen, hiszen többek között ezzel biztosítható Magyarország üzemanyagellátása”.
A Mol ezen kötelezettségeinek is maradéktalanul eleget tesz és arról is téjékoztatást adtak, hogy lezárult a Dunai Finomító ütemezett nagyleállása, de az újraindításakor további karbantartási feladatok merültek fel, ami miatt kapacitáskieséssel kell számolni az üzemanyagtermékek vonatkozásában – írta a posztban az agrárminiszter.
Mint arról az Index is beszámolt, a Mol körlevélben értesítette több száz partnerét arról, hogy jövő héten, azaz a november 21-vel kezdődő héten nem tud biztosítani számukra sem dízelt, sem pedig benzint.