Lantos Csaba: Az energiaipar nem a kisfiúk játéka

KARL0742
2022.11.24. 10:00 Módosítva: 2022.11.24. 14:27
Az energiaipar nem a kisfiúk játéka, a működéséhez jelentős szereplőkre van szükség. Az olajvállalatunk tudja mutatni az utat, az MVM-ből regionális játékost szeretnénk csinálni az energiaellátás biztonságának garantálása érdekében. Ehhez forrásra van szükség, azonban ennek a költségvetését alaposan meg kell tervezni – ismertette Lantos Csaba energiaügyi miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatása az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt.

Lantos Csaba a meghallgatását azzal kezdte, hogy ismertette stábját. Munkáját segíti majd Koncz Zsófia miniszterhelyettes, Raisz Anikó államtitkár, Steiner Attila államtitkár és Czepek Gábor, az MVM elnök-vezérigazgatója.

Czepek Gábor az új energiaügyi miniszter közigazgatási államtitkára lesz, arról egyelőre nem esett szó, hogy ki veszi át elnök-vezérigazgatói pozícióját. 

Az életrajza bemutatásakor említést tett arról, hogy van olyan érdekeltsége, amelyről összeférhetetlenség miatt le kell mondania a beiktatása előtt. A Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi tagságáról nem mond le.  

És egyebek mellett azt is megosztotta, hogy bernáthegyijét Csubakkának hívják. 

Ezt követően kitekintett a világot sújtó globális kihívásokra: a koronavírus-járványra, ami szétszakította a globális ellátási láncokat, továbbá az orosz–ukrán háborúra, az energiaválságra, amely felértékelte az energiát. Továbbá említést tett a klímaváltozásról és a fenntarthatósági intézkedések fontosságáról. A világ népességét tekintve meghaladja a 8 milliárdot, akik ellátását biztosítani kell – mondta, hozzátéve: nem mindegy, hogy egy adott nép milyen területen él, a földrajzi adottságok nagyon sok dolgot képesek eldönteni.

Lantos Csaba szerint a modern társadalom nem képzelhető el az energia biztosítása nélkül, a jövőben pedig még több energiára lesz szükségünk.

Magyarország rendkívül energiaszegény: a földgáz és kőolaj nagyon jelentős részét importáljuk.

A végső energiamérleg több mint 70 százalékát importáljuk, a válság rámutatott, hogy az energiaszuverenitásnak kulcsfontosságúnak kell lennie, és ezt fel is kell gyorsítani. Ebben a megújuló energiaforrások lehetnek az ország hasznára, azonban figyelembe kell venni a napelemeknél az időjárás tényezőjét. Szintén időjárásfüggő a szél, szélkerékből azonban rettenetes mennyiségű nem lehet Magyarországon. Említést tett továbbá a biomasszában és a geotermikus energiában rejlő potenciálról. 

Az elektromos rendszer, mindaddig amíg nem tudjuk tárolni benne az energiát esetében fontos hogy a fogyasztásunkat meg is termeljük. Ez nagyon nagy kitettséget jelent, különösen akkor, ha sok időjárásfüggő áramtermelő berendezésünk van.

Kitért arra is, hogy Paks megbízhatóan termel, Paks 2 üzembe állásával elképzelhető, hogy egy bizonyos ideig akár exportálhassuk is az áramot. Az ország energiaigénye szempontjából kívánatos az üzemidő meghosszabbítása, ugyanakkor a szigorú szabályokat be kell tartani.

Kiemelte: cél az is, hogy Magyarország akkumulátor-telep legyen, ugyanakkor szerinte nem ez lesz a végső megoldás, és nem egyoldalúan csak így lenne tárolható az energia. Lantos Csaba ígéretesnek tartja még a hidrogéntechnológiát is.

A napelemes pályázatok Lantos Csaba szavai szerint újraindulhatnak, viszont „nem generálisan”, látni kell, hol van erre a legnagyobb szükség.

Tordai Bence felszólalásában kiemelte: elég vagány, hogy lett az országnak energetikai minisztériuma, ennek kapcsán kérte a miniszterjelöltet, ismertesse célkitűzéseit. Egyebek mellett rákérdezett arra is, hogy lehet-e partnerként tekinteni rá abban, hogy Magyarország ambiciózusabb vállalásokat tegyen a klímacélok területén. 

Lantos Csaba minisztériumához tartozik majd a környezetvédelem, ennek kapcsán elmondta: a kormány elkötelezett a környezet védelme mellett, így fontos számukra az erdők létesítése, a faállomány bővítése. Prioritásként kezelik a károsanyag-kibocsátás mérséklését.

Fenntartható bolygót szeretnék átadni én magam is a gyerekeimnek.

Üdvözölte a demográfiai kedvező fordulatot, minden erőfeszítést meg kell tenni annak érdekében, hogy fékezzék a lakosság csökkentését. 

A kormány, úgy gondolom, hogy megvédte a rezsicsökkentést. Európában a magyar gázár továbbra is legalacsonyabb, a lakossági villamosenergia-költségek pedig a második legalacsonyabbak. Olcsó, hatékony és fair szisztéma biztosítja ezt a lakosságnak – reagált a kérdéseket követően Lantos Csaba. A miniszterjelölt kiemelte: a megújuló energia irányába haladunk, az áramtárolási képességet fejlesztenünk kell. A hálózatfejlesztés elindult, ezermilliárd forint ráfordításra lenne szükség. Az energiahatékonysági beruházásokat is folytatni kell.

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága 12 igen, 5 nem szavazattal és nulla tartózkodóval támogatta Lantos Csaba kinevezését.

Kormányzati struktúraváltás

November 9-én söpört végig a sajtón annak a híre, hogy Palkovics László lemond a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) miniszteri posztjáról, a tárcát pedig megszüntették. A magyar kormány által hétfőn benyújtott, Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett törvényjavaslat értelmében szétosztották a Palkovics László lemondása után megörökölt hatásköröket Lantos Csaba, Lázár János és Nagy Márton miniszterek között.

Magyar Közlönyben hétfőn megjelent rendelet részletezi az érintett tárcavezetők feladat- és hatásköreit. Palkovics László a TIM miniszteri pozíciójából történő távozásával átalakítják a kormányzati struktúrát, és két, nevében is új minisztériumot hoznak létre:

AZ ENERGIAÜGYI MINISZTÉRIUMOT LANTOS CSABA VEZETI, A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM NAGY MÁRTON IRÁNYÍTÁSA ALÁ KERÜL.

Nem csak energiaügyekért felel majd Lantos Csaba

Az új Energiaügyi Minisztérium élén Lantos Csaba új miniszterként felel az alábbi ügyekért:

  • bányászati ügyek,
  • energiapolitika,
  • környezetvédelem,
  • körforgásos gazdaságra történő átállás és a termékértéklánc-felügyelet,
  • hulladékgazdálkodási közszolgáltatási és szolgáltatási díj megállapítása,
  • hulladékgazdálkodás,
  • hulladékgazdálkodás-felügyelet,
  • a körforgásos gazdasághoz és a hulladékgazdálkodáshoz kapcsolódóan a fenntartható fejlődési feladatok összehangolása,
  • víziközmű-szolgáltatás,
  • nemzeti közműszolgáltatások.

Az Orbán-kabinet új minisztere az energiapolitikáért való felelőssége keretében összehangolja az energetikai rendszert érintő állami infrastruktúra-beruházások előkészítését és megvalósítását, ellátja

AZ EURÓPAI UNIÓ KIBOCSÁTÁSKERESKEDELMI RENDSZERÉNEK VONATKOZÁSÁBAN AZ ÜVEGHÁZHATÁSÚ GÁZOK EURÓPAI KIBOCSÁTÁSI EGYSÉGEINEK KIOSZTÁSÁRA, ELSZÁMOLÁSÁRA, AZ EMISSZIÓKERESKEDELMI RENDSZER MŰKÖDTETÉSÉRE VONATKOZÓ FELADATOKAT.

Lantos Csaba felel a fenntartható fejlődésre és a fenntartható fejlesztésekre vonatkozó stratégia megalkotásáért és végrehajtásáért is. 

Lantos Csaba életrajza

Az 1962-es születésű közgazdász 1989 és 2000 között a Creditanstalt csoportnál az értékpapír-kereskedelmet irányította és a befektetési alapkezelőt is vezette, 1997-től az egész csoportot irányító befektetési bank (a CA IB Értékpapír Rt.) vezérigazgatója. 2000 augusztusától 2007-ig az OTP Bank vezérigazgató-helyetteseként dolgozott. 1990 és 2002 között tagja volt a Budapesti Értéktőzsde tőzsdetanácsának. A Széll Kálmán Alapítvány kuratóriumának tagja, volt elnöke. 2009-től a MET Holding AG elnöke, 2010-től a Richter Gedeon Nyrt. igazgatósági tagja. A Lantos Vagyonkezelő irányítója, 2021 óta a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja. 2021 óta a 4iG Nyrt. igazgatósága által létrehozott új stratégiai tanácsadói grémium tagja.

(Borítókép: Koncz Zsófia, Lantos Csaba és Czepek Gábor. Fotó:  Karip Tímea / Index)