Rengeteg pénzt költöttünk idén SZÉP-kártyával

2022.11.28. 10:39
Idén év végéig a K&H SZÉP-kártyás fizetések értéke megközelítheti a 30 milliárd forintot. Ebben három tényező is szerepet játszik: az elfogadóhelyek számának folyamatos bővülése, a tavaszi élelmiszer-vásárlási lehetőség és az alszámlák közötti átjárhatóság. Ez utóbbi, úgy tűnik, hogy végleges is marad, hiszen a tavaly óta csupán formálisan létező alszámlák meg is szűnnek.

Meglehetősen mozgalmas volt az idei év a SZÉP-kártya-használat szabályozásának szempontjából: év végéig meghosszabbították az alszámlák közötti átjárhatóságot, februártól júniusig élelmiszer-vásárlásra is fel lehetett használni a juttatást, és egy új, az idei év október 15-ig feltöltött és a jövő év tavaszáig fel nem használt juttatásokra fizetendő egyszeri díjat is bevezettek – tudatta szerkesztőségünkkel a K&H Bank Zrt.

Így az első 10 hónapban a K&H SZÉP-kártya-költések értéke megközelítette a 24 milliárd forintot és az év végéig elérheti akár a 30 milliárdot is, ami jelentős növekedést jelentene a tavalyi, csaknem 28 milliárd forintos éves forgalomhoz képest.

A három alszámla közül jellemzően a vendéglátás alszámla forgalma volt a legnagyobb, ezt követte a szálláshely, végül pedig a szabadidő alszámla használata. Eszerint a vendéglátás alszámla forgalma idén 60 százalékot tett ki, a szálláshelyé 31, a szabadidőé pedig 9 százalékot.

Az alszámlák megszűnése a kártyabirtokosok számára duplán kényelmessé teszi a használatot, ugyanis nemcsak az egyenleg felhasználása egyszerűsödik, de arról sem kell nyilatkozni év elején, hogy a keretet hogyan szeretnék megosztani a három alszámla között.

A munkáltatóknak továbbra is a változatlan adókedvezmény miatt lehet érdekük a juttatási forma alkalmazása. Igaz, az október 6-ai kormányhatározat alapján a 2022. október 15. után jóváírt összegek már csak egy évig használhatók fel, és utána egyszeri 15 százalékos díjterhelést kell alkalmaznia a kibocsátóknak. A 2022. október 15-ig feltöltött egyenlegek 2023. május 31-ig használhatók fel díjterhelés nélkül – olvasható a közleményben.