- Gazdaság
- németország
- gáz
- gázfogyasztás
- fogyasztás
- energia-veszélyhelyzet
- ellátás
- biztonság
- földgáz
- fűtés
- tél
- energiaválság
Németország ráparancsolt a lakosságra: csökkenteniük kell a gázfogyasztást
További Gazdaság cikkek
- BYD-csúcsvezető: „Ez kicsinálhatja ezeket az autógyártókat”
- Váratlan kiskaput hagyott Lázár János egy jogszabályban, erre sokan felkapták a fejüket
- Mindenki pörögni akar: a magyar mellett itt a kínai élénkítő csomag
- Brüsszelt az ág is húzza: kormányválság után itt az újabb csapás
- Végre kiderült, hogy ki áll a kötelező visszaváltás mögött
Klaus Müller kiemelte, hogy Németország a néhány hónappal korábbi állapotokhoz képest jóval felkészültebben vág bele a télbe, hiszen már Norvégia, Hollandia, Belgium és Franciaország felől is jó a földgázellátás, a háztartások és a vállalatok pedig kevesebbet fogyasztanak, mint egy éve.
A legutóbbi mérések szerint a fogyasztás az év 48. hetében 13 százalékkal maradt el az utóbbi négy év átlagától, az előző héthez viszonyítva pedig a hideg idő miatt még nőtt is, méghozzá 14 százalékkal. A hatóság vezetője pedig emiatt hangsúlyozta, hogy nagyobb megtakarításra van szükség.
Az ellátásbiztonság fenntartásához szerinte 20 százalékkal kell visszafogni a földgázfogyasztást, hozzátéve, hogy ha a várttól elmaradó csökkenéssel zárult hét csak kivétel lesz, akkor nem kell aggódni, de a fagyos hideg a következő napokban is megmarad, „ezért fontos, hogy ne lankadjunk, egész télen folytassuk a takarékoskodást”.
A mínusz tíz fok ellátásbiztonsági kockázatot jelent
A földgáztárolók töltöttsége az MTI szerint történelmi csúcson, 95 százalékon van, de mínusz tízfokos hőmérsékletnél már jelentősen emelkedik a fogyasztás, ami ellátásbiztonsági kockázatot jelent, különösen, ha hosszan tart a fagyhullám.
Németországot azért fenyegeti földgázhiány, mert az eddigi legnagyobb szállító, Oroszország az Ukrajna ellen indított háborújának februári kezdete óta fokozatosan visszafogta, majd leállította németországi szállításait, annak ellenére, hogy a földgáz-kereskedelmet nem érintik a háború miatt Oroszországgal szemben elrendelt európai uniós büntetőintézkedések.
Az ukrajnai háború előtt Németország a földgázfelhasználásának bő 50 százalékát fedezte orosz importból. Az Oroszországot Németországgal közvetlenül összekötő Északi Áramlat 1 vezeték augusztus végi leállításával azonban teljesen megszűnt a behozatal, így 2022 szeptembere volt az első olyan hónap az oroszországi import kezdete, 1972 óta, amikor közvetlenül Oroszországból nem érkezett Németországba földgáz.
A vezetékes orosz import kiváltását szolgálja egy sor fejlesztés, felépítenek a többi között hét tengeri terminált, amelyek cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadására alkalmasak. Az első – wilhelmshaveni – terminál építését már befejezték, és a tervek szerint januárban üzembe állítják.