Már a teqball és az Anna-bál is hungarikumnak számít

D1I4053
2022.12.14. 07:13
Az agrárminiszter sikertörténetnek nevezte a Hungarikumok Gyűjteményét és a Magyar Értéktárat. Nagy István a Hungarikum Bizottság legutóbbi, budapesti ülését követően elmondta: az értékek összegyűjtése mozgalommá nőtt. Kiderült, hogy a teqball és az Anna-bál is bekerült a hungarikumok közé.

Nagy István tájékoztatása szerint a bizottság döntése alapján került be a Hungarikumok gyűjteményébe a teqball mint sport, valamint a 200 éves közösségi ünnep, a balatonfüredi Anna-bál.

Ezzel a Hungarikumok Gyűjteményébe tartozó értékek száma 85-re nőtt. Mint beszámoltunk róla, szeptember végén rendezték meg a European Teqball Tour budapesti állomásának versenyeit, ez alkalomból pedig Ronaldinho is hazánkba látogatott.

A brazil klasszis gálamérkőzést is játszott a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban, valamint sűrű programjai között az Indexnek is nyilatkozott.

Az egyre népszerűbb teqballt világszerte már több mint tízezren játsszák. Borsányi Gábor alapító, a nemzetközi szövetség elnöke szeptemberben a többi között azt mondta lapunknak, hogy a teqball a jövőben az olimpiai sportágak közé is bekerül.

Nemzeti érték lett a szaloncukor is

V. Németh Zsolt, a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos elmondta: a Magyar Értéktár elemeinek száma 142-ről 148-ra bővült. Kiemelkedő nemzeti érték lett a szaloncukor, a Hatvani aranyfácán sűrített paradicsom, a muravidéki vágottzsír, a Hajdú lisztek és őrlemények termékcsalád, a korhely halászlé és a hajdúdorogi Krisztus-katonaság görögkatolikus hagyománya.

Nagy István kiemelte: a mostani kormányzati ciklusban először, összességében harmincadszor ülésezett a Hungarikum Bizottság, amelyet 2012-ben a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló törvény hívott életre. A bizottság feladata vizsgálni, hogy a felterjesztett értékek rendelkeznek-e olyan tulajdonságokkal, amelyek alapján Magyarországot, a magyarságot jeleníthetik meg.

Az agrárminiszter szerint a hungarikumok, valamint az értéktárba már felvett vagy jelölt értékek kincsek, ugyanis kifejezik a magyar identitást.

A féltett kincseket megosztják a világgal, kínálják őket világszerte, így például a világhírű magyar élelmiszereket és italokat is. Mindezeket bemutatják a színházakban, koncerttermekben, vagy éppen Mohácson, Hévízen, Hollókőn, Pécsett, a Hortobágyon

– fogalmazott a tárcavezető.

Nagy István megjegyezte, hogy az értékek gyűjtése országszerte és a határon túl is megmozgat mindenkit, felkutatják a szűkebb környezetükben fellelhető unikális értékeket, hogy bekerüljenek a helyi, a megyei, a külhoni nemzetrész vagy ágazati értéktárba.

(Borítókép: Karip Tímea / Index)