Orbán Viktor nem tágít, a filozófiája marad

Szüntelen kihívással küzdenek az európai országok gazdaságai az energiaválság kirobbanása óta. Ezért a regnáló kormányoknak is lépniük kell: folyamatosan belenyúlnak gazdaságuk szerkezetébe, és rendkívüli intézkedéseket vezetnek be. A magyar kormány is hasonlóan jár el.

Az Orbán-kormányt a bejelentéseket követően rendre az a vád éri, hogy „szociálisan érzéketlen”, és nem segít a nehéz helyzetben lévő társadalmi csoportoknak. Ezek az érvek a magyar kormánnyal szemben szinte mindennaposak. A kritikák olyan témákban merülnek fel, mint a napokban elfogadott szociálistörvény-módosítás vagy a rezsicsökkentés rendszere, de korábban a benzinársapkánál is ez hangozott el ellenérvnek. 

A kormánnyal szembeni litániák szerint egyszerűen nincs olyan célzott kormányzati intézkedés, ami a leszakadt társadalmi csoportoknak segítene. Az ellenzék úgy látja, a hátrányos helyzetű csoportokhoz pénzt vagy segélyt kellene eljuttatni, ahogy az számos nyugat-európai országban megfigyelhető.

Ennek a megítélése objektív szempontok alapján nem lehetséges. Azonban azt lehet boncolgatni, hogy a regnáló kormány az esküjéhez híven tényleg konzervatív gazdaságfilozófia mentén építi-e fel a politikáját. Ilyenkor a kérdés az, hogy tényleg azt kapjuk-e az Orbán-kormánytól, amit egy jobboldali kormánytól várni lehetett. Ez nem minősítésről szól – nem az a kérdés, hogy helyes vagy helytelen prioritásként kezelni a leszakadó rétegeket –, hanem hogy alapvetően igaz-e, hogy egy jobboldali kormány szociálisan érzéketlen.

Jó reggelt, ez egy konzervatív kormány

Molnár Attila Károly eszmetörténész szerint a kormánnyal szembeni „erkölcsi vád azt is feltételezi, hogy ha a szociális különbségek eltűnnének, akkor egy ideális állapot alakulna ki. Hiszen a szociális alapú elképzelések szerint a társadalmi különbségek felszámolásával egy tökéletes társadalmi állapotba lehet eljutni, ami egyben a legerkölcsibb körülmény is.”

Ha csak történetileg nézzük, akkor az alapvetően nem igaz, hogy a konzervatív politikusok nem akarták csökkenteni a társadalmi különbségeket. Ugyanakkor a kapitalizmus első bírálói pont ők voltak, és korábban volt egy nagyon pragmatikus elgondolás is, amely arról szólt, hogy kellenek bizonyos „szociális cseppek”, amelyek a társadalmi feszültségeket oldják.

Sir Winston Churchill volt brit miniszterelnök ezt a témát humorosan, ám a konzervatív attitűdöt tökéletesen bemutatva úgy összegezte, hogy „a kapitalizmusnak az a sajátos hibája, hogy egyenlőtlenül részesít a javakban. A szocializmusnak az a sajátos erénye, hogy egyenlően részesít a nyomorban.”

Ezzel szemben egy szocialista kormány azt hangoztatja, hogy az egyenlőtlenségek teljesen megszüntethetők, sőt ez a cél is – szerintük erkölcsileg ez a helyes. A konzervatívok erre úgy kontráznak, hogy ez csak olyan mértékű beavatkozással érhető el, amit már csak egy totalitárius kormány vagy inkább rendszer tud kivitelezni, így teljesen elfogadhatatlan ilyen mértékű beavatkozás a mindennapjainkba. Az Indexnek nyilatkozó eszmetörténész szerint a konzervatív filozófia úgy véli, annak, hogy az állam nem avatkozik be a mindennapjainkba, az az ára, hogy vannak társadalmi különbségek.

A konzervatívok álláspontja az, hogy az egyenlőtlenség elfogadhatóbb, mint egy totális állam, ugyanakkor csöpögteti a szociális támogatásokat, hogy ne alakuljon ki társadalmi feszültség

– fogalmazott lapunknak Molnár Attila Károly, aki szerint Michael Joseph Oakeshott múlt századi neves politikafilozófus ezt a problémakört úgy foglalta össze, hogy a hívő politika azt jelenti, van egy ideális állapot, amely elérhető, ellentétben a szkeptikus politikával, amely azt feltételezi, hogy elérhetetlen egy olyan pillanat, amely mindenki számára tökéletesen megfelelő. A szkeptikus politika szerint a kívánatos résznek az eléréséhez túl nagy árat kell fizetni, „mindent nem lehet feláldozni egy hipotetikus végcélért” – mondta Molnár Attila Károly.

Az Orbán-kormány esetében arról beszélhetünk, hogy amikor jött a nyolcvanas években a Reagan-forradalom, akkor az a gondolat terjedt el a konzervatívok körében, hogy ha a gazdaság pörög a szabadpiacon, és fűtik, akkor akarva-akaratlanul is a társadalom legalsóbb csoportjai sokkal jobb anyagi helyzetet tudnak elérni, mint a segélyekkel. Azt feltételezik – ami Margaret Thatcher idején működött is –, hogy ha a gazdaság nő, és csökken a munkanélküliség, akkor könnyebb a leszakadó réteg felzárkózása is

– fogalmazott Molnár Attila Károly. Ennek értelmében teljesen felesleges a konzervatív kormányoktól – így az Orbán-kormánytól is – szociális intézkedéseket várni, ezek ebben a keretrendszerben egyszerűen nem élveznek prioritást. Az, hogy ez erkölcsileg helyes vagy helytelen, az egyéni, szubjektív dolog, nem képezi a politika értelmezési tartományát. A politika elsősorban nem erkölcsi kérdés.

Szocializmus kontra liberalizmus

Bár a magyar belpolitikában a liberális és a szociális politikai pártok határa napjainkra összemosódott, azt azért fontos megjegyezni, hogy a liberalizmus egy majd kétszáz éves irányzat, amely korábban a szabadpiacra tette a hangsúlyt. „A szociáldarwinizmus azt mondta, hogy a társadalomban az egyének folyamatosan küzdenek jövedelemért, aki ebben a küzdelemben alul marad, az így járt. A klasszikus liberálisok úgy látják, a szabadság miatt teljesen normális dolog a társadalmi különbség” – mondta Molnár Attila Károly, aki kiemelte: nagyjából a nagy gazdasági világválságnál változott meg ez a felfogás. Franklin D. Roosevelt amerikai elnök – aki egyébként liberális szemléletű politikus volt – azt hangsúlyozta: szükség van kemény állami beavatkozásra.

Napjainkban nagyon sok irányzata van már a liberalizmusnak, vannak szociálliberális irányzatok is, amelyek szerint a kormányoknak bizonyos jóléti feladatokat is el kell tudnia látni. Sőt a liberalizmusban az egyenlőség igénye hangsúlyosabb már, mint a szabadság igénye

– ismertette Molnár Attila Károly. Az eszmetörténész úgy véli, ezért is elképzelhető, hogy ezek az irányok összecsúsztak. Az kifejezetten érdekes, hogy Benjamin Disraeli XIX. századi konzervatív brit miniszterelnök – akit még a magyar kormány nem fedezett fel, pedig beleillene a narratívájába – kifejezetten a klasszikus liberális gazdaságfilozófia ellen építette fel az elképzelését. Molnár Attila Károly szerint tagadhatatlan: az Orbán-kormány, ha nem is minden részletében, de eddigi válságkezelése kétségtelenül konzervatív irányvonalat tükröz.

(Borítókép: Orbán Viktor. Fotó: Luka Dakskobler / SOPA Images / LightRocket / Getty Images)