Már embereken tesztelik az új RNS-alapú vakcinát

2022.12.23. 18:05
A BioNTech német gyógyszeripari vállalat megkezdte az RNS-alapú, malária ellen kifejlesztett kísérleti vakcinájának tesztelését embereken.

Az MTI beszámolója szerint az egyes fázisú gyógyszerkísérletek 60 önkéntes bevonásával már megkezdődtek az Egyesült Államokban. Az első klinikai fázisban a vakcina hatóanyagának (BNT165b1) biztonságosságát, hatásosságát és immunogenitását vizsgálják.

A vizsgálatok arra irányulnak, hogy azonosítsák a maláriát okozó parazita különböző antigénjeit, majd ezt követően a kísérletek a következő klinikai fázisokban már a kiválasztott komponensű oltóanyaggal folytatódhatnak.

Százmilliókat fertőz

A BioNTech közlése szerint a szer jóváhagyása után az afrikai kontinensen is létrejöhetnek kapacitások a malária elleni szer gyártására.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint a malária világszerte 619 ezer ember halálát okozta 2021-ben, a halálesetek 95 százalékát Afrikában jegyezték fel.

Tavaly az esetszám elérte a 247 milliót, azonban a növekedés a korábbi évekhez képest lassulást mutat – közölte a szervezet a napokban.

Az utóbbi napokban nyugtalanító hírek érkeznek Kínából, egyre biztosabb, hogy egy nagy koronavírusjárvány-hullám kavarog az országban. 

A kórházak túlterheltek, és a hullaházak megteltek, amióta Peking múlt hónapban eltörölte vitatott zéró Covid politikáját. Az előrejelzések szerint akár egymillió ember is meghalhat a vírus miatt az elkövetkező hónapokban. Vélhetően az alacsony immunitás, a rossz oltási arány és a korábbi fertőzések hiánya áll a hullám hátterében a Daily Mail szerint.