Nyolcszázmillió forintból épül fedett műfüves pálya Felcsúton

2023.01.03. 20:54
A 2022–2023-as idényben összesen 1,16 milliárd forintnyi tao-támogatást hagyott jóvá a Magyar Labdarúgó-szövetség a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány számára − derül ki a szövetség adatbázisából.

A jóváhagyott támogatásból 825 millió forint megy ingatlanberuházásra, a fennmaradó 335 millió forint pedig utánpótlás-nevelésre és személyi jellegű ráfordításokra.

A fociakadémia honlapján elérhető sportfejlesztési programból kiderül, hogy a pénzből egy „téli fedett műfüves pályát” terveznek megvalósítani. Mint írják:

Téli fedett műfüves pályát építünk az akadémián tanulók számára, hogy a téli hónapokban is folyamatos és színvonalas edzést tudjunk számukra biztosítani. A fedett műfüves pálya megvalósulásának időpontja 2023. június hónap.

A beruházás értéke 800 millió forint, amire rájön még 25 millió forint különböző díj (például közreműködői), így a teljes támogatás 825 milliót tesz ki. A pálya egyébként 50×80 méteres lesz − írta meg a Menedzsment Fórum

Az szintén az MLSZ adatbáziságból derül ki, hogy a szövetség nemcsak jóváhagyta és elfogadta ezt a támogatási összeget, hanem az alapítvány már a teljes összeget le is hívta − vagyis az őt támogató cégek már elutalták a pénzt az alapítvány részére.

A tavalyi támogatási összeggel együtt a tao-rendszer létezése, 2011 júliusa óta az alapítvány összesen 38,12 milliárd forint támogatást kapott, és költött el különféle célokra a sportszakmai tevékenységtől kezdve a személyi jellegű ráfordításokon át egészen az ingatlanberuházásig.