Nagyjából stagnál a munkanélküliség, átlagosan 9 hónapig tart a munkakeresés

IMG 20200210 124751
2023.01.06. 08:42
Tavaly novemberben a 15–64 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 706 ezer fő volt, 29 ezerrel több, mint egy éve. 187 ezren voltak munkanélküliek szintén 2022 novemberében, a munkanélküliségi ráta 3,8 százalék volt – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal friss jelentéséből.

A KSH jelentése szerint 2022. szeptember–novemberben az egy évvel korábbihoz képest 26 ezerrel több embert foglalkoztattak, a számuk 4 millió 713 ezer volt. Míg a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 26 ezerrel, a külföldön dolgozóké 16 ezerrel nőtt, addig a közfoglalkoztatottaké 16 ezerrel csökkent.

A 15–64 évesek közül 4 millió 597 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 74,6 százalék volt. A férfiaknál a foglalkoztatottak létszáma lényegében nem változott, 2 millió 434 ezer főt tett ki, foglalkoztatási rátájuk 79 százalék volt. A nők esetében a foglalkoztatottak létszáma 10 ezerrel 2 millió 163 ezer főre, a foglalkoztatási ráta 0,7 százalékponttal 70,2 százalékra emelkedett – közölte a statisztikai hivatal. 

A jelentés szerint a 15–64 évesek közül 4 millió 597 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 74,6 százalék volt. A férfiaknál a foglalkoztatottak létszáma lényegében nem változott, 2 millió 434 ezer főt tett ki, foglalkoztatási rátájuk 79,0 százalék volt. A nőknél a foglalkoztatottak létszáma 10 ezerrel 2 millió 163 ezer főre, a foglalkoztatási ráta 0,7 százalékponttal 70,2 százalékra emelkedett.

A fiatalok (15–24 éves) korcsoportjában a foglalkoztatottak száma 277 ezer fő volt, foglalkoztatási rátájuk 0,5 százalékponttal 28,2 százalékra emelkedett.

Az ún. legjobb munkavállalási korú (25–54 éves) népesség körében a foglalkoztatási ráta 0,2 százalékponttal, 88 százalékra, míg az idősebb (55–64 éves) korosztályban 2,5 százalékponttal, 66,9 százalékra emelkedett.

Így áll a munkanélküliség 

A KSH adatai szerint 2022. szeptember–novemberben az egy évvel korábbihoz képest:

  • A 15–74 éves munkanélküliek száma 7 ezer fővel 184 ezer főre, míg a munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal 3,8 százalékra nőtt.

A férfiaknál a munkanélküliek száma 98 ezer fő volt, a munkanélküliségi rátájuk 0,4 százalékponttal 3,8 százalékra emelkedett. A nőknél a munkanélküliek száma 86 ezer főt tett ki, a munkanélküliségi ráta pedig 0,2 százalékponttal 3,8 százalékra csökkent.

A 15–24 éves munkanélküliek száma 34 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 1 százalékponttal 10,9 százalékra mérséklődött, ennek ellenére az összes munkanélküli 18,5 százaléka közülük került ki. A 25–54 éves korosztály 3,4 százalékos munkanélküliségi rátája 0,2 százalékponttal, míg az 55–74 éveseké kismértékben (0,1 százalékponttal) 2,8 százalékra emelkedett.

A munkakeresés átlagos időtartama 9 hónap volt, a munkanélküliek 31 százaléka legalább egy éve keresett állást.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint (https://nfsz.munka.hu) a nyilvántartott álláskeresők létszáma 3,6 százalékkal 234 ezer főre csökkent.

Erős kereslet a munkaerő iránt

Horváth András, a Magyar Bankholding vezető elemzője ismertette, hogy a magyar munkaerőpiac továbbra is a korábbihoz hasonló stabil számokat produkál, a negatív belső és külső tényezők egyelőre nem gyakoroltak hatást a foglalkoztatottságra – az aktivitás még havi alapon is emelkedett –, a munkaerőpiaci feszesség továbbra is a csúcs közelében van, a betöltetlen álláshelyek száma alapján továbbra is erős kereslet mutatkozik a munkaerő iránt. 

Az ukrajnai háború, az európai energiaválság, a kamatemelések reálgazdasági hatásai és a globális recessziós előjelek egyelőre nem jelentkeznek a munkaerőpiaci folyamatokban, ami kedvező hír a hazai piac ellenállósága szempontjából

– reagált az adatokra, rávilágítva, hogy azonban a következő időszakban egy bekövetkező európai recesszió esetén csökkenhet a munkaerőpiaci feszessége, elsősorban a betöltetlen álláshelyek visszaesésén keresztül, amely óvatosság már most is érezhető a vállalatok részéről.

Kitért arra is, hogy a jelenlegi legaktuálisabb kérdés, hogy az ár-bér spirált megakadályozni igyekvő jegybankok kamatemelései láthatóan még nem fejtették ki hűtő hatásukat a munkaerőpiacokra a fejlett gazdaságokban, azonban mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy a munkaerőpiacok reakcióideje kifejezetten lassú, a beálló reálgazdasági illetve pénzpiaci változások 9-12 hónapos késéssel jelenhetnek meg a munkaerő iránti keresletben. 

A pénzintézet várakozása szerint 2022-ben 3,7 százalék lehetett az éves munkanélküliség, idén pedig 3,9 százalék lehet az átlagos ráta, de a globális környezet hatásai miatt az utóbbinál erősebb a bizonytalanság.

(Borítókép: Képünk illusztráció! Fotó: Martiskó Gábor / Index)