Varga Mihály: Több száz milliárd forintot törlesztettünk

D VAJ20221118010
2023.01.12. 11:30
Üdítő hírekkel jelentkezett Varga Mihály közösségi oldalán. A pénzügyminiszter bejelentette: a kormány szerdán 370 milliárd forintnyi adósságot törlesztett elő.

„Magyarország 370 milliárd forintnyi adósságot törlesztett elő a tegnapi napon” – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter. A politikus kiemelte: „Magyarország most is elég erős ahhoz, hogy nem csak határidőben, hanem már a lejárat előtt törlessze adósságát.”

Az Államadósság Kezelő Központ összesen egymilliárd dollár értékben vásárolt vissza idén és jövőre lejáró dollárkötvényeket

– hangsúlyozta a pénzügyminiszter. Varga Mihály szerint ezzel a lépéssel „javítottuk az államadósság futamidejét és erősítettük Magyarország pénzügyi stabilitását”. A politikus elmondta: tavaly a vártnál jobban, a GDP 73,5 százalékára csökkent az államadósság, és arra számítanak, hogy idén tovább javul ez az arány.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Pénzügyminisztérium szerdán sajtóközleményben ismertette, hogy 2022-ben a vártnál jobban csökkent az államadósság. A levelükben úgy fogalmaznak, hogy „az orosz–ukrán háború és az arra adott elhibázott brüsszeli szankciós válaszok alapjaiban írták át a tavalyi év gazdasági folyamatait. A kormány a kialakult válságban is folytatta 2022-ben a munkahelyek védelmére és a családok erősítésére épülő gazdaságpolitikát.”

A GAZDASÁG TELJESÍTMÉNYE ÉVES SZINTEN 4 SZÁZALÉK FELETT NÖVEKEDHETETT, A FOGLALKOZTATOTTAK SZÁMA 4,7 MILLIÓ FÖLÉ EMELKEDETT, A MUNKANÉLKÜLISÉGI RÁTA PEDIG 4 SZÁZALÉK ALATTI.

Varga Mihály tárcája szerint a rezsicsökkentésnek köszönhetően a magyar emberek továbbra is a legalacsonyabb energiaárakat fizetik egész Európában. Az ország biztonságát és energiaellátását megalapozó intézkedések következtében a költségvetés 4753,4 milliárd forintos hiánnyal zárt 2022 végén.

(Borítókép: Varga Mihály 2022. november 18-án. Fotó: Vajda János / MTI)