Tavasz helyett ősszel fogadhatják el a 2024-es magyar költségvetést

D  TT20220627033
2023.01.27. 17:02
Az évtizedes gyakorlattal ellentétben a kormány nem tavasszal, hanem ősszel fogadhatja el a jövő évi költségvetést. A bizonytalan gazdasági környezet miatt szinte lehetetlen észszerűen 2024-re tervezni 2023 tavaszán.

Orbán Viktor miniszterelnök tavaly év végén beszélt először arról, hogy érdemes lenne fontolóra venni az eddigi gyakorlat megváltoztatását, majd később Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartásért felelős államtitkára is felvetette ezt az Országgyűlés Költségvetési Bizottságában.

A Világgazdaság cikke szerint nem véletlenül merült fel, hogy visszatérjen a kormány a 2015 előtti gyakorlathoz, ugyanis az idei költségvetést kormányrendelettel kellett módosítani tavaly év végén, miután az elfogadását követően jelentősen megváltoztak a makrogazdasági fundamentumok. Ugyan a mostani 1,5 százalékos növekedési és 15 százalékos inflációs sarokszámok lényegesen rosszabbak, mint azok, amelyek az eredeti törvényben szerepeltek, nem zárható ki, hogy idén ennél jobb számokat láthatunk.

A lap ezért úgy véli, hogy amikor egyik hónapról a másikra változnak a kilátások, szinte lehetetlen észszerűen 2024-re tervezni 2023 tavaszán. Megkeresésükre a PM sajtóosztálya közölte, hogy a kormány azzal, hogy a nyári szünetet megelőzően tárgyalja a következő évi költségvetési javaslatot, mindenekelőtt a kiszámíthatóságot és a tervezhetőséget tartja szem előtt. Hiszen így csaknem féléves felkészülési időt adnak a költségvetési keretek és a kormányzati prioritások megismerésére, és ezzel kiszámítható és tervezhető alapot ad az ország stabilitása és a növekedési pálya fenntartásához, valamint az egyensúlyi mutatók javításához.

A Költségvetési Tanács legutóbbi, a költségvetés módosításához kapcsolódó ülésén is röviden szóba került e téma azzal, hogy megfelelő időben érdemes lesz majd átgondolni, hogy 2023-ban, ebben az igen bonyolult évben mikor érdemes a 2024-es költségvetés tervezését megkezdeni

– mondta a lapnak nyilatkozva Kovács Árpád, a testület elnöke. Elmondása szerint nem igazán lelkesedett a korai tervezésért, de elfogadja, hogy éveken át, konszolidált környezetben jól működött. A jövő évi költségvetés elkészítésének kérdését a PM szerint legkorábban március–áprilisban tárgyalja a kormány.

(Borítókép: Orbán Viktor. Fotó: Kovács Attila / MTI)