Hihetetlen mértékű leépítésbe kezd a Yahoo

2023.02.10. 08:13
A Yahoo közölte, hogy alkalmazottjainak több mint 20 százalékától megválik. A gazdasági válság és az infláció miatt már több technológiai vállalatnak kellett hasonló döntést hoznia a közelmúltban.

A Yahoo amerikai cég csütörtökön bejelentette, hogy a technológiai részlegének átalakítása miatt a teljes munkaerő több mint 20 százalékától kénytelen megválni – számolt be a Reuters.

Hozzátették: már ezen a héten elküldenek 1000 alkalmazottat. Közölték azt is, hogy a lépésre azért került sor, mert sok hirdető a rekordmagas inflációs rátákra és a recesszióval kapcsolatos folyamatos bizonytalanságra hivatkozva csökkentette marketing-költségvetését.

Amint arról beszámoltunk, a gazdasági válság és az infláció miatt már több technológiai vállalatnak kellett hasonló döntést hoznia a közelmúltban. A Google, az Amazon, a Meta (Facebook) és a Microsoft technológiai óriások is megszorításokat jelentettek be a lassuló keresletre és a romló világgazdasági kilátásokra hivatkozva.

Legutóbb a PayPal közölte, hogy kétezer dolgozójától megválik, a Philips pedig hatezer embert küld el. Ugyanakkor nem csak a technológiai cégeket érinti a válság: a Disneyvezérigazgatója, Bob Iger elmondta, hogy 7000 munkahelyet szüntet meg a szórakoztatóipari óriáscég átalakítása miatt.