Egy év alatt a duplájára drágult a kenyér, a vaj és a zsír

GettyImages-1301822004
2023.02.12. 20:27
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissített adatbázisa szerint már kétszer annyiba kerül a kenyér, a vaj és a zsír, mint egy éve, de az alapvető élelmiszerek egy része még ennél is többet drágult. Hornyák József, a Portfolio makroelemzője azt mondta: Magyarországon a legmagasabb az áfa az egész unióban, és leginkább a szegényeket sújtja.

A KSH legfrissebb adatai szerint átlagosan már majdnem ezer forintba került egy kiló fehér kenyér januárban. Ez azt jelenti, hogy

az egy évvel korábbi adatokhoz képest 111 százalékkal drágult.

Nem a kenyér azonban az egyetlen alapvető élelmiszer, amely így járt: a zsírért és a vajért is több mint dupla annyit kell fizetni most, mint tavaly. „Hogyha az előző hónaphoz viszonyítunk, akkor az látható, hogy az árstopos tojáson kívül gyakorlatilag szinte mindegyik termék ára jelentős emelkedésen ment keresztül” – fejtette ki Hornyák József, a Portfolio makroelemzője az RTL Híradónak.

Mint mondta, becsléseik szerint a szegények arányaiban a jövedelmük kétszer akkora hányadát költik élelmiszerre, mint a tehetősek, ezért a forgalmi adó is jobban sújtja őket. Az elemző szerint a magas magyarországi áfakulcs – amely a legmagasabb az unióban – hozzájárul ahhoz, hogy a termékek ilyen magas árszinten legyenek,

ez pedig jövedelemarányosan a legalacsonyabb jövedelműeknek jelenti a legnagyobb terhet.

Az ellenzéki pártok hónapok óta követelik a kormánytól, hogy átmenetileg csökkentse az áfát, de azon a kormány nem akar változtatni. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi kormányinfón legalábbis azt mondta: nem hiszi, hogy a szegényeket jobban sújtaná a magas áfa, mivel a tehetősebbek lényegesen többet fogyasztanak, és ezért lényegesen több áfát is fizetnek.

A miniszter egyben leszögezte: nem merült fel az áfacsökkentés ötlete, mert az nem árcsökkentést hoz, hanem a kereskedelmi haszon növekedését. A miniszter szerint a magas áfának ugyan megvan az a kockázata, hogy nem fizetik be, de ez az a terület, ahol még az Európai Bizottság is elismeri, hogy előrelépést értek el, az áfacsalások visszaszorultak.

(Borítókép: Getty Images)