Horrorisztikus áremelkedésben lesz részünk, ha véget ér az élelmiszerárstop

DBZOL20220201001
2023.02.13. 07:09
Nagyon nagyot drágulnak az alapvető élelmiszerek akkor, ha a kormányzat kivezeti az élelmiszerárstopot – erről beszélt több szakértő az ATV Híradónak. Mindemellett azt mondták, szükség lenne arra, hogy az árstop mielőbb véget érjen, mert minden piaci szereplőnek csak kárt okoz.

A KSH nemrég számolt be arról, mekkora volt az élelmiszer-infláció Magyarországon. A számokban jó néhány termék drágulása most még nem érződik az árstop miatt.

Máhr András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkárhelyettese azt mondta az ATV Híradónak, ha megszűnik az árstop, akkor a vásárlók a legtöbb termék esetében hirtelen áremelkedést észlelnek majd, egyedül a tejnél lehet ez másképp. A szakértő azt is hozzáfűzte, hogy az árstop valójában senkinek sem szolgálja az érdekét.

Most már be kéne fejezni, ez senkinek nem jó. Nem jó a gazdaságnak, mert egy teljes piaci zavart okoz ma már, nem jó a fogyasztónak, mert félrevezeti, és ráadásul tartok tőle, hogy többszörösen fizeti meg az árstop árát. És végképp nem jó a termelőknek, mert ebből most már piaci zavarok vannak

– mondta Máhr András az ATV Híradónak.

Hasonló véleményen volt a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Neubauer Katalin is, aki hangsúlyozta, nagyon fontos lenne, hogy visszatérjen a normál piaci működés, mert az minden fogyasztó számára jobb helyzetet eredményez.

„Látszik, hogy az Európai Unió átlagaiban az országokban olyan húsz százalék körüli áremelkedés volt, míg Magyarországon ez majdnem elérte a 40 százalékot. Mi azt gondoljuk, hogy nem volt jó hatással a hatósági ár ennyire hosszú kitartása az élelmiszer-inflációra” – mondta. Utalt arra is, hogy a kereskedőknek nagy veszteséget okoz az, hogy több száz forint a veszteségük egy-egy árstopos terméken, és ezt azzal kompenzálják, hogy az árstoppolt termékeket helyettesítő árukat adják drágábban: 

 a csirkecomb például 55, a karaj pedig 45 százalékkal drágult.

Kulich Éva, az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács sajtóreferense mindeközben arról beszélt az ATV Híradónak, hogy a hazai burgonyatermelőknek is nagy veszteségeik vannak. Mint mondta, a hazai termesztésű (körülbelül 144 ezer tonna) burgonya mostanra elfogyott, így külföldről kell ellátni a magyar piacot.

„Most már import burgonyával dolgozunk, és az import burgonyát a kereskedelem ugye normál esetben, ha drágábban érkezik valami és magasabb a beszerzési ára, azt normál esetben ugye ki lehet igazítani ennek a kereskedelmi árát, na most ebben az esetben ez nem tud megtörténni” – fejtette ki. Az ATV szerint a szakértők úgy vélték, az árstop a kereskedőknek biztos nem kedvezett, a vevők azonban csak az intézkedés eltörlése után szembesülnek a feketelevessel, a valós árakkal.

(Borítókép: Az élelmiszerárstopról tájékoztató tábla egy budapesti üzlet bejáratánál 2022. február 1-jén. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)