Nagyra nyitnák a vállalat pénztárcáját az Audi magyar dolgozói

GettyImages-583515976
2023.03.02. 18:41
Újabb bértárgyalás zajlott le csütörtökön a munkavállalói és munkáltatói oldal között az Audinál, ahol több fontos szempont is előkerült, ám továbbra sem sikerült megállapodni. Legközelebb március 7-én, kedden ülnek tárgyalóasztalhoz a felek.

Folytatódott a bértárgyalás az Audinál. Az Audi Hungaria Független Szakszervezet (AHFSZ) csütörtökön már második bérkövetelését is átadta a munkáltatói oldal képviselőinek – mindez egy Facebook-bejegyzésből derült ki.

Mint írják: az új bérkövetelés kialakításánál fontos szempont volt, hogy a szakszervezet elmozduljon az eredeti követelésétől úgy, hogy figyelembe vegye a tagok és tisztviselők visszajelzéseit, valamint a munkáltatói oldal szempontjait is.

A bejegyzés szerint az első követeléshez képest változtatás, hogy a 23 százalékos alapbéremelés helyett 21 százalékost követelnek, míg a jubileumi bónuszokat illetően csak a 30 éves jubileumról tárgyalnak a munkáltatókkal a bértárgyaláskor.

Ezen módosításokkal az első béremelési követelésünkhöz képest a véleményünk szerint jelentős mértékben közelítettünk a munkáltatói ajánlat felé

– fogalmazott a szövegben a szakszervezet.

A jubileumi bónusz 2023-ban esedékes összegeit az alábbiak szerint szeretné a szakszervezet:

  • 10 év után 150 ezer forint,
  • 15 év után 225 ezer forint,
  • 20 év után 300 ezer forint.

Huszonöt év után ugyanakkor maradhatnak a jelenleg is kifizetésre kerülő elemek, amely egyhavi alapbér+mozgóbér összeget, plusz egy nap fizetett szabadságot tartalmaz. Harminc év után az alapbér+mozgóbér összeg 1,33-szorosának megfelelő összeget, valamint plusz két nap fizetett szabadságot tartalmazó szabályt javasol az AHFSZ.

Azt is megjegyezték, hogy a szakszervezet a továbbiakban nem tekinti a jelenlegi bértárgyalás, illetve a létrehozandó bérmegállapodás részének a 35 év és 40 év munkaviszonnyal rendelkezők jubileumi díjazását.

Két fontos megállapodás, folytatódó tárgyalás

A bejegyzés végén az is kiderül, hogy a felek két pontban is meg tudtak egyezni a későbbiekre vonatkozóan. Ugyanis elkötelezték magukat abban, hogy a teamgyűlések kérdésében egy közös projekt keretében szeretnék megkeresni a legjobb megoldást, ami 2023 áprilisától indulna el.

Mint írják: a munkáltatói oldal vállalta, hogy újabb ajánlatot adnak át a munkavállalói oldal részére a következő bértárgyalási fordulóra, amely március 7-én, kedden lesz.

Így alakultak a tárgyalások eddig

Legutóbb február 28-án, kedden tárgyaltak egymással a felek. Akkor a a legfontosabb kérdéseket a csapatgyűlések korszerűsítése és az inflációs előrejelzés közös meghatározása jelentették. Két hete az érdekképviselet 23 százalékos bérkövetelésével szemben a társaság 5 százalékos ajánlata állt, vagyis meglehetősen távoliak voltak az álláspontok. 

Egy héttel ezelőtt a szakszervezet megfogalmazta a vállalat ajánlatával kapcsolatos aggályait, valamint felkérték a munkáltatót, hogy a következő tárgyalási fordulóra újabb béremelési javaslattal érkezzen.

(Borítókép: Stiller Ákos / Bloomberg / Getty Images)