2024. június 25. 18:00
Hollandia 2
Ausztria 3
Olympiastadion III. forduló
2024. június 25. 18:00
Franciaország 1
Lengyelország 1
BVB Stadion Dortmund III. forduló
2024. június 25. 21:00
Anglia 0
Szlovénia 0
Cologne Stadium III. forduló
2024. június 25. 21:00
Dánia 0
Szerbia 0

Varga Mihály az Indexnek: Ezen múlik Magyarország következő tíz éve

20230303  MG 0486
Márciusban kezdjük a jövő évi költségvetés előkészítését, amelyet júliusra a parlament is elfogadhat. A háborús hatások miatt továbbra is a rezsivédelem az egyik fókuszpont, de a büdzsé fontos láncszeme lesz a családtámogatás és a honvédelem, mint ahogy az extraprofitadók fokozatos kivezetéséről sem feledkezünk meg – mondta az Indexnek adott exkluzív interjúban Varga Mihály pénzügyminiszter.

A pénzügyi tárca élén kereken tíz éve álló politikus lapunknak mások mellett beszélt

  • a hitelminősítői jelentések tétjéről,
  • az inflációs és a növekedési célok hátteréről,
  • az államadósság és a költségvetési hiány csökkentéséről,
  • a kormány és a jegybank vitáinak mélységéről,
  • Nagy Márton szerepéről,
  • a kata átalakításának tanulságairól,
  • a további, küszöbönálló adóváltozásokról,
  • a forint árfolyamát mozgató tényezőkről,
  • valamint az évforduló kapcsán az elmúlt 10 év csúcsairól és holtpontjairól is.

Sokszor úgy várjuk a hitelminősítést, mint a rossz tanuló a felelést. Az év elején a Standard & Poor’s leminősítette Magyarországot (BBB), a Fitch Ratings viszont nem csapott az asztalra, mint ahogy múlt pénteken a Moody's sem. Mi áll vagy bukik egy-egy ilyen döntésen?

Lehet szeretni vagy nem szeretni a hitelminősítőket, ettől még az adott országról kialakult befektetői képet érdemben befolyásolják. A több száz vagy sokszor ezermilliárd dollárt kezelő alapoknál, a multinacionális vállalatoknál befektetési döntések előtt a három legmeghatározóbb mérlegelési szempont között vannak ezek a jelentések.

A hitelminősítő olyan a gazdaságban, mint a játékvezető a futballban: adottság, nem feltétlenül kell vele foglalkozni, mégis muszáj odafigyelni a véleményére.

A magyar adósságkilátásokat és a gazdaságot 2015 és 2022 között hét alkalommal is felminősítették: a hatásos kormányzati lépéseket segítette egy világgazdasági konjunktúra, a hazai gazdaság jó teljesítményét elismerték a hitelminősítők is. Kedvező volt a külső környezet, kisebbek a kockázatok. Most viszont más a helyzet: a Covid utáni lassú kilábalás, az elhúzódó orosz–ukrán háború, ezzel összefüggésben a brüsszeli szankciók nehezítik az életünket. A tavalyinál idén alacsonyabb növekedésünk lesz, ezt látják a hitelminősítők, mint ahogy a hozamkörnyezet miatt megváltozott kockázatokat is, és ennek megfelelően értékelnek. Mindenkit megnyugtatok: nem izzadt a tenyerünk a legutóbbi Moody’s-jelentésre várva. Tegyük azt is hozzá: volt olyan időszak a 2010-es évek közepén, amikor a befektetők nem követték a hitelminősítők értékelését, a piac lényegesen kedvezőbben fogadta a magyar gazdaságpolitikai döntéseket. A magyar állampapírhozamok ugyanazon a szinten álltak, mint a hitelminősítőknél két fokozattal kedvezőbben értékelt lengyel papírok. Ez a helyzet a 2020-as években is visszaköszönhet.

Mit jelent a pénzügyminiszter szemüvegén át, hogy 2022 a legnehezebb év volt, 2023 pedig a legveszélyesebb lehet?

A legtöbb pénzügyminiszter a kétszer mérni, egyszer vágni óvatos elvét követi, én is. Lehet konjunktúra, mégis arra készülünk: legyenek tartalékaink a váratlan, a rendkívüli helyzetekre, arra az időre, amikor egy gazdasági trend hirtelen megfordul. Vagyis legyen mindig mozgásterünk. A veszélyek korába léptünk, de fel sem merülhet, hogy pusztán külső segítséggel oldjunk meg finanszírozást, mint 2008-ban. Az elmúlt évek teljesítményének legfőbb érdeme, hogy két nagy válságot is képesek voltunk-vagyunk mentőöv nélkül, a magunk erejéből leküzdeni. Előbb a Covidot, most pedig a háborús és energiaválságot. Ha most az országnak baloldali kormánya lenne, már rég az IMF-hitelnél kötöttünk volna ki. 2010-ben a magyar GDP 132 milliárd dollár volt, az idei év végére már 216 milliárd lesz. Dollárban mondom, hogy az árfolyamhatásokat kiszűrjük, a 60 százalék feletti erősödés nem szorul magyarázatra. Ha ilyen körülmények között futunk bele egy krízisbe, biztonságosabb a kezelése is. Bár voltak nehézségek, nemcsak a fiskális, hanem a monetáris politika, tehát a kormány és a jegybank is eredményesen kezelte azokat.

Programokat indítottunk, amelyek a nehéz helyzet áthidalásához kellettek. Ennek eredménye: 7,1 százalékos növekedés 2021-ben, 4,6 százalékos tavaly. Ha veszélyről beszélünk, akkor a legfontosabb 2023-as kihívás az infláció letörése. Január végén érhettük el a csúcsot 25 százalékkal, de leküzdjük december végére újra 10 alá, azaz ismét egyszámjegyű lesz. Jelentős részben importált inflációval állunk szemben, de vannak belső okok is, úgymint az árfolyamhatás vagy a mezőgazdaság éves teljesítményét 32 százalékkal visszavető súlyos aszály.

Ki hibázott, amikor ránk szakadt az infláció?

Ha már az infláció: ön is kimondta, nem csak a nemzetközi hatások miatt alakult így. De mikor, hol lettek volna beavatkozási pontok? Amiatt, hogy ezek elmaradtak, a kormányé vagy a jegybanké a nagyobb fekete pont?

Ilyen energiaár-robbanásnál a nemzetközi hatások a meghatározók. Az tény, hogy elszoktunk az ekkora mértékű inflációtól, amely Európa-szerte negyvenéves rekordokat döntöget. Egy energiaszegény, importkitett országban a magas energiaárak számos csatornán keresztül fűtik az inflációt. Befolyásolják az üzemanyagárakat, ezen keresztül a szállítási díjakat, a vállalkozások működését, nem véletlen, hogy nemcsak a fogyasztói, hanem a termelői árak is nagyon megugrottak.

De nem akarom megkerülni a kérdést: az elmúlt hónapok döntései, főként azok, amelyek rögtön befolyásolták az árfolyamot, nem voltak kedvezők az inflációra nézve.

Az árfolyam kérdése alapvetően a monetáris politika hatásköre. A térséghez képest kiugróan magas az alapkamat, új, likviditást szűkítő jegybanki eszközök jelentek meg. Ezekkel a jegybanki lépésekkel együtt az elmúlt két év olyan hozamkörnyezetet szült, amelyben jóval többet költünk adósságfinanszírozásra, mint korábban. Természetesen az, hogy az öt- vagy tízéves állampapírjaink hozama miként változott meg, nemcsak rajtunk múlik, hanem az amerikai FED és az Európai Központi Bank lépésein is. De ne csak kifelé nézzünk: ha 13 százalék az alapkamat egy országban, az beárazódik a szerződésekbe, a hitelekbe, a gazdaságnak ezzel kell együtt élnie. A költségvetés nem versenyezhet a 18 százalékos egynapos betét kamatával, de látjuk a diszkont kincstárjegyek hozamemelkedését. A kormány, amit tehetett az infláció ellen, megtette, gondoljunk az árstopokra, a kamatsapkára, a rezsivédelem fenntartására, amely csökkentette a háztartások költségeit, ez a vállalkozások egy részére is kiterjedt. Túl azon, hogy milyen eszközökkel próbáljuk hűteni az inflációt, a kormány segített csökkenteni az áremelkedések következményét, ilyen volt az év eleji 15 százalékos nyugdíjemelés vagy a közszféra béremelései.

Máshonnan közelítve a felelősségi kérdést: egyetért azzal, hogy a pandémiából hozott keresleti infláció az energiaválság begyűrűzésével átcsapott kínálati inflációba, amit a fiskális politika felismert, a monetáris viszont nem? Csakhogy ennek a számláját a fiskális politikának kell megfizetnie.

Kossuth Lajos minisztersége óta így van, a végén fizetjük a számlát, ez régi igazság a Pénzügyminisztériumban. Furcsa válság volt a Covid, hiszen a sikeres munkahelyvédelmi intézkedéseknek köszönhetően magas maradt a foglalkoztatás, a jövedelmüket megkapták az emberek, de a lezárások miatt nem tudtak költekezni. A lezárások után, a gazdaság újranyitásával viszont nem tudott olyan gyorsan visszaállni a kínálati oldal, mint a keresleti, így megugrottak az árak.

Vagyis az inflációért jórészt a háború és a szankciók felelősek, de már a Covid végén, 2021-ben voltak jelei, a jegybankok pedig el is kezdtek alkalmazkodni.

A probléma a pandémia utáni kilábalási időszakra is megmaradt, mivel a kereslet-kínálat egyensúlyának beállása előtt kitört a fegyveres konfliktus, ami azonnal megdobta az energiaárakat, Brüsszel szankciókat léptetett életbe, nem véletlenül lőtt ki 300 euró fölé a holland gáztőzsdén a megawattóránkénti ár. A Covid utáni alapanyaghiány és a termelői kapacitások szűkössége találkozott a magas energiaár és a szankciók elegyével, ebből lett Európában rekordinfláció.

Azt is hasonlóképp látjuk, hogy megváltozott az infláció természete?

Belépett a kínálati oldal, lehetőség nyílt profitmaximalizálásra, közben feszes maradt a munkaerőpiac.

Nálunk már januárban, az év elején lehetett látni, hogy az élelmiszer-drágulás mellett megjelent a szolgáltatások áraival növekvő infláció, ami új fejlemény.

Erre oda kell figyelni, azt mutatja, hogy lassabb ütemben tudnak csak mérséklődni az árak. Ráadásul a FED és az Európai Központi Bank még egyaránt kamatot emel. Az ár-bér spirál kialakulásától nemcsak a szakértők, elemzők, hanem a jegybankok is tartanak: ha növekednek az árak és azonnal a bérek, az infláció lassabban csökken. A leghatékonyabb gazdaságpolitikai mixet kell keresni, ez közös felelősség a jegybankkal.

Amikor Matolcsy György élesen kritizálja a kormányt, az gyakran túlmutat a politikai kommunikáció diszkrét határain. Ilyenkor kénytelenek lenyelni a békát?

Mindig abból indulok ki, hogy egy csapatban játszunk, amelyik növekedést és stabilitást akar. A jegybank elnökének igaza van abban, hogy baj van, de a baj mindenkit érint: a magas energiaárak egész Európában recesszió felé viszik a gazdaságokat. A válságkezelés eredményeként tavaly magas maradt a növekedés, magas a foglalkoztatottság. Fontos a növekedés megtartása, hogy a gazdaság különböző területei ne álljanak le, hiszen ezeket újraindítani és -építeni mindig sokkal többe kerül, mint megtartani. Ebből kell kiindulni. Az MNB önálló, független intézmény, sok mindenről van véleménye. Érdemes azonban azt is mérlegelni, hogy a vélemény sokszor egy olyan kommunikációs térbe érkezik, amely a különbségeket szereti felnagyítani.

GDP: kincstári optimizmus vagy realitás?

Könnyen elhisszük a 2024-es négyszázalékos GDP-növekedési célt, hiszen még odébb van, de mi táplálja a sokak által megkérdőjelezett idei 1,5 százalékos várakozást?

Több lábon áll a gazdaság, nem csak egy ágazaton áll vagy bukik a növekedés. Ezzel együtt vannak zászlóshajók, mint például az autóipar, a gyógyszergyártás és a feldolgozóipar, nelynek egésze egyre strukturáltabb. Az exportteljesítményünkre is támaszkodhatunk, hiszen globálisan ott van a helyünk kivitelben a top 30-ban, ami egy alig 10 milliós országtól hatalmas teljesítmény. A turizmus belföldi része eddig is erős maradt, de a külföldi vendégek is kezdenek visszatérni. A foglalkoztatás szintje magas, hiszen 4,7 millióan dolgoznak, miközben a munkanélküliségi ráta tartósan négy százalék alatt van, jelenleg 3,8 százalékon áll, az utóbbival Európa hat legjobb országa közé tartozunk. A bankrendszer stabil, a tőkeellátottság megfelelő, a kockázatos hitelek aránya uniós átlag alatti, ezek a pozitív kockázatok a bevezetőben említett hitelminősítői jelentésekben is visszaköszönnek. Van tehát olyan alap, amire építhetünk: ha a külső körülmények konszolidálódnak, a magyar gazdaság újra képes a pandémia előtti időszak teljesítményét felmutatni, vagyis már 2024 a dinamikus növekedés éve lehet.

Közben persze a kockázatokat sem felejthetjük: nem tudjuk, eszkalálódik-e a háború, nagyon erős a kitettségünk energiaellátásban az orosz nyersanyagok felé, ez a kőolaj esetében 65, a földgáznál 85 százalékos arányt jelent.

Törekszünk az energiaportfólió átrendezésére, új erőműveket építünk, új ellátási vonalakat keresünk. Valóban alacsonyabb az elmúlt két év 7,1, illetve 4,6 százalékos növekedéséhez képest az idei 1,5 százalék, de várhatóan még mindig az uniós átlag felett lesz. Ez jó hír a felzárkózás szempontjából, és illeszkedik a megelőző 12 év folyamataihoz.

Milyen szerepet töltenek be ma az ország életében az uniós források? Gyakran elbagatellizáljuk a sok milliárd eurós támogatásokat, miközben a hiányuk nemcsak a versenyszférának fájna, hanem a büdzsét is jelentősen terhelné.

Ha az a kérdés: túl lehet-e élni az uniós források elmaradását, igen. Könnyebb velük, a jogosan nekünk járó összegekről nem is vagyunk hajlandók lemondani. Ugyanakkor nyilvánvalóvá vált, hogy az Európai Bizottság kettős mércét alkalmaz Magyarországgal szemben, olyan feltételekhez köti a folyósítást, amelyeket más országoktól nem vár el. Ennek ellenére, bár tavaly nem jutottunk hozzá a helyreállítási pénzekhez, és a 2021–2027-es operatív programok kifizetései sem indultak be, mégis 4,6 százalékkal nőtt a magyar gazdaság, szemben a 3,6 százalékos EU-s átlaggal. Vagyis növekedési pályán maradtunk e források nélkül is, a nekünk járó támogatások felhasználásával viszont öt százalék feletti mértékben bővült volna a GDP. A források visszatartásával rontotta gazdasági teljesítményünket és versenyképességünket az Európai Bizottság. Ugyanakkor Magyarország piaci finanszírozása biztosított. Januárban, amikor devizakötvény-kibocsátást hajtottunk végre, háromszoros volt a túljegyzés: végül 4,25 milliárd dollárnyi forrást vontunk be.

Bár mindkettő finanszírozási célt szolgál, egy kicsit azért az alma és a körte esete ez.

A kettő költsége nyilván nem ugyanaz, hiszen szemben az EU-s pénzzel, a devizakötvénynél kamatot kell fizetni, törleszteni kell, ezek terhelik az államkasszát.

De ha nincs uniós forrás, akkor sem vagyunk hajlandók lemondani a gazdaságpolitikai céljainkról: az energiarendszer átalakításáról, az infrastrukturális fejlesztésekről és minden olyan beruházásról, amely a fenntartható fejlődésünk, a további növekedés alapja.

Jelzésértékű, hogy folyó áron az éves beruházások tavalyi összértéke meghaladta a 15,4 ezermilliárd forintot, miközben becsléseink szerint az uniótól 2000 milliárd forint érkezett. Ez részben agrártámogatás, illetve 2014–2020-as visszamenőleges kifizetés volt.

Az utóbbi időszak megtépázta az államadósságot is. Mai tudásunk szerint mi a reális forgatókönyv a következő időszakra?

Már visszaálltunk a pandémia előtt jellemző csökkenő pályára. Amikor a kormányzati munkát 2010-ben elkezdtük, 80 százalék feletti volt a GDP-arányos államadósság, amit 2019-re 65 százalékra csökkentettünk. Csökkent az adósság, vele a kockázat és a kamatteher. A Covid időszakában a helyreállítást, a gazdaság újraindulását finanszírozni kellett – nem csak nálunk, minden más országban –, ezzel átmenetileg újra nőtt az adósságszintünk, de ez már 2021-re 76,5 százalékra apadt, a múlt év végére pedig 72,9-re. Az a cél, hogy idén újra 6-ossal kezdődjön ez az arány, 2026-ra pedig 5-össel, azaz elérjük a 60 százalékos küszöböt az államadósságban. Ugyanez a helyzet az államháztartási hiánnyal: a pandémia miatt ez jelentősen megugrott, de 2022 végén már 4,9 százalék volt a deficit. Lejjebb vagyunk, mint 2021-ben, idén pedig 3,9 százalékra vinnénk le a költségvetési hiányt. Ezzel csökkentenénk a kockázatokat, az ország finanszírozási igényét és sérülékenységét.

A kata átalakításának tanulsága

Az adócsökkentések kormányaként hivatkoznak magukra, az elmúlt időszak legemlékezetesebb húzása mégis az volt, hogy kivégezték a katát. Ezt utólag is helyénvaló lépésnek tartja?

Sok tanulsága van a történetnek, de egy biztos: hamarabb kellett volna lépni. A kata egy nagyon egyszerű, könnyen átlátható adótípus kifejezetten annak a lakossági szolgáltatást nyújtó körnek, amely nem akar könyvelőkkel, adótanácsadókkal bajlódni. Ez a kata 2022 elejére már nem az a kata volt, hiszen 450 ezren jelentkeztek be, jellemzően nem csak kozmetikusok, varrónők és masszőrök. Miután arról jöttek a hírek, hogy informatikai cégek komplett munkavállalói csapatai katáznak, mint ahogy több helyen a biztosítók ügynöki rendszere is erre állt át, ezekre a visszaélésekre reagálni kellett. Várható volt, hogy amikor már többen vannak a kapun belül, a konfliktus is nagyobb, ha azt kérjük, néhányan, akik nem odavalók, menjenek a kapun kívülre. A kata változása igazolja, hogy van 145 ezer olyan vállalkozó, aki ténylegesen lakossági szolgáltatást nyújt, aki befér a szűkített körbe is. Ez ekkora országban sokkal reálisabb szám, mint a 450 ezer.

Vannak lemorzsolódók, akik klasszikus munkavállalók voltak, de közben átalányadózóként 209 ezren jelentek meg pluszban, ebből 181 ezer egykori katás. Azóta az is kiderült: a riogatásokkal ellentétben sokan még jobban is járnak átalányadóval, mint katával. A cipő valójában ott szorít, ahol bújtatott foglalkoztatásról volt szó.

Túl a nagy port kavaró katagate-en, van-e a csőben újabb adócsökkentés?

Az adócsökkentést folytatni kell, és tovább kell csökkenteni az adminisztrációt. Vitában voltunk és maradunk Brüsszellel a jövedéki adó ügyében.

Alacsonyan akarjuk tartani a dohány- és alkoholtermékek adóját, miközben Brüsszel magasabb minimumadószintet vár el.

Az adórendszer alapjai változatlanok: a munkát és jövedelmet terhelő adókat alacsonyan kell tartani. Munkaalapú társadalomban hiszünk, ahol az emberek munkája megélhetést és jövedelmet jelent nekik és családjuknak. Ami pedig a közösségi kiadásokhoz kell, azt ezután is a fogyasztási típusú adókon keresztül szedjük be. Ennek alapja az áfa, de a már említett jövedéki adó is olyan fogyasztási típusú adó, amelyen keresztül a közbiztonságot, a honvédelmet, az oktatást vagy az egészségügyet finanszírozzuk. A legnagyobb kihívásunk itt is kívülről jön: a vállalatokat érintő globális minimumadó. Az irányadó szint 15 százalék, idén már vizsgáljuk, hogyan lehet meglépni úgy, hogy közben ne vesszen el az adóelőnyünk, ne rontsuk a versenyképességünket, amit épp az adórendszer átalakítása táplált. Az elmúlt években a legnagyobb mértékben tudtuk csökkenteni az adószintet az Európai Unión belül, nemzetközi könyvvizsgálói mérés szerint világszinten is ott állunk a top 5 kapujában.

Árfolyam és költségvetés

Aki nyaralni készül, mikor váltson eurót? Beleszédültünk, hogy járt a forint 430 felett, de 380 alatt is az utóbbi időszakban. Várhatóan mi mozgathatja az árfolyamot a következő hetekben, hónapokban?

A historikus adatokból kiindulva a nyár közeledtével most is erősödhet a hazai fizetőeszköz, hiszen az ide érkező külföldi turisták forintra váltják a valutájukat. Jelentősen befolyásolja az árfolyamot a háború elhúzódása, illetve az újabb brüsszeli szankciók hatása, ugyanígy az infláció és az alapkamat változása. Stabilizálódásra számítok, az erre való törekvés a legutóbbi MNB-kommunikációban is megjelent. A forint árfolyama olyan szinten van, ami jó az exportálóknak, rekordév van mögöttünk, a külföldi működőtőke-befektetéseket se fékezte, hiszen a tavalyi hétmilliárd euró után idén összejöhet a tízmilliárd eurós befektetési nagyság.

Bár még a 2023-as költségvetés toldozásán-foldozásán is épp csak túl vannak, mit gondol, mikor tehetik le az asztalra a 2024-es büdzsét?

Márciusban kezdjük az előkészítését, kormánydöntések után júniusban már a parlamentnek kell tárgyalnia, hogy júliusban el is fogadhassuk. Ezzel fennmaradna az elmúlt nyolc év gyakorlata, ami bevált és működik, hiszen a háztartásoknak és a vállalkozásoknak is van fél évük felkészülni a következő évre. Az idei költségvetés fő eleme a rezsivédelem volt, amit továbbra is garantálni tudunk a lakosságnak és a vállalkozások egy részének. Tartok tőle, látva az orosz–ukrán háborút és az elhibázott brüsszeli szankciókat, hogy a jövő évi büdzsében is a rezsivédelemre kell helyezni a hangsúlyt, de az energiaszámla mellett fontos része lesz várhatóan a családtámogatások fenntartása, a honvédelem.

Azt se feledjük, hogy az extraprofitadót is fokozatosan kivezetjük, hiszen megígértük, az ebben a formájában csak két évig marad fenn. A bankrendszer és a gyógyszeripar adóterhét mindenképpen csökkenteni fogjuk.

Van, ahol gyors, van, ahol lassabb kivezetésre van kilátás.

Állóvízbe dobott kő lenne Nagy Márton és a GFM?

Mekkora beleszólása van a tervezésbe Nagy Mártonnak?

Kevés olyan kormánydöntés van, amelynek ne lenne pénzügyi hatása, ezért minden tárcavezetővel, köztük Nagy Mártonnal is együttműködésre törekszem. A makrogazdasági kereteket a miniszterek saját tervei töltik ki, a kultúrától a honvédelemig, a kormányfő mellett a szakterületért felelős miniszter szava meghatározó. Minden tárcavezető bele fog szólni, ez a 2023-as költségvetés tervezésénél sem volt másképp. Azt sem tartom bajnak, hogy mindenki több pénzt akar a maga feladataira, ha nem így lenne, az ellenkezne az emberi természettel. A költségvetés elkészítéséért és működéséért a pénzügyminiszter viseli a kormányon belüli felelősséget, ez 150 éve, Lónyay Menyhért óta így van.

Láthatóan a tavaly áprilisi választások után is kampányüzemmódban maradt a kormány, a mostani ciklus pedig egyértelműen gazdasági fókuszú. De nem érzi-e azt, hogy csökkent a mozgástere a gazdaságfejlesztési miniszter színrelépésével?

Sokan szeretnének ott is feszültséget látni, ahol nincs. Munka van, napi szinten egyeztetünk a GFM-mel is. Ahol vannak egyeztetések, ott pedig előfordulnak viták, de ez így normális. A miniszterelnök a gazdaságpolitika meghatározója, a viták végére ő tesz pontot. Világos kormányzati cél és irány van: demográfiai fordulat, családtámogatások, rezsivédelem, munkaalapú gazdaság.

Van egy szövetségi kapitány, aki meghatározza, a csapat milyen felállásban, milyen taktika szerint játszik, de egy játékosnak teljesen felesleges azon rágódni, ki miért játszik, és miért nem más.

Ráadásul köztudott, hogy ennek a csapatnak olyan kapitánya van, aki játékos-edző.

Hova kell eljutnia a gazdaságpolitikának 2026-ra, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy egy eredményes ciklusra tekinthessenek majd vissza?

A gazdaságpolitikai célok is meghatároznak egy-egy korszakot. 2010 után az egyensúly és a gazdasági szuverenitás volt a cél, aztán munkaerőpiaci fordulat, teljes foglalkoztatás, most pedig az energiaszuverenitás megteremtése áll a középpontban. Van kidolgozott programunk alternatív beszerzési források megteremtésével, célzott hazai beruházások indításával, a meglévők felülvizsgálatával, a biztonságos energiaellátás megteremtésével. Látható eredmények lesznek 2026-ig, ezek alapozzák meg az ország következő 5-10 évének gazdasági növekedését. Nem véletlen, hogy ma már önálló energiaügyi tárca készíti elő a döntéseket.

Időközben ugyanakkor lekeverték a Nemzeti Versenyképességi Tanácsot. Már mégsem olyan fontos a versenyképesség?

Elindult a versenyképességi fordulat, a svájci IMD versenyképességi rangsorában a 2017-es 52. helyről 2022-re a 39. helyre léptünk előre. A kormány döntéseiben benne voltak a Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslatai is. A tanácsban zajló munka nem szűnt meg, csak átalakult. A versenyképesség kulcskérdés, el lehet-e adni a magyar árut és szolgáltatást külföldön, vagy sem.

Az Európai Unióban szabad a tőke, a munkaerő, az áruk és szolgáltatások mozgása, nekünk az osztrák, német vagy francia termékekkel szemben kell állnunk a sarat.

Szintén versenyképességi kérdés az adórendszer és a munkaerőpiac állapota, a humán erőforrás minősége, amin leginkább a hozzáférhető képzések, oktatási programok színvonalával javíthatunk. Felnőttképzésben négyszer annyian vesznek részt Ausztriában, mint Magyarországon, van tehát min erősítenünk. Hasonlóan kiemelt szempont a vállalkozások menedzsmenttudása, e téren is bőven van még tennivaló, főként a kis- és középvállalkozásoknál.

Egy évtizede a Pénzügyminisztérium élén

Kereken tíz éve Magyarország pénzügyminisztere. Voltak ez idő alatt nagyobb holtpontok?

A legnehezebb időszak az IMF-gyámság korszaka volt, amit 2008-ból örököltünk. Miniszterségem alatt az IMF-hitelt előtörlesztettük, és lezártuk az Európai Unióban kilenc évig ellenünk folytatott túlzottdeficit-eljárást is. Ez volt a feltétele annak, hogy Magyarország a Nemzetközi Valutaalaptól és más hitelezőktől független, önálló cselekvési pályára állhasson. Ehhez fogható kihívásokat az elmúlt évek is tartogattak, hiszen ahogy nem lehet felkészülni egy szomszédos országban zajló háború hatásaira, úgy azt megelőzően egy világjárványra sem. A Covid hajnalán felmérhetetlen volt, mi fog történni, hiszen hasonló járványra száz éve, a spanyolnátha óta nem volt példa. 

Tíz év – és ami mögötte van

  • Varga Mihály pénzügyminiszter hivatali ideje előbb 2001. január 1-jétől 2002. május 27-ig tartott, majd a második felvonás 2013. március 7-én kezdődött, de a kinevezést másnap, kereken tíz évvel ezelőtt vette át. Az Európai Unió jelenlegi pénzügyminiszterei közül magasan a leghosszabb hivatali idővel bíró tárcavezető. A Euromoney című szaklap 2015-ben az év pénzügyminiszterének választotta.

Olyan pillanat nem volt, amikor – ha nem is akarta azonnal bedobni a törölközőt, de – gondolkodott azon, a következő ciklust vállalja-e?

A bizalomnak nem szabad hátat fordítani. A magyar választók támogatása és a miniszterelnök bizalma megtisztelő és felelősséget jelent. Ebben az értelemben a törölköző a miniszterelnöknél van, ő majd eldönti, csináljam-e tovább. Persze a munkában töltött éveknek fontos hozadéka a tapasztalat. Könnyebb úgy kezelni a szembejövő problémát, ha ismerem a természetét, láttam már ilyet, és tudom az előzményeket is. Kollégáim kiszámolták:

  • pénzügyminiszterként eddig hét osztrák kollégával dolgoztam együtt,
  • ez a szám a lengyeleknél 11,
  • a románoknál 13.

Míg én emlékszem ügyek előzményeire, aki újonnan kerül erre a területre, nyilván kevésbé. A tapasztalat sokat számít, 1990 óta parlamenti képviselő is vagyok, sok mindent megéltem nemcsak kormányon, hanem ellenzékben is.

Beszédesek a régiós példák a pénzügyminiszteri fluktuációra, de tárcavezetők itthon is jönnek-mennek. Lényegében Pintér Sándorral ketten képviselik az állandóságot. Melyik kormánytaggal alakított ki a munkakapcsolatnál mélyebb köteléket?

Az első közvetlen főnököm Járai Zsigmond volt, amikor 1998-ban államtitkárként kerültem a PM-be, ő volt a miniszter, sokat köszönhetek neki. Tőle próbáltam megtanulni, hogyan kell apparátust vezetni, hogyan kell döntésekre fókuszálni, mi az, ami lényeges, és mi az, ami kevésbé. Jó szívvel gondolok rá, azóta is remek a kapcsolatunk. A munka jellege miatt gyakran találkozom a nagy tárcák vezetőivel, közülük leginkább Pintér Sándorral kell egyeztetnem, ráadásul egymás mellett ülünk a kormányüléseken. Szijjártó Péterrel közösen kezdtük államtitkárként 2010-ben a Miniszterelnökségen, ennek is 13 éve. Náluk régebb óta csak a miniszterelnök urat ismerem, de ennek annyi éve, hogy az gombócból is sok.

Orbán Viktorra szűkítve a kört, miről volt a legnehezebb meggyőzni őt?

Egyedülálló tapasztalata van, ezért nem arról kell őt győzködni, igazam van-e, vagy sem. Ezt pillanatok alatt átlátja és megérti, persze időnként vitatja. De ez mellékszál. Az ő munkájának az a legfontosabb része, hogy az eltérő szempontokat és különböző igazságokat hogyan lehet szintetizálni és a nemzet érdekei szempontjából a leghasznosabb döntést meghozni. Nemcsak a végső szó az övé, hanem a felelősség is.

Van élet az adósságcsökkentésen túl is

Sosem látni szélsőséges érzelmeket Varga Mihályon, az ismert mémet idézve afféle „ezerarcú Steven Seagalként” reagál sikerre és kudarcra is. Feltételezhető azonban, hogy ez a kimértúriember-attitűd néha csak a külvilágnak szól. „Én sem vagyok halvérű, vannak ügyek, amik bosszantanak. A stresszt ki kell mindenkinek adnia magából, nekem ebben segít a futás, a foci és időnként a koncertekre járás – reagált a pénzügyminiszter. – Higgyék el, vannak pillanatok, amikor nem az adósságcsökkentés körül járnak a gondolataim. Ha már szóba került a foci: szurkolóként egymást ugratva a fradista barátaimat szoktam azzal zrikálni, hogy az én nevem volt már kiírva az Üllői úti stadion eredményjelző tábláján. Ugyanis a londoni 6:3 45. évfordulóján, 1998-ban a parlamenti válogatott tagjaként lőttem gólt az angoloknak. – Ami pedig a zenét illeti: a politikus életében a karcagi ifjúság rockerközegben telt, azóta is alkalmanként, ha ideje engedi, jár koncertre. – Amikor legutóbb Budapesten járt az AC/DC vagy a Metallica, sikerült eljutni az arénába, mint ahogy a júliusi Deep Purple-re is megvan a jegyem. A munkától függ, ott tudok-e lenni.”

(Borítókép: Varga Mihály. Fotó: Németh Kata / Index)