Rossz hírünk van annak, aki házasodni készül

GettyImages-892967862
2023.03.11. 06:02
30 százalékkal is drágább lehet idén összeházasodni, mint a tavalyi évben az egyik rendezvényszervező szerint. Így már 6 millió forintba is kerülhet egy átlagos budapesti esküvő, tavaly ez még kevesebb mint 5 millió forintból kijött volna.

A szervező szerint egy átlagos étel-, italcsomag Budapesten, amely nem a legolcsóbb, és nem is a legdrágább szolgáltatásokat tartalmazza, olyan 30 ezer forintba kerülhet személyenként. Ez egy 100 fős esküvő esetében már 3 millió forintos összeg. Emellett szerinte

a többi, esküvőhöz tartozó szolgáltatás is körülbelül ekkora összegbe kerülhet, Így összesen egy 100 fős budapesti esküvő nagyjából 6 millió forintból jöhet ki.

Tavaly ezek a szolgáltatások ezekkel a paraméterekkel 5 millió forintnál kevesebbe kerültek.

Az esküvői szolgáltatók szakmai érdekképviselete szerint a beszerzési árak emelkedtek, nagyobb a villanyszámla és az üzemanyag ára is, így nagyobb költséggel számolnak a szolgáltatók. Az azonban változó, hogy melyik cég milyen arányban hárítja a drágulást az ügyfelekre.

Talán a catering szférára a legjellemzőbb a drágulás. Az élelmiszer-alapanyagok beszerzési ára óriásit ugrott, illetve még nagyon sokat drágult a helyszínbérlés, az energiahelyzet miatt drágult sok minden. Ezenkívül minden, amihez fuvarozás, szállítás kötődik

– fogalmazott V. Dávid Andrea, az Esküvői Szolgáltatók Szakmai Érdekképviseleti Egyesületének elnöke az RTL-nek.

Emiatt egyre többen kihasználják, hogy a nem csúcsidőnek számító hónapokban vagy napokon kedvezőbb áron juthatnak hozzá a szolgáltatásokhoz.

Kitolódott a szezon. Vannak esküvők télen, ősszel: ami eddig is népszerű volt, de nem ennyire, most még népszerűbb lett. Illetve elmondhatom, hogy nekem tavaly mindennap volt esküvőm. Volt hétfői, keddi, szerdai, tehát az úgynevezett hétköznapi esküvők is egyre népszerűbbek

– árulta el a híradó stábjának nyilatkozó rendezvényszervező.

(Borítókép: Peter Cade / Getty Images Hungary)