Ezúttal is megcsinálják ön helyett az adóbevallását

BFALU20180315029
2023.03.12. 10:22
A NAV idén is mintegy 5,6 millió embernek készítette el az szja-bevallási tervezetét. Aki egyetért az adatokkal, és nem szükséges azt semmivel kiegészíteni, annak nincs teendője, a tervezet automatikusan bevallássá válik.

Idén már több mint 5,6 millió embernek készítette el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a személyi jövedelemadó- (szja-) bevallási tervezetét, amelyek március 15-től elérhetők a NAV honlapján – közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Jelenleg már 5,2 millióan rendelkeznek elektronikus tárhellyel, ami nemcsak a kormány által szorgalmazott digitalizáció elterjedését jelzi, hanem megkönnyíti az adóbevallással kapcsolatos állampolgári teendőket is – hangsúlyozta Tállai András.

Március 15-től a központi azonosítási ügynök (KAÜ) azonosító segítségével bárki megnézheti a saját, 2022-re vonatkozó adóbevallási tervezetét az eSZJA-portálon. A bevallás asztali számítógépen vagy bármilyen okoseszközön, tableten, telefonon is jóváhagyható, szerkeszthető.

Aki egyetért a tervezet adataival, és azt nem kell semmivel kiegészítenie, annak nincs további teendője, május 22-én a tervezete érvényes szja-bevallássá válik.

Ez a lehetőség azok számára is elérhető, akik csak most regisztrálnak az Ügyfélkapun. Ha valaki szeretne KAÜ-azonosítót igényelni, azt a legegyszerűbben valamelyik okmányirodában vagy kormányablakban teheti meg, továbbá ez előzetes időpontfoglalással a főbb NAV-ügyfélszolgálatokon is elintézhető.

Idén az adóbevalláshoz segítséget kapnak az egyéni vállalkozók, az őstermelők és az áfás magánszemélyek is. Az szja szerint adózó egyéni vállalkozóknak, mezőgazdasági őstermelőknek és az áfa fizetésére kötelezetteknek a tevékenységükből származó jövedelmi, továbbá a NAV-nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal kell kiegészíteniük adóbevallási tervezetüket.

Akinek nincs KAÜ-azonosítója, és kérte a tervezet postázását, annak a NAV 2023. május 2-ig a tervezet mellett az 1+1 százalékos rendelkező nyilatkozatot is megküldi. Bárki dönthet úgy idén is, hogy az összevont adóalap után befizetett személyi jövedelemadójának 1 százalékát felajánlja egy regisztrált civil szervezetnek, további 1 százalékát pedig egy technikai számos vallási közösségnek vagy a kiemelt költségvetési előirányzatnak, amely idén a Nemzeti Tehetség Program.

(Borítókép: Faludi Imre / MTI)