Még át sem adták a 3-as metrót, de már készülnek az újabb felújításra

DBZOL20220514014
2023.03.19. 14:27
A BKV-nál már tudják, mikor kell megint felújítani az M3-as metrót. Öt és fél évet kellett várni, hogy véget érjen a 3-as metró még 2017-ben megkezdett felújítása.

Az M3 metróvonal-infrastruktúra rekonstrukciójához szükséges 5,5 év, azaz 66 hónap időtartam reális, műszakilag alátámasztott és indokolt – ezt nyilatkozta a BKV a Világgazdaságnak. Ezzel nem ért véget a beruházás, mivel a 20 állomás mindegyike majd csak 2023 májusában nyílik meg. A BKV is eddig számolja a projekt 66 hónapos hosszát. 

50 százalék helyett 100

rekonstrukció nem pusztán komplex felújítást takar, hanem teljes körű akadálymentesítést is. Az előbbi azért vált szükségessé, mert az M3-as metró működésének kezdete óta, azaz 1976-tól nem történt korszerűsítés a vonalon. A rekonstrukció megteremtette annak a lehetőségét, hogy végre egységesek legyenek a rendszerek. A biztonsági előírások is sokat változtak, például most a legújabb aktív tűzvédelmi rendszer telepítése is megtörtént.

Az akadálymentesítésről pedig azt érdemes tudni, hogy az eredeti tervek csak részleges, 20-ból 12 állomás akadálymentesítéséről szóltak. Időközben azonban ezt az összes megállóra kiterjesztették, tehát a műszaki tartalom számottevően változott, miközben már tartottak a felújítási munkálatok. 

Mindez azért volt időigényes folyamat, mert a mélyállomások esetén az akadálymentesítés műszaki megoldását is ki kellett dolgozni. A felújítási munkálatok közben nem várt, a terveken korábban nem jelzett helyeken is előfordultak azbeszttartalmú szigetelések, ami a szakszerű eltávolítás miatt hátráltatta a munkavégzést. 

Közben egy járványhelyzetre is reagálni kellett, és az elhúzódó orosz–ukrán konfliktus is nehezítette az anyagszállítást

– sorolta a BKV.

Az eredeti tervek a sínállomány 50 százalékos cseréjét tartalmazták, azonban a felújítás során végül teljes síncsere történt. 

Mennyit is csúsztak?

Amikor 2017-ben valóban nekikezdtek a felújításnak, 55 hónapos, kicsivel több mint négy és fél éves határidőt szabtak. A 66 hónapos kivitelezés tehát közel egyéves csúszást mutat. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az utasok nem 2023 májusában, hanem már 2022 júniusában birtokba vehették volna a felújított 3-as metrót. Azonban ezt az időveszteséget a BKV a fentebb felsorolt érvekkel igazolni látja, és leszögezte, hogy az öt és fél év, azaz a 66 hónap műszakilag alátámasztott és reális időtartam a projekt megvalósításához.

Miközben a májusi végső átadásra készülnek,

lassan ideje lesz annak is, hogy mindenki megjegyezze az M3-as metró következő felújításának időpontját.

A BKV erre vonatkozó tájékoztatása szerint ugyanis az M3-as metró mostani rekonstrukciója 25-30 évre szól, vagyis legkésőbb 2050 környékén ismét zárásra számíthatnak a budapestiek a vonalon.

(Borítókép: A felújított Corvin-negyed állomás 2022. május 14-én. Balogh Zoltán / MTI)