Jön a húsvét, már most tudjuk, mikor lesznek a legtöbben a boltokban

További Gazdaság cikkek
-
Ezek a számok 425 millió forintot értek
- Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
- Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek
- A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni
- Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
„A húsvét ebben az évben április első harmadában köszönt be, így idén már kora tavasszal megkezdtük az ünnepi készülődést, bőséges árukínálatot nyújtva az ünnephez köthető élelmiszerek és non-food termékek terén egyaránt. A forgalom akár 30-40 százalékkal is nagyobb lehet, mint más napokon, s ezen belül is várhatóan a nagypéntek előtti csütörtök lesz a legkiemelkedőbb nap” – mondta az Indexnek Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője. Megjegyezte: a munkaerőt ehhez mérten szervezik, illetve az árufeltöltést is folyamatosan biztosítják, hogy minél gördülékenyebb legyen a kiszolgálás.
Lapunk érdeklődésére a Lidlnél arról számoltak be, hogy élénk húsvéti forgalomra, két számjegyű növekedésre számítanak az előző év azonos időszakához képest. „Mivel idén az ünnep április elejére esik, a vásárlók várhatóan kicsit előbb kezdik meg az ünnepi bevásárlást. Húsvét hetében a hó elejei fizetéseknek és a szerdai akcióváltásnak köszönhetően erősebb élénkülés várható, de a forgalom várhatóan csütörtökön lesz a legerősebb, illetve a kétnapos zárvatartás miatt a szombat is várhatóan erősebb lesz a megszokottnál” – közölték a diszkontlánc sajtóosztályán.
Széles kínálat kell, több olcsóbb termékkel
Nehéz előre pontos prognózist felállítani Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója szerint, hiszen meglehetősen sok tényezőn múlik, hogy az idei húsvéti forgalom hogyan alakul. „Továbbra is a magasabb minőségű termékek lesznek a leginkább kelendők, ugyanakkor az előző húsvétokhoz képest nagyobb lesz az igény az alacsonyabb árú cikkekre is. Éppen ezért fontosnak tartjuk, hogy széles kínálatot biztosítsunk a húsvéti termékekből is, megadva mindenkinek a választás lehetőségét” – jelentette ki a szakember.
Az Auchannál úgy értékeltek, hogy a szezonok általában mindig erősebb időszaknak számítanak, így a húsvét is.
Ugyanakkor a mostani gazdasági helyzetben a forgalom erősödésére, a mennyiség visszafejlődésére számítunk. Az is elmondható, hogy a vásárlók sokkal árérzékenyebbek, fontos számukra az ár-érték arány
– állapították meg.
Kazatsay Eszter, a Penny magyarországi kommunikációs vezetője azt emelte ki az Indexnek: a tavalyinál erősebb szezonra készülnek. „Befolyásoló tényező jelenleg az infláció, aminek az ellensúlyozására izgalmas akciókkal igyekszünk reagálni, megemelt termékszámmal és nagyobb kedvezményekkel készülünk” – mutatott rá a szakember.
Példaként felhozta, hogy a Penny-kártyával rendelkező törzsvásárlóiknak továbbra is kedvezőbb árakat biztosítanak, ez a húsvéti ünnepek időszakában csaknem 150 terméknél jelent majd csökkentést. „Bízunk benne, hogy az optimálisan kialakított húsvéti szortiment pozitív irányba befolyásolja majd a szezonális forgalmat” – fűzte hozzá Kazatsay Eszter.
Torma, füstölt hús, sós kalács
A szezonális termékekre szűkítve a kört, a CBA-s Fodor Attila arról beszélt, hogy jelentős részük csak ebben az időszakban kapható, vagy legalábbis ilyenkor megtöbbszöröződik a kínálatuk.
Fókuszba kerül a torma, a füstölt húsáruk, a sós kalács. Ezen termékek éves értékesítési mennyiségének akár a 70-80 százaléka is az ünnep előtt realizálódik
– vont mérleget a magyar üzletlánc kommunikációs igazgatója. Hozzátette: a csokoládéfigurák (nyúl, tojás) kizárólag ebben az időszakban kerülnek a kínálatba, ezeknél kismértékű csökkenés tapasztalható az értékesítésben, ugyanakkor továbbra is a magasabb minőségű termékek a keresettek.
Bár még nem vagyunk benne kifejezetten a húsvéti időszakban, a Pennynél úgy ítélik meg, a szezonális termékek forgalma már most kiugróan magas. „Vásárlóink nagy valószínűséggel idén sem mondanak le a húsvéti hagyományos élelmiszerekről, a változás inkább a termékösszetételben várható: a kereslet inkább a kevésbé prémium, alacsonyabb árkategóriás termékek irányába tolódik majd el” – bocsátotta előre Kazatsay Eszter.

Segíti-e a forgalmat a naptárhatás?
Ha a nagypéntektől húsvéthétfőig tartó időszakot nézzük, idén április 7-től 10-ig tart az ünnep. Iparági körképében arra is kíváncsi volt az Index, hogy milyen naptárhatásról beszélhetünk. Az Auchan szerint mivel a húsvét idén a hónap elejére esik, a fizetések szempontjából ez mindenképpen pozitív hatással bír. „A húsvét leginkább a tradicionális friss termékekről szól, így a legerősebb időszak április első hétvégéjén várható, valamint április 8-án is sok vásárlóra számítunk” – tájékoztattak a francia hátterű áruházláncnál.
Fodor Attila (CBA) szerint az adott ünnep naptári elhelyezkedése fontos tényező, egyúttal arra számítanak, a forgalom jelentős része az utolsó napokra koncentrálódik. A Pennynél Kazatsay Eszter arról beszélt, hogy a naptárhatás kapcsán az a legfontosabb kérdés egy kereskedő számára, hogy mikor kapnak fizetést a vásárlók. „A hónap első időszaka ilyen szempontból szerencsésebb, bár a nyugdíjkifizetések általában a hónap 12. napjára vannak ütemezve, ami az idei húsvét esetében egyáltalán nem ideális” – állapította meg.
Szerényebb a kosár a drágulás miatt
A 40 százalék feletti élelmiszer-drágulás bizony nyomot hagyott a vásárlási szokásokon. Maczelka Márk (SPAR) elmondta: a saját márkás termékek forgalmi részaránya az elmúlt hónapokban 25-ről 30 százalék körüli szintre nőtt.
Az ételintoleranciákkal kapcsolatos termékkörök eladott mennyisége nem változott, minden más kategóriáé különböző mértékben, de csökkenő tendenciát mutat hónapok óta. Mindez megfigyelhető a szeszes italok, a zöldségek, a gyümölcsök, a bio termékek vagy a friss húsok esetében is. A vásárlói kosarakról általánosságban elmondható, hogy csökkenésben vannak, a vevők nagyon meggondolják, hogy mit és mekkora mennyiségben vesznek, és főképp, hogy mennyiért
– avatott be Maczelka Márk.
Fodor Attila (CBA) ezt azzal egészítette ki, hogy az úgynevezett impulzusvásárlások visszaszorulóban vannak. Forgalmi visszaesést látnak a csipszek, snackek, csokoládék területén. „Fókuszba kerültek az akciós, első áras, saját márkás termékek, ebből jelentősen növekszik az eladások mennyisége” – jelezte lapunknak. Az Auchan sajtóosztályán is arra hívták fel a figyelmet, hogy
a nem élelmiszer kategóriájú termékekről akár hajlandók lemondani a vásárlók, akik többször látogatnak el az üzletekbe, de inkább kisebb kosárértékkel vásárolnak, és keresik a jó ár-érték arányú termékeket.
Kazatsay Eszter (Penny) is arról vallott, hogy a vevők a prémium kategóriás termékekről mondanak le legkönnyebben, mint például a déli gyümölcsök vagy a mosószerek, de más nem akciós márkatermékeknél is tapasztalnak visszaesést.
Árstopos termékek? Nincs felhalmozás!
Korábbi véleménycikkünkben részletesen foglalkoztunk az élelmiszerárstop kivezetésével, illetve a kereskedelemre is kivetett extraprofitadóval, a szektor aktuális kihívásai mögé tekintve. Jelen állás szerint április 30-áig maradnak fenn a hatósági árak, az Index arra is rákérdezett a körképében, a piaci szereplők jelenleg tapasztalnak-e felhalmozásra utaló jeleket. Az áruházláncok egyöntetűen azt a választ adták, hogy az elmúlt hetekben nem tapasztaltak a szokásostól eltérő igénynövekményt az árstopos termékek iránt. Több helyen folyamatosan monitorozzák a fogyásokat, és mindent megtesz annak érdekében, hogy az áruellátás minden áruházban folyamatosan biztosított legyen.
(Borítókép: Hleb Usovich / Getty Images)
