Ha nem lenne nemi diszkrimináció, jelentős mértékben nőne a GDP
További Gazdaság cikkek
-
Emelkednek az olajárak, miután a szaúdiak visszafogták a kitermelést
- Ezt már mindenki érzi: olyan vonaton ül a kereskedelem, amin nincs fék
- Olyat lépett az Apple, amire a történetében még nem volt példa
- Fontos határidőre figyelmeztetik a gazdálkodókat
- Mi járhat Orbán Viktor fejében, miért nem mozdítja meg a rezsiszámlákat?
A nők fizetése még mindig kevesebb, mint az azonos bérkategóriában dolgozó férfi kollégáiknak. Erdélyi Dóra, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior elemzője az InfoRádiónak elmondta: az Európai Parlament 2020-as elemzése szerint
az életkor előrehaladtával egyre csak nő a szakadék a két nem bérei között,
és 2022-ben a teljes munkaidőben foglalkoztatott nők havi bruttó átlagkeresete több mint 17 százalékkal maradt el a férfiakétól.
Az Európai Unióban 2020-ban a nyugdíjszakadék a nemek között 28 százalék volt, tehát ennyivel kaptak kevesebb nyugdíjat a nők a férfiakhoz képest. Némi fejlődés látható, ugyanis 2010-ben 34 százalék volt az eltérés. A férfi- és a női nyugdíjak között Magyarországon 10 százalék volt a különbség 2019-ben – magyarázta a szakértő az InfoRádiónak.
Mi a megoldás?
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyik elemzésében kimutatta, hogy a nők gazdasági szerepvállalása képes növelni a termelékenységet, így Erdélyi Dóra szerint a diszkriminációnak bérezés tekintetében nincs valós alapja.

Mint mondta, a McKinsey & Company globális vezetési tanácsadó cég szerint a világ munkaképes korú lakosságának a felét a nők teszik ki, viszont a GDP-nek csupán 37 százalékát adják, ez az eltérés 12 ezer milliárd dollárral veti vissza a világgazdaságot.
Ha 2025-re a világon mindenhol megteremtenék a nemek közti egyenlőséget, akkor akár 28 ezer milliárd dollárral növekedne a globális éves GDP.
A Realindex Investments kimutatása szerint pedig minél nagyobb a nők aránya a cégek felső vezetői körében, annál inkább profitábilis az adott vállalat.
Javul a helyzet, de még van hova fejlődni
Amint arról beszámoltunk, továbbra is jelentős a nemek közötti egyenlőtlenség a munkahelyeken, de biztató eredmény, hogy az OECD-országok közül Magyarország mutatta a legnagyobb előrelépést a nemek közötti egyenlőség megteremtésében. A PwC nevű vállalat kutatása rámutat: a munkáltatók méltányos bérekkel és befogadó vezetéssel javíthatják leginkább a nők munkahelyi szerepvállalását.
Az Avon szépségipari cég felmérése szerint ugyanakkor számos hátrányos megkülönböztetés éri a nőket a munka világában. A cég arra szólít fel mindenkit, hogy szálljanak szembe azokkal az akadályokkal, amelyek hátráltatják a nők egyenjogúságát.