Új arcot varázsol Budapestnek a Déli Körvasút

2023.03.27. 16:59
Hiába kapott kiváló minősítést az Európai Bizottságtól a Déli Körvasút-beruházás, a civilek után Újbuda, a IX. kerület és a Fővárosi Önkormányzat is az ellenzék oldalára állt, így csúszik a projekt megvalósulása, noha Ferencvárost közvetlenül nem is érintené a beruházás. A Magyar Építők csapata bejárta az újbudai Hamzsabégi sétány környékét, hogy bemutassa, miért lenne jó hatással a főváros életére a grandiózus fejlesztés.

Tavaly novemberben a Déli Körvasút másodjára is megkapta a környezetvédelmi engedélyt, amit a civilek megtámadtak. A beruházással összefüggésben elrendelt jogvédelem miatt határozatlan időre a fakivágásokat is felfüggesztették a MÁV Zrt. üzemi területén.

A Déli Körvasút környezetkímélőbb alternatívát kínálhat a személyautós közlekedéssel szemben, hiszen megépülésével több vonat közlekedhetne a fővárosi agglomerációban.

A beruházó a XI. kerületi Hamzsabégi sétány átalakítását is kitűzte célul, amelyet az utóbbi években csúnyán elhanyagoltak. A mintegy 6,4 méter szélességű sávot egy másik projekt keretében megújítanák, ott egy parkot alakítanának ki.

A környezetrendezés során egy egységes, összefüggő zöld terület jöhet létre a Budaörsi út és a Duna között, amit most Újbudai Zöldfolyosó néven emlegetnek.

A megvalósítás keretében új gyalogos, kerékpáros kapcsolatok is kiépülnek a vasút két oldala között, ezzel biztonságos módon javulhatnak a városrész belső kapcsolatai. A megújítás előtt a helyi lakosság véleményét is kikérik, a tervek ezután készülhetnek el a közösségi tervezés során.

Sokkal több fát ültetnek, mint amennyit kivágnak

A törvény értelmében a MÁV Zrt. köteles üzembiztos állapotban tartani a vasúti pályát és tartozékait. A vasúti töltésrézsűkben kinőtt fák kivágása szükségszerű, máskülönben nem lehet garantálni a vasúti közlekedés biztonságát – mutatott rá a Magyar Építők.

A vasútfejlesztéshez kapcsolódó környezetrendezési terv 941 új fa telepítését tartalmazza, ami sokkal több, mint az a 190 darab közterületi fa, amit kivágnának. Több mint négyszer annyi növényt ültetnének, mint amennyi eltávolítása a munkavégzéshez szükséges lenne – írták.

Eltüntetnék a szemétlerakókat, a hajléktalantanyákat és a balesetveszélyes átjárókat

A Hamzsabégi sétány melletti töltés hemzseg az illegális szemétlerakóktól és veszélyes átkelőktől. A növényzettel benőtt töltéseket famentessé teszik, balesetvédelmi szempontból ugyanis 5 méteres védősávban nem veszélyeztetheti semmi a pálya vagy a felsővezeték üzemszerű állapotát – jelezték.

A balesetveszélyes gyalogos átjárókat megszüntetik, helyettük két biciklis és gyalogos aluljáró épül. A hulladéklerakókat és a hajléktalantanyákat szeretnék megtisztítani és felszámolni, helyükön pedig rendezett, famentes töltést alakítanak ki.

Nádorkert városrészben korszerű, integrált zajszerkezettel ellátott új vasúti megállóhely épül, megteremtve az elővárosi kapcsolatot az újonnan nyitott Mol-torony és BudaPart területek, illetve az Infopark között, valamint egyéb tömegközlekedési módozatokkal.

Nem mellékesen négy új híd épül a Gubacsi út felett: a Mester utca térségében épülő vasúti hídon a személyszállító vonatok keresztezés nélkül tudnak majd áthaladni a tehervonatok által használt vágányok felett.

Javul a zajvédelem

A Déli Körvasúttól a zajvédelem lényeges javulását várják a szakértők: annak érdekében, hogy a vasúti zajterheket a határérték alá csökkentsék, integrált zajszerkezet épül a Bartók Béla úti hídtól egészen a Duna-hídig.

Két új, forgalmas vasúti megállóhely is épül. Az egyik Nádorkertnél, a másik pedig a Soroksári útnál, a Közvágóhíd közelében létesül.