Már látjuk, mit eredményezett a tavalyi év nagy bankfúziója
További Gazdaság cikkek
- Kibocsátották a 30 ezer forintos érmét
- Erre mindenképp figyeljen: már az elektromos autókat is „visszatekerik” a csalók
- Tragikus hír mindenkinek, aki külföldről rendelne
- A nagy dilemma: várjanak-e a lakosok Nagy Márton kérésének teljesülésére?
- Orbán Viktor: Már Németország sem képes meggyőzni az Európai Bizottságot, hogy „észszerű döntéseket hozzon”
Számos gazdasági nehézséggel kellett szembenéznie az MKB Csoportnak, ugyanis a tavalyi évi rekordmagas infláció csökkentette a reálbéreket, ez pedig a rendelkezésre álló jövedelem zsugorodásához vezetett – ismertette az MKB Bank pénzügyi vezérigazgató-helyettese.
Az idei évben egy százalék körüli GDP-növekedést is elképzelhetőnek tartunk
– tette hozzá Krizsanovich Péter, aki szerint az infláció januárban már tetőzött, és a következő időszakban gyorsuló ütemben csökkenhet.
Erős évet zárt a bankcsoport
A pénzügyi vezető ismertette a bankcsoport 2022-es teljesítményéről szóló tőzsdei jelentését, amely tartalmazza az év közben beolvadt Budapest Bank és a leányvállalatként konszolidált Takarék Csoport, illetve a sikeresen átvett Sberbank hitelállományszámait is.
A kormányzati intézkedések nagy szeletet hasítottak ki a bank profitjából, 73,4 milliárd forinttal csökkentették a bankcsoport eredményét.
A kormányzati intézkedések nélkül a bankcsoport korrigált adózás utáni eredménye 176,6 milliárd forint lett volna 2022-ben – ismertette Krizsanovich Péter.
2022 végén az MKB Csoport mérlegfőösszege 8,9 százalékos éves növekedést követően 10614,4 milliárd forint volt. A bankcsoport bruttó hitelállománya egy év alatt 582,4 milliárd forinttal, 5011,1 milliárd forintra emelkedett.
A lakossági ügyfél-hitelállomány 10,9 százalékkal, a vállalati hitelállomány 19,3 százalékkal gyarapodott egy év alatt. Növekedett emellett az MKB Csoport betétállománya 5,7 százalékkal, amely 2022 utolsó napján meghaladta a 6574,4 milliárd forintot – a vállalati betétállomány 6,9 százalékkal nőtt, míg a lakossági szegmens állománya szinten maradt.
A bank az ügyfélállomány tekintetében is javította piaci részesedését.
A lakossági üzletágban a fedezetlen hitelek állománya kiemelkedően, 34,2 százalékkal nőtt 2022-ben, míg a fedezett hitelek állománya – a Sberbanktól átvett állományt is figyelembe véve – 19,9 milliárd forinttal bővült.
A bank saját tőkéje 808,7 milliárd forintra nőtt a 2021. év végi 692 milliárd forintról, ami tovább erősítette az MKB külső sokkokkal szembeni állóképességét. A bankcsoport tőkemegfelelési mutatója – jelentősen meghaladva a szabályozói minimumokat – 19,7 százalékra emelkedett.
Nagy fejleménynek nevezte a bankcsoport pénzügyi vezetője, hogy a Takarékbank csatlakozására, a jogi fúzióra 2023. április 30. napján sor kerül. Ezt követően MBH Bank Nyrt. néven, egységes márkanévvel és arculattal működik tovább az egyesült MKB Bank és a Takarékbank.
(Borítókép: Akos Stiller / Bloomberg / Getty Images)