Rejtélyes betegség pusztítja a magyar paradicsomot

2023.04.08. 07:52 Módosítva: 2023.04.08. 07:52
Rájár a rúd a hazai paradicsomtermesztőkre: nem elég, hogy túlkínálat veszélye fenyegeti a hazai piacot, de egy újabb növénybetegség is megjelent, ami a Nébih szerint akár százszázalékos terméskieséshez is vezethet.

Európában először 2015-ben azonosították a Ralstonia pseudosolanacearum nevű baktériumot. Még ugyanebben az évben a belgiumi illetékes hatóság is talált fertőzött rózsákat, a következő évben pedig Lengyelországban is regisztrálták a kórokozót. Németországban interneten vásárolt gyömbérben, majd üvegházban termesztett uborkában is azonosították a baktériumot – írja a Világgazdaság.

A többek között a paradicsomra is veszélyt jelentő betegség idén már Magyarországon – Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Zala vármegyében – is megjelent. A fertőzés eredetét egyelőre vizsgálják, és megelőző tapasztalatok híján kémiai védekezési lehetőség sincs rá. Elterjedése súlyos gazdasági károkat okozhat.

Súlyos esetben akár 100 százalékos terméskiesés is előfordulhat.

Hosszú távon a fertőzött területek évekre kiesnek a termesztésből. A Nébih szerint a betegség terjedésének elsődleges forrása maga a fertőzött szaporítóanyag. Terjedhet a művelő- és betakarító gépekre tapadva, de akár az öntözővízen keresztül is.

A hazai gyümölcs- és zöldségtermesztés ráadásul enélkül is szorult helyzetben van: mint korábban írtunk róla az Indexen, idén jóval kevesebb kajszi- és őszibarack teremhet a tavaszi fagyok miatt, és a többi gyümölcsfajta is megsínylette a szokatlanul hideg időjárást.

A külföldi túlkínálat még rémisztőbb

Ledó Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara zöldségtermesztési alosztályának vezetője a Világgazdaságnak arról beszélt, hogy a paradicsomterméssel nem lesz baj: a szezon ugyanis jól indult, mennyiségben és minőségben is kedvezők a kilátások. Ami viszont nagy baj, hogy a következő hónapokban túlkínálat alakul ki a piacon.

Az igazi megmérettetés három-négy hét múlva kezdődik, akkor a hazai kertészetekkel együtt a hollandoktól is nagyobb mennyiség érkezik. A paradicsom ugyanakkor egy gyorsan romló termék, ami eladási kényszerhez vezethet

– magyarázta Ledó Ferenc.

A túlkínálat az árakra is csökkentő hatással lehet. Míg a múlt évben sikerült elfogadtatni a piaccal a magas árakat, az idén már nem biztos, hogy hajlandók lesznek többet fizetni a vásárlók.