Megmenekült a forint, nem kell félnie Matolcsy Györgytől

GettyImages-1245780453
2023.04.12. 08:37 Módosítva: 2023.04.12. 10:46
Megérkeztek a fontos inflációs adatok, amellyel kapcsolatban nagy kérdés, hogy mennyire járul hozzá a jegybanki kamatcsökkentés megkezdéséhez. Regős Gábor, a Makronóm Intézet vezető elemzője ismertette, hogy ez merre mozgathatja a forint árfolyamát.

A forint árfolyamának a nemzetközi környezet nem kedvezett a tavalyi év második felében, ekkor robbantották fel az Északi Áramlatot. Ennek nyomán megindultak a forint elleni spekulációk, és az ebből fakadó értékvesztés – a szeptember 27-i 411 forintos árfolyam gyengült a 433-as szintig – késztette a jegybankot arra, hogy az alapkamat változatlansága mellett bevezesse az egynapos betéti eszközét kiemelkedően magas, 18 százalékos kamattal, illetve hogy biztosítsa az energiaimporthoz szükséges devizát – fejtette ki lapunknak Regős Gábor. 

Egy túl korai kamatcsökkentés gyengíthetné az árfolyamot, míg egy kitolt lazítás erősíthetné azt 

– ismertette a vezető elemző.

Mint mondta, most a reggel érkező inflációs adatokra figyelt a piac. Időközben meg is érkeztek ezek az adatok, ebben a cikkünkben számoltunk be róluk.

Ismertette, hogy a kiskereskedelmi láncok által beharangozott árcsökkentések egyelőre nem tudták átfogóan mérsékelni az inflációt, talán inkább egyedi akciók voltak, bár több termékcsoportnál kisebb mértékben csökkentek havi alapon az árak: a sajtnál 3,7 százalékkal, a vajnál pedig 3,1 százalékkal. Ugyanakkor a két termékcsoport drágulása éves alapon továbbra is jelentős, 60,6, illetve 68,0 százalékos.

Remélhetőleg ez a hatás a következő hónapokban erősödni fog, és az árcsökkenés valóban szélesebb körűvé és ezáltal az inflációt is befolyásolóvá válik. Erre az áprilisi inflációs adatok adhatnak választ. A járműüzemanyagok ára kedvezően befolyásolta a havi inflációt, egy hónap alatt 2,6 százalékot mérséklődött, ezzel 0,2 százalékponttal visszafogva a pénzromlás – jegyezte meg az elemző.

Regős Gábor szerint a mai adatok alapján az infláció csak lassan csökken.

Ennek megfelelően egyelőre nem számíthatunk a monetáris politika lazítására,

a júniusi ülésen is csak akkor, ha az infláció lassulása a mostaninál erőteljesebb lesz.

Így áll a forint 

 A forint árfolyama 10 óra 30 perckor 376 körül jár az euróval szemben, ami gyengülést jelent a tegnap esti 375,21-es euróhoz képest. 

EURHUF 2023-04-12 10-30-08.png

Az amerikai fizetőeszközzel szemben viszont erősödni tudott a magyar deviza, reggel 10 óra 30 perckor 344 forint 27 fillérre ért a jegyzés a tegnap esti 344,78-ról. 

USDHUF 2023-04-12 10-30-21.png

(Borítókép: Stiller Ákos / Bloomberg / Getty Images)