Tiszta vizet öntött a pohárba a Közbeszerzési Hatóság elnöke

2023.04.13. 11:25
A verseny fokozódni látszik, egyre több cég száll ringbe egy-egy tenderért – ismertette Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke a szervezet első negyedéves gyorsjelentését bemutató sajtóeseményen. Hozzátette, hogy csökkent az egyajánlatos közbeszerzések aránya, és reagált a közbeszerzéseket érintő kritikákra is.

„Nagyon sok téves interpretáció olvasható a sajtóban a közbeszerzési kérdésekkel kapcsolatban, ezért is szeretnénk jobban nyitni a sajtó felé” – kezdte a gyorsjelentés ismertetését Kovács László. Elmondta, hogy ezentúl minden negyedévben, széles sajtónyilvánosság mellett ismertetik a szervezet gyorsjelentését.

A közbeszerzések terén továbbra is jelentős a verseny: átlagosan hét pályázó indult egy-egy tenderen az év első három hónapjában – áll a gyorsjelentésében. Az adatok alapján átrendeződés zajlik a közbeszerzések tárgyát tekintve, ugyanis az eljárások értékének legnagyobb hányada a korábbiaktól eltérően nem az építési beruházásokhoz kapcsolódik, hanem a szolgáltatásmegrendelésekhez.

Korábban lényegesen magasabb volt az építési beruházások aránya, most ez a harmadik helyre esett vissza értékalapon.

Az építési beruházások arányának visszaesését az orosz–ukrán háború és az emiatt emelkedő energia- és építőipari nyersanyagárak okozhatta – állapította meg Kovács László. Hozzátette, hogy emiatt átütemezésre kerültek az állami beruházások is. Ha megoldódik ez a nemzetközi válsághelyzet, akkor helyreállnak az építőipari nyersanyagárak, értékláncok, visszaállhat a korábbi évek növekedési tendenciája – fejtette ki az elnök. 

Nincs verseny – vagy mégis?

A Közbeszerzési Hatóság több fontos mutatót is közzétesz jelentéseiben, melyek a közbeszerzések terén megvalósuló verseny intenzitását jellemzik. Az egyik ilyen mérőszám az egyajánlatos eljárások alakulása. A szervezet ezt a mutatót két módszer alapján is vizsgálja: egyrészt korábbi gyakorlatának megfelelően a teljes közbeszerzési eljárásokat, másrészt pedig – ahogyan az Európai Bizottság Belső Piaci Eredménytábláján is megjelenik – az egyes szerződéseket veszi alapul.

Mindkét módszertan szerint az alacsony értékű közbeszerzéseket magába foglaló nemzeti eljárásrendben hasonló tendenciák figyelhetők meg az egyajánlatos közbeszerzéseket illetően: 2022 első negyedévéhez képest már nagymértékű csökkenés volt tapasztalható mind a számarány, mind pedig az értékarány tekintetében. Uniós eljárásrendben pedig az egyajánlatos közbeszerzések számaránya mind eljárás-, mind szerződéses alapon mintegy négy százalékpontos csökkenést mutatott.  

Leginkább a versenyt és az átláthatóságot éri kritika uniós oldalról, de ez inkább politikai mint szakmai indíttatású

– állapította meg Kovács László. Ezt arra alapozza, hogy a közbeszerzések átláthatósága Magyarországon száz százalékon áll, az Európai Bizottság ezt 12 indikátorral méri. Hozzáfűzte, hogy Magyarországon az összes közbeszerzési adat rendelkezésre áll, sőt okostelefonon keresztül is elérhető.

Az elnök rámutatott, hogy az idei évben a fenntarthatósági szempontok is előtérbe kerültek: 2023 első negyedévében az ajánlatkérők magasabb arányban bonyolítottak le zöld-, illetve szociális szempontot tartalmazó közbeszerzéseket, mint az előző évek azonos időszakaiban.

Az összesített adatok alapján az idei év első három hónapjában a magyarországi ajánlatkérők összesen 1702 eredményes eljárást folytattak le, amelyek összértéke 704,2 milliárd forintot tett ki. A tavalyi első negyedév kiugró számaihoz képest idén eddig – főként az eljárások összértékét tekintve – csökkenés figyelhető meg 2021 azonos időszakával összehasonlítva, viszont közel megegyező adatokat láthatunk mind az eljárások darabszámát, mind az összértékét tekintve – áll a gyorsjelentésben.