Az egyik kulcságazatról döntött a kormány, jön egy új minősítési rendszer

GettyImages-506788598
2023.04.19. 10:11
A versenyképesség növelése érdekében létrejön a logisztikai parkok egységes rendszere – tájékoztatott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

A tárca a kommünikében kitér arra, hogy Magyarországon a logisztikai szektor a gazdasági növekedés egyik alapja, jelenleg is közel 2500-ra tehető azon cégek száma, amelyek a magyar logisztikai ipar valamely szegmensében dolgoznak.

Az ágazat több mint 280 ezer főt foglalkoztat, a GDP 5 százalékát állítja elő.

„A Kormány célja, hogy ez az arány 2030-ra 10 százalékra növekedjen. A Kormány részletesen áttekintette az ágazat helyzetét, továbbá megállapította, hogy a koronavírus-járvány, valamint a háború és szankciók sújtotta gazdasági környezet súlyosan érintette az ellátási láncokat, és jelentős kihívások elé állította a logisztikai szektor szereplőit. Hazánk gazdasági teljesítményének növelése érdekében a Kormány első lépésben jelentősen megemelte a fuvarozóknak adható adómentes napidíjat, amely belföldi kiküldetés esetén 3 ezer forintról 9 ezer forintra, míg külföldi kiküldetés esetén 60 euróról 85 euróra emelkedett” – tájékoztatnak erről a közleményükben.

Döntés született a szektorról

A szektor versenyképességének további növelése érdekében a kormány most arról határozott, hogy egységes szabályozási, minősítési és ellenőrzési rendszert hoz létre, hogy a logisztikai szolgáltató szektor beruházásai koordinált keretek között és hatékonyabban valósuljanak meg. 

A döntés értelmében létrejön egy új minősítési rendszer, az új szabályozás három kategóriába sorolja a logisztikai parkokat:

  1. intermodális logisztikai park,
  2. regionális logisztikai park
  3. és helyi logisztikai park.

A logisztikai park cím közvetlen előnnyel nem jár, nem jelent közvetlen pénzügyi támogatást, azonban a címet elnyerők célzott támogatási programokra pályázhatnak, célzott kedvezményeket kaphatnak, és a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításra vonatkozó kérelmük elbírálása egyszerűsített eljárásban történik.

A logisztikai park cím odaítélésére a Tudományos és Innovációs, Technológiai, Ipari és Logisztikai Park Tanács tesz javaslatot kérelem alapján, a cím odaítéléséről az iparügyekért felelős miniszter dönt.

Azok a már most is működő szolgáltató egységek, amelyek megfelelnek a logisztikai park feltételeinek, azaz tevékenységüket legalább 3 hektár területen és 3000 négyzetméteren fedett raktárbázissal végzik, 2024. december 31-ig szerezhetnek logisztikai park címet.

Ennek hiányában a határidőt követően logisztikai tevékenységüket nem folytathatják. Az intézkedéstől a Kormány azt várja, hogy Magyarország hatékonyabban használja ki kedvező földrajzi adottságait, a makrotérségeket összekapcsoló hídszerepét. A logisztikai parkok fejlesztésével növekedjen a hazai térségek vonzereje, csökkenjenek a területi különbségek, az új befektetésekkel és magasabb hozzáadott értékű tevékenységek megvalósulásával pedig növekedjen az ország gazdasági teljesítménye

– fogalmaznak.

(Borítókép: Getty Images)